Rózsák Tánca

4.

1485. Október

Koronázás előtt egy nappal, Maggie sírva rohant vissza sétájáról a lakrészükbe.

– Mi történt? – kérdezte riadtan Lizzie, amint meglátta könnyekkel áztatott arcát.

Az unokatestvére nem felel, csak szipog, és kapkodja a levegőt. Arca kipirult, haja csapzott, a sok barna hajszál össze-vissza meredezett.

– Maggie, drága Maggie! – lép mellé az özvegy királyné. – Nyugodj meg! Mondd el, hogy mi történt, és segítünk, ha tudunk.

– Elvitték őt! Elvitték Teddyt! – feleli, miközben lerogy a fehér takaróval borított ágyra kuzinja mellé.

– Hová? – kérdezte Elizabeth Woodville. – Hová vitték őt, Maggie?

– A Towerbe záratták a király parancsára – mondta a könnyeit törölgetve.

A düh azonnal elönti Elizabethet.

– Mégis hogy képzeli? – pattant fel, és kifelé indult a szobából.

– Lizzie, hová mész? – kiáltott utána Cecily, de figyelmen kívül hagyta, ahogy azokat a józan gondolatokat miszerint nem kellene mennie.

Végig rohant a folyosókon, és kifulladva érkezett meg a király lakrésze elé.

– Jelentsetek be az uralkodónkhoz – állt meg a két őr előtt.

Egymásra néztek, majd az egyik unott hangon válaszolt:

– A királyunk elfoglalt.

– Én ezt teljesen megértem, de nekem muszáj beszélnem vele! – akadékoskodott.

– Az uralkodó nem ér rá. Nem érted? – kérdezte a másik.

– Tudod te egyáltalán, hogy kivel beszélsz? – háborodik föl a pimasz válasz hallatán.

– Attól, hogy a király jegyese vagy, nem lettél királyné, sem királynő – mondta a magasabbik.

– Nem azért szeretnék a királlyal beszélni, mert nem találok elfoglaltságot és unatkozom, hanem mert nagyon fontos az ügy. Kihatással lehet az egész királyság jövőjére – tette hozzá, mire az őrök ismételten egymásra pillantottak.

– Tényleg ennyire fontos?

– Rettenetesen. Halasztani nem lehet – győzködte őket. – Legyenek szívesek szólni a királynak.

Az egyik őr bólintott, majd négyet koppintott a nagy faajtón. Várt egy kicsit, majd mikor a király hangját egy kis idő múltán meghallották, elmondta, hogy Elizabeth hercegnő nagyon fontos ügyben érkezett.

– Egy pillanat! – felelte a király, mire Elizabeth megnyugodott egy kicsit. Fogadni fogja őt.

Lizzie föl-alá járkált az ajtó előtt, amíg arra várt, hogy a király ajtót nyisson neki. Azonban mikor az ajtó kitárult nem a királyt látta meg, hanem egy nőt, akinek szőke haja csapzottan hullt a zöld ruhájával borított hátára, és gúnyos mosollyal az ajkán hajtott fejet Elizabeth előtt.

Tehát nővel volt – állapítja meg magában, miközben próbál nem arra gondolni, hogy mi történt a szobában.

Amint a nő eltűnt a folyosón, nagy levegőt véve belépett az ajtón. Henry egy ingben és egy nadrágban ült az asztalánál, és kimérten figyelte ahogy Elizabeth meghajol előtte.

– Amikor azt mondták az őrök, hogy elfoglalt, én nem éppen erre gondoltam.

– Azért jött, hogy kritizáljon? – kérdezte komoran. – Ez volt oly eget rengetően fontos?