Paece Between Hyungs (Meanie ff.)

Part 9

Mikor végre hazaértünk én csak egy dolgot kívántam; hogy a szobámban, rend és csend közepette nyúlhassak el az ágyamon. Amint nagy nehezen végre véget ért a vita abban a roppant érdekfeszítő ügyben, hogy melyikőnk vegye le a hátáról a táskát és kutassa ki a kulcsot -amiben ismételten én vesztettem- először Wonu utána én léptünk be a szűkös előszobába.

Az imént említett rendnek semmi létezését és érvényét nem tudtam bele látni abba a káoszba amelybe a küszöbön átlépve kerültem. Az ajtó előtti, az előszoba lényege ként funkcionáló olcsó szekrény tartalma mind a padlón hevertek, mint egy szőnyeg. A hirtelen helyzet változás miatt kétségbe esetten kutattam Wonwoo tekintete után akinek semmilyen különösebb érzelem nem ült ki arcára amely csak még jobban megrémisztett. Simán át taposva a ruhákon -amelyek többségében a mostani időjáráshoz nem passzoló rongyok voltak- tört utat magának a konyha ajtóig ahol egy pillanatra sem habozva tette kezét a kilincsre majd azt lenyomva tért be a helységbe.

Én mint a rend szerető személy aki eme szerepet egyedül én tudom rendesen elfoglalni gyorsan összekapartam a textileket egy halomba és habozva a fivérem után siettem aki már rég eltűnt a szemem elől. Az ajtót nyitva hagyta ezzel azt engedte nekem, hogy kiköveztessem -roppant éles elmémmel-, menjek majd utána ha befejeztem a korántsem egyértelműen definiálható rend rakást.

A konyhában semmiféle zavartságot vagy más szokatlan dolgot nem véltem felfedezni azon kívül, hogy minden nyitva volt; ajtó, ablak, hűtő, sütő... Sajnos a kis nappaliban amelyet általában csak arra használunk, hogy össze ülve beszélgessünk -mivel egyikőnk szobájába sem férünk el hárman, az étkezőben meg kényelmetlenek a székek- nem volt ilyen érintetlen a berendezés. A kanapéból és a fotelnek korántsem nevezhető székekből mind kiszedték azt a kis párnát ami mozdítható volt. A szőnyeg szerű rongy is össze-vissza volt hajtogatva. A kis folyosó szerű helységben ugyan nem volt semmi a feszült és állot levegőn kívül, úgyhogy ebben még én sem tudtam volna nagy kárt tenni.

Bekukkantottam Wonu-hoz és anya szobájába is ahol ismételten csak rendetlenséget találtam... azon kívül semmi észlelhető furcsaság nem volt jelen. Amint beléptem a szobámba nem kellett meglepődnöm azon amit látok, az eddig felmért szobák -csak az illem hely és a dolgozó szoba nem tartozott bele- szinte rendszerezett rendetlensége mellett az enyém sem törpült el. Sajnos még a sarokban lévő nagy növény is gyökerestül kitört, pedig az már veteránnak számított.

A függönyt szerencsére békén hagyták, akkor lett volna nagy baj ha újra fel kell másznom a létrára mint a múltkor és magamat ismételve újra leesek amit majd Wonu hangos nevetése tesz még kínosabbá. Az ablakot becsuktam, a helyére raktam az íróasztalomat és a széket, a szőnyeget nagy nehezen megigazitottam és a szekrénybe is bedobáltam a ruháimat. Tevékenységeim közbe egyre erősödött a gyanúm, hogy valaki bámul engem és emiatt elkezdtem keresni a vizslató szempárt.

Wonwoo állt az ajtóban és engem nézett látszólag valami döntő fontosságú ügyet szeretett volna velem megbeszélni de én ismerem olyan jól, hogy tudjam, nem azért áll ott mert neki muszály hanem mert bevett szokása, hogy engem bámul amikor pakolok, állítása szerint szereti nézni ha valaki dolgozik és ő nem.

Megelégelve kíváncsi, kutató de mégis unott pillantásait kaptam fel a földről egy párnát és nagy lendülettel hajítottam felé ami célba is talált de ez annyira nem hatotta meg őt sem és engem sem.

-Neked nincs jobb dolgod? -kissé talán túl feszült volt a hangom, lehet mert tudtam, hogy nem dobtam elég erősen a párnát de lehet azért, mert csak nagyon zavart a jelenléte.

Kellemetlen érzés fogott el a gyomromban, rossz előérzetem volt eleve Wonu-val kapcsolatban is, nem nagyon kellett volna még ez a nagy rumli nekem. Borzasztóan szerencsétlennek éreztem magamat, ott, a szobám közepén éppen egy-egy alsó nadrággal kezeimben és csak bámultam testvéremre akinek enyhe gúny és boldogság ülhetett ki arcára. Én csak szemet forgatva fordultam el tőle és a mellettem lévő komódba gyorsan behajítottam alsóneműimet, amelyeket még egy csomó követett.

Mikor elvégeztem a műveletet, vissza pillantottam az ajtóm felé ahol sajnos/nem sajnos nem láttam Wonwoo-t, ennek örömére lerúgva papucsaimat dobtam le magamat az ágyra ahol még egy csomó összegyűrt rongy hevert de nem nagyon tudott ez már érdekelni. Éreztem ahogy egyre nehezednek pilláim, ám az alvásnak még csak a fogalmát sem közelítettem meg amikor hangos sziréna szóra és fényekre lettem figyelmes. Ilyedten ültem fel, eddig kifejezetten kényelmes pozíciómból és ki rohantam Wonwoo-hoz aki azelőtt nyitotta ki az ajtót mielőtt a -mint utóbb kiderült- rendőrök betörtek volna. Kénytelen voltam azt a következtetést le vonni amellett, hogy így még többet kell takarítanom -mivel a kedves rendőr bácsik csizmája igen piszkos és sáros volt- hogy ezt a rengeteg embert mind Wonu hívta ki.

Ekkor esett le, hogy ez nekem is eszembe juthatott volna és nem raktam volna egyből rendet mindenhol. Kellemetlenül vakargatva tarkómat meséltem el a magasabb rendű zsarunak, hogy én már bizony elkezdtem élhetővé varázsolni a teret aki csak fejét fogva probált nem agyfaszt kapni.

Gyorsan arrébb slisszoltam a dolgozó szobába de ott miután beléptem azt hittem idegösszeroppanást kapok helyben.

Az elkövetkezendő részeket ÍRÓI SZEMSZÖGBEN fogom publikálni -utálom amikor ez ki van írva a rész elejére bár így kevesebben fogjatok elolvasni de mindegy.

Szóval rengeteg kihagyás után íme itt vagyok egy sors fordító résszel ami annyira nem is lett rossz... szerintem de azért megkérnélek rá titeket, hogy szánjatok meg pár szóval, köszönöm hogy olvassátok és szép napot!❤️❤️