Cupido (szünetel)

3. Fejezet: Társak

-Ash!

-Igen, apám?

Sébastien barátja hangja hallatán megtorpant egy résnyire nyitott ajtó előtt.

-Látom nem voltam elég határozott a múlt alkalommal. Megmondtam...

Ajkába harapva közelebb hajolt, hátha elcsíphet még valamit Balsors, és fia beszélgetéséből.

-Kérlek! Esküszöm, megtanítom, csak ne vedd el őt is! - a félelem miatt a hangja nem volt határozott. Remegett.

Miről beszélsz? Hol a büszkeséged? A fehér hajú fiú tágra nyílt szemekkel lesett be a szobába, nem értette, hogy az állandóan magabiztos, és önimádó Ash miért könyörög az apjának.

-Fiam, ez nem az én döntésem. Szerinted ki akarna a palotában tartani egy ilyen gyenge, és tehetségtelen gyereket?! - csattant fel a férfi.

-De... - kezdett bele Ash, viszont az apja félbeszakította.

-A közelébe se menj, megértetted?

-Ő akkor is a barátom marad! - csattant fel Ash. - Ezt nem tilthatod meg nekem! - húzta ki magát, és egyenesen apja jéghideg tekintetébe bámult. Balsors felemelte kezét, és cseppet sem kíméletesen arcon vágta Asht, aki tehetetlenül esett a földre. Sébastien szája elé kapta kezét, levegőt se mert venni.

-Erre tanítottalak, fiam?! - kiabált, majd az asztalra csapott.- Soha többet ne találkozz vele, különben mind a ketten meg fogjátok bánni!

-Igen, apám - felelte Ash beletörődően, két szipogás között, remegő ujjaival letörölte a vért szája széléről.

Apja kihúzta magát, megigazította a ruháját. - Helyes. Most pedig kelj fel a földről, szánalmasan festesz, pont mint ő. - tette hozzá gúnyosan, majd elindult az ajtó felé.

Ash! Felnövök hozzád, leszek olyan jó, mint te! Sébastien teljes erőből rohanni kezdett, arcán patakokban folytak a könnyei. Nem bírta elviselni, hogy barátja miatta szenved. Sosem fogom tudni visszafizetni azt a kedvességet, amit tőled kaptam. Bele se mert gondolni, hogy Ash mennyit szenvedhetett miatta az elmúlt évek során. Mikor kiért a palotából, és elég messzire jutott, dühében átkozódni kezdett. Soha nem szégyellte még magát ennyire és soha nem volt még ilyen kétségbeesett.

***

-Miért kiabálsz? Te is Ashwood fan vagy? - vonta fel szemöldökét, tekintete Dagen, és Sébastien között ingázott.

-A barátom. - nyögte ki nagy nehezen, egy pillanatra sem hagyta abba Ash bámulását.

-Mondhattad volna... - Lili csalódottan sóhajtott, de utána megértően elmosolyodott. - Sokáig.

-Tessék? - Sébastien pislogott párat, mire megértette a lány gondolatmenetét. - Mi nem vagyunk együtt... Mármint barátok vagyunk, de ennyi - magyarázta gyorsan. - Gyerekkorom óta ismerem. Nagyon régen nem láttam, mindenképpen találkozni szeretnék vele. - hadarta, majd elindult a tömegben a színpad lépcsője felé. Mindig is óvatos volt, és figyelmes, de most nem ijedt meg attól, hogy félre kell löknie pár embert a célja érdekében. - Ash! - kiáltotta újra, csillogó tekintetével a másik arcát kutatta.

A szórakozóhely tulajdonosa megtorpant, és lehúzta kendőjét, ezzel felfedve sötét mandulavágású szemeit. Sébastien szürke szemébe nézett egy hosszú pillanat erejéig, aztán megrázta fejét, mint aki ki akar józanodni, és elindult egy oldalajtó felé. Hihetetlen! Várj már meg! Nem akarta elveszíteni a másik reménysugarát, kétségbeesetten tört magának utat a vendégek között. Ijedten vette észre, hogy Ash eltűnt. Ide-oda kapkodta fejét, de nem látta sehol. Ne, ne, ne, ne! Miután kijutott a tömegből, gyorsabban vette a levegőt, izgatott volt, de közben félt is. Félt, hogy el lett felejtve, és azt nem élte volna túl. Átment az ajtón, amin előtte Ash távozott, kiért egy szűk folyosóra. Kimondottan hűvös volt, és köhögni kezdett a régi falakról lehulló por miatt. Szerencséjére a folyosó csak egy irányba folytatódott, így kocogva elindult arra. Minden egyes lépéssel egyre nehezebbnek érezte testét, cipőjének csattogása is csak súly volt neki a csendes épületrészben. A kanyar után végre megpillantotta az ismerős alakot, aki sietve ment felfelé egy megkopott lépcsőn. Gondolkodás nélkül kezébe vette a nyílpuskát, Ash lábára célzott, és lőtt. Hogy miért? Mert ha nem ő, akkor nem hal bele a sérülésbe. Ha pedig ő az, akkor el fogja kapni. Nézte ahogy a nyílvessző utat tör magának a levegőben, amit már elviselhetetlenül sűrűnek érzett. A nyíl repült, repült aztán a becsapódás előtt elnyelte egy fekete füstfelhő. Megvagy. A fekete ruhás megtorpant, és Sébastien felé fordult, szeme kikerekedett döbbenetében.