The Thorn alchemist - A tövis alkimista

Egy

Risembool!! Risembool megálló! – harsogta túl a masiniszta a vonat kerekeinek csikorgását, ahogy az befutott az állomásra.

Risem...bool? Az messze van, az apátságtól? Nem tudom...Éhes vagyok. És fáradt. És nincs több pénzem. A föld közeledik...ezek szerint zuhanok?

-H-hé! Jól vagy?- Minden elsötétült.

*Time skip *

- Hol vagyok?- nyitotta ki zöld szemét a Rockbell ház vendégszobájában a lány. Fekete haja piszkos és kócos volt.-Ó, tényleg, valami Risemboolig volt elég a pénzem a jegyre...- motyogta, miközben megdörzsölte a szemeit, és körbenézett.

- Felébredtél?- lépett be a szobába a ház fiatalabbik lakója kedvesen mosolyogva, egy tálcával a kezében.- Az állomáson elájultál az éjségtől, szóval ezt most edd meg. aztán fürödj meg. Készítettem ki neked ruhát. Az enyéim túl nagyok lettek volna, szóval azt kell viselned, amit találtam...a fiú ruhák nem valami szépek, de legalább tiszták. – magyarázta a szőke lány, miközben a tálcával együtt gondosan összehajtott ruhákat is letett az ágy melletti kis szekrényre.

-Mikor kell elmennem?- kérdezte az ágyban ülő. Mereven a takarót bámulta, számba véve a rajta lévő fakó foltokat és ügyesen megvarrt szakadásokat.

-Mi? – a fekete hajú lány felnézett, szemében szomorúság tükröződött.

-Nincs pénzem, se otthonom, szóval el kell mennem. Mindenhonnan el kell mennem...

-Nincs otthonod?- csodálkozott el Winry. A lány megrázta a fejét.

-8 évesen kerültem az árvaházba, amit a helyi apátság működtetett, de az apátság bezárt, és ezzel az árvaház is.

-És a szüleid?...

-Elmenkültek az ishvali háború elől és úgy gondolták, hogy egy kisgyereket magukkal vinni túl nagy problémát jelentene...

-Ez borzasztó- nézett együtt érzően Winry- Én is a háborúban vesztettem el a szüleimet. Az a két fiú pedig, akik...nos a gyerekkori barátaim, őket elhagyta az édesapjuk, az édesanyjuk pedig betegségben hunyt el.... Egyébként ők is itt laknak. Legalább is, amikor néha-néha hazajönnek Centralból.

-Mit csinálnak ott?-kérdezte a lány miközben hozzáfogott az evéshez

-Állami alkimisták.- a fekete hajú szemei hirtelen rettegéssel teltek meg

-El kell mennem!

-Mi?

-Nem lehetek itt, ha alkimisták....alkimisták-a lány szemei könnyekkel teltek meg, és egész testében remegni kezdett. Érezte, hogy gyomrában felkavarodik az a kevés étel is, és a szoba forogni kezd vele. Ekkor egy kezet érzett a hátán.

-Nincs semmi baj - próbálta Winry nyugtatni a vendégét- Ed és Al nem bántanak senkit, és egyébként sem valószínű, hogy egyhamar erre tévednek.

Teltek a percek és a lány lassan megnyugodott.

-Köszönöm, öm.... –motyogta a lány.

- Winry. Winry Rockebell.- nyújtott kezet a szőke lány

-Alice – fogadta el a kézfogást a másik- Alice Vernal.

-Örvendek Alice! Most pedig egyél, aztán tényleg menj el fürdeni, mert ilyen kinézettel egy fiúnak se tetszenél.- Mosolyodott el Winry, mire meglepetésére a lány felnevetett.

- Bocsánat.- mentegetőzött Alice- Csak az orvosomra emlékeztetsz. Ő próbált nekem minden áron keresni valakit, mert idézem: „a szerelem = boldogsághormonok= jobb egészség. És akkor talán én is életem szerelmével beszélgetnék most helyetted" Ha már ketten mondják, akkor tényleg nem lehetek valami szép látvány...

-Egy jó fürdő csodákra képes, szóval én most hagylak is. – a lány csak bólintott

~10 perccel később~

-Halo? Ed?

-Eh szia Winry...megint szükségem lenne némi...hogy is mondjam khm karbantartásra...-mondta az egyik hang - Bátyó ripityára törte a karját- vágott közbe a másik

-Hogy mi?!

-Nagyon sajnálom Winry kérlek ne ölj meg! Holnapérkezünkszia...-hadarta az első hang és lecsapta a telefont.

Winry letette a kagylót és nagyot sóhajtott. - Egy lány aki retteg az alkimistákról, és két állami alkimista egy házban...holnap hosszú napom lesz az biztos.

.

.

.

Au revoir!