Ablakomnál ülve figyelem e tájat
Szemeim is már alig állnak
Buzgón mozog fenyő ága,
Szürke felhők jöttek máma.
Érzem, hogy a fagy egyre csak közeleg,
A drága fájdalom is csak egy szösszenet.
Utcán jár egy ember,
Az az, aki soha nen hagy el,
Ő volt a fájdalom,
Aki csak szívemben él átadom.
Ne hidd, hogy ez csak képzelet,
Mert a fantázia is csak egy élvezet
Ezt akkor írtam, mikor felvételiztem, asszem karácsonykor.
Nem kívánom senkinek, ilyen bugyuta érzéseket.
VOUS LISEZ
Clear Thinks
PoésieLáthatóak lesznek a saját szürreális idióta verseim, meg amikhez van közöm [lehet benne +18-as dolog is]
