You Owe Me One

3.

A péntek délután hamarabb eljött, mint hittem. Ez idő alatt padtársam furcsa mód békén hagyott, sőt, kedves lett velem szemben. Szünetekben, amiket nem a barátaimmal töltöttem, vele beszélgettem átlagos dolgokról, sokszor nevettetett meg és még néhány barátjának is bemutatott. Először kicsit kényelmetlen volt Taehyung viselkedése, de a napok előrehaladtával elfogadtam és hozzászoktam. A köztünk lévő kapcsolat kezdett egyenes irányt felvenni, én pedig elkezdtem alaposan rendbe tenni érzéseimet. Lefekvés után sokszor átgondoltam az eddig történteket. Valahányszor eszembe jutott a fiú édes mosolya, csillogó gombszemei, mint egy idióta, elmosolyodtam. Továbbá, Taehyung valamelyik nap elkérte a telefonszámom, hogy délutánonként vagy esténként tudjunk beszélni, ami egész gyakran - minden nap- megtörtént.

Izgatottságban elvegyülő félelmet éreztem miközben elkészültem randinkra. Egy egyszerű, térdénél kivágott farmernadrágot választottam, hozzá pedig egy fekete, háromnegyedes ujjú, feliratos pólót. Cipőnek egy sportcipőt húztam lábamra. Semmi kedvem nem volt a magassarkúhoz, féltem eltörik benne a lábam. Lusta kulaként sminket egy kis mértékben sem vittem fel. Suliba is mindig csupasz arccal mentem, ergo már mindenki látott smink nélkül. Feleslgesnek gondoltam. A hajam már egészen más tészta volt. A legtöbb idő annak a beállításával, egyenesítésével ment el. Talán húsz perc készülődés után késznek nyilvánítottam magam. Éppen a táskámba pakoltam, mikor megszólalt a csengőnk.

- Majd én nyitom. - kiáltottam hangosan anyának, aki a ház tulsó felében, a konyhában volt. Arcomra széles mosoly szökött, mert az a személy állt az ajtó mögött, akire vártam. Február hónapban jártunk, ezért Taehyungon hosszú, bézsszínű kabát volt. Haja mint mindig, tökéletesen állt, szemébe volt fésülve. Puszta látványa elég volt, hogy megálljon a szívem. - Szia.

- Szia. - mosolyomat viszonozva köszönt - Mehetünk?

- Egy pillanat, hozom a táskám meg szólok anyának. Addig gyere be. - bólintva lépett át a küszöbön. Először szobámba, majd a konyhába mentem. - Anya, megjött a barátom, szóval megyek is.

- Rendben. - ölelt meg futólag - Na és barátilag barát vagy szerelmileg? - nézett rám mindentudóan.

- Barátilag. - forgattam meg szemeimet, mire kinevetett. Az anyámról beszéltünk, természetesen átlátott rajtam. Taehyung igazából egyik sem volt. Még...

- Tízre gyere haza. Jó szórakozást. - puszilt arcon.

- Értettem és köszönöm. - intettem utoljára. Padtársam türelmesen megvárta, míg az előtérben felveszem kabátomat, utána pedig végre-valahára elindultunk a randinkra. Egymás mellett lépkedve én szólaltam meg először.

- Hova megyünk? Van már terved? - mosolyogva fordult felém, kezeimet elkapva összefűzte ujjainkat. Keze melegének hatására libabőrös lettem mindenhol, jól esett a gesztus éppen ezért nem húzódtam el. Jó volt fogni a kezét. Biztonságot adott.

- Ha tudnád mióta elterveztem az egészet. Szeretném látni, ahogy meglepődsz, szóval titok.

- Ne már! - nevettem fel - Nem szeretem a meglepetéseket, áruld el.

- Nem-nem. - még egy jó tíz percig ostromoltam kérdéseimmel, viszont csak annyit árult el, hogy nincs messze és garantáltan tetszeni fog. Volt időm alaposabban kiismerni Taehyungot, ezért bátran gondoltam rá, hogy mi ketten igazán hasonló személyiséggel bírunk, ami azt jelentette, hiába kérdezem, hallgatni fog mint a sír. Tudomásul véve, leálltam a találgatással.

- Akkor azt mondd meg, meddig leszünk ott? Utána megyünk még valahova?

- Hm, igazából én az egész délutánt ott terveztem tölteni, de attól függ, te meddig szeretnél maradni. Ó és mielőtt odaérnénk, mindent én állok.