Genie in the bottle

5. rész : A napló

Sziasztok! Arra jutottam higy megpróbálom a történetet E/3-ban folytatni. Úgy gondolom így jobban meg tudom fogalmazni a történetem felépítését, karaktereit, és üzenetét. Remélem így is tetszeni fog nektek, és akkor vágjunk bele!

Nem figyelt arra, merre megy.  Nem emlékezett hogyan jutott el a dolgozószárnyból a szobájáig, és hogyan ült le az ágyára. Csak mered a semmibe. Egy megragadható gondolata nem volt, mind átúsztak az elméjén, majd eltűntek. Alig bírta feldolgozni az elhangzottakat. Az anyja rettenetes múltját. Azael kötődését az anyjához. És hogy holnapután végleg elbúcsúzhat az otthonától.
Megdörzsölte a szemeit. Nagyon sajnálta az anyját hogy ilyen szörnyűségeket kellett kiállnia. Ő biztosan nem lenne képes rá.
A sokkhatás elpárolgott belőle. Egyre inkább kíváncsivá tette ez a titokzatos múlt. És ha már kiváncsiság.  A bukott dzsinnek elbukásáról tilos volt beszélni, de Tabrist mindig is érdekelte a téma. És nem ártana információt szereznie a lámpásban töltendő indőről.

Tabris ujjaival hátrasimította izzadt fején a kócos hajkoronáját és lehunyta a szemét. Majd mint egy isteni sugallatra felpattant, kirántotta az ajtaját, és elkezdett rohanni az anyja lakosztálya felé. Felszáguldott az egyik lépcsőn, amin egyszer majdnem hasra is vágódott, majd elért ahhoz a folyosóhoz, ahol a szülődzsinnek laktak. Sebtiben végigolvasta az ajtófeliratokat, majd lefékezett a következőnél:

Sahaquiel (dzs. m) & Armait (dzs. m)

Mielőtt meggondolta volna magát, belépett az ajtón, ami családtag révén, beengedte. Amint becsukta, neki kellett támaszkodnia az ajtófélfának, mert beszorult a levegője.

Jópár lélegzetvétel után, végigfuttatta a tekintetét a szobán, majd odalépett a kredenchez. Bár tudta, hogy egyedül van, azért körülnézett, majd gyorsan kinyitotta.

Kissé csalódottan meredt a  ládába. Úgy gondolta, hogy az anyja legfontosabb dolgai fontosabbak egy sálnál, pár szál virágnál, és egy nyakláncnál, amin a medál egy egyszerű vasdarab volt, amiből egy csillagot formázott ki valaki. És persze ott volt amiért jött. A napló.

Kiemelte a bőrkönyvecskét. Poros volt, mintha évekig nem nyúlt volna hozzá senki. Elég súlyos volt, rengeteg lapot  tartalmazott, az elején pedig valami furcsa minta volt, amit Tabris nem ismert. Már éppen csukta volna vissza  a ládát, de ekkor megszólalt a lelkiismerete.

Lehet hogy olyan dolgok vannak benne, amit nem akartak vele megosztani. Lehet hogy az anyja keresni fogja, és kétségbe fog esni, ha nem találja. És mit fog szólni, ha rájön, hogy ő vitte el?

Tépelődött. A becsülete nem ezt diktálta. Félt a következményektől. Nem, ezt nem teheti, inkább visszarakja. Igen. Az lesz a legjobb.

Azonban mielőtt visszatette volna a könyvecskét, eszébe jutott hogy holnapután elmegy. Egy ilyen remek lehetőséget, hogy előnyre tegyen szert, nem szalaszthatott el. Kezdeti bátorsága visszatérni lászott, úgyhogy egy halk sóhajjal, és dobogó szívvel visszacsukta a láda fedelét. Kezében tartva minden titok nyitját, kilépett az ajtón, és elfutott a szobája felé.
Épp a lépcsőt vette célba, mikor meghallott egy ismerős alakot feljönni a lépcsőn. Gyorsan beugrott egy oszlop mögé, és igyekezett olyan kicsire összehúzni magát, hogy a lépcsőn feljövő anyja biztosan ne vegye észre. Mikor hallotta, hogy elhalad az oszlop mellett, összeszorította a szemét és a naplóba kapaszkodva várta, hogy elmenjen. Anya azonban hirtelen megtorpant. Tabris oldalrafordította a fejét, és már várta a döbbent, számonkérő tekintetet, de Sahaqiel csak lehajolt az elejtett zsebkendőjéért és ment tovább. Kieresztette a bent rekedt levegőjét, majd rohant tovább. Az út további részében azért imádkozott, hogy véletlenül se fusson bele senkibe, és imái meghallgatásra is találtak, mert a folyosókon amiken átment, egy lélek sem tartózkodott. Gyorsan belépett a szobájába, majd magára csukta az ajtót. Nekidöntötte a hátát, és lenézett a kezében tartott könyvre. Innen nincs visszaút.

Ha úgy érzed valami kis tanáccsal jobbá tudnád tenni a történetet, kérlek írd meg kommentben!