Daydream [TheVR ff]

Maradj mellettem

Jani

Ez után a hosszú nap után már nem is kívánhattam volna jobbat, mithogy aludhassak. Akkor nem zavar senki, nem érzek semmit. Nem kell feleslegesen gondolkodnom. Amikor a városban sétáltunk és Pisti kimondta azokat a bizonyos szavakat... Helyben megfordult velem a világ, a szívem ezerrel vert és levegőhöz is alig jutottam. Úgy éreztem, mitha most rombolták volna le véglegesen azt a hatalmas falat, ami elválasztott minket a barátság és a szerelem között. Nem tudtam mit szólni, csak csendben még szorosabban öleltem vissza.

Nem tudom meddig álldogállhattunk egymás karjaiban, de Pisti végül elhúzódott és indulni készült. Mivel nem volt más ötletem, ezért gondoltam mehetnénk a parton az apartmanig. Út közben csendben voltam, a gondolataimban elmerülve. Vajon ő is ugyan így érez? Mindig is éreztem, hogy egyszer meg fogom kapni a magamét a sok buzis poénért, de arra viszont nem számítottam, hogy ilyen formában. Sose gondoltam volna, hogy egy nap én fogom saját magam löködni afelé a szakadék felé, amelyből tudom, hogy nincs kiút. Egyszerűen furdallt a kíváncsiság, hogy vajon ő hogy érezhet... Szinte észre sem veszem, de egyre többet bámulom őt... Bazdmeg Jani... Muszáj megtudnom mit értett az alat.. 

- Pisti... Hogy értetted azt amit... Amit a városban mondtál nekem? - nyögtem ki végül, de azonnal meg is bántam. Arca hirtelen rózsavörössé vált, hasonlított arra amit érzésünk után hozzámbaszott.

- Hát... Több mint öt éve ismerlek... Szinte minden napunkat együtt töltjük, és... És kurva jól elszórakozunk ha együtt vagyunk -
szólalt meg végül. Egy világ tört össze bennem. Az a kis reményfoszlány is szertefoszlott ami tartotta bennem a lelket Orsi és a szakítás után.

- Oh, értem. - bólintottam, majd elkaptam a pillantásom. Ha továbbra is rá kellett volna nézzek elbőgtem volna magam. Nem akarom hogy sírni lásson... megint.

Amikor visszaértünk az apartmanhoz szinte azonnal rohantam zuhanyozni.
Amint beléptem a zuhanyzófülkébe előtört belőlem a zokogás...

- Picsába! - suttogtam leginkább magamnak szánva. Nem kéne a legjobb barátomat szeretnem... Így nem. Csak barátként, semmi több. De egyre közelebb löködöm magamat a szakadék szélére. Afelé a bizonyos szakadék felé...

Miután végeztem a zuhanyzással egyből a háló felé veszem az irányt. Pisti gyanúsan néz rám, már biztosra veszem hogy aggódik értem. Hallottam ahogy elindul ő is zuhanyozni, majd bedőltem az ágyba. El akartam merülni a kellemes tudatlanságban, abban a világban amiről már napok óta álmodozok. Bármennyire is próbálkoztam de nem tudtam elaludni. Később hallottam hogy Pisti is már lefeküdt az ágy másik végébe. Vártam kicsit, amígy elalszik, majd a gondolataimba merültem. Ismét elsírtam magam, fasz kivan. A zokogásomból csak arra eszméltem fel, hogy két erős kéz kulcsolódik derekam köré. EZ TÉNYLEG PISTI? Ez tényleg AZ a Pisti akit én ismerek? Aki egyetlen buzis poénomtól képes megölni mindenkit aki hallotta vagy látta? Kellemes érzés fogott el és a zokogásom is lassan abbamaradt. Nem tudtam mit fog reagálni a göndör, de nem is érdekelt már, közelebb bújtam hozzá. Így aludtunk el...

Pisti karjaiban ébredni a világon a legcsodálatosabb dolog volt számomra. Egy darabig csak hallgattam a szuszogását, magamba szívtam dezodorjának illatát. Nem tudom meddig feküdhettem még mellette, de egyszercsak megszólalt az ébresztőm. Kinyomtam, majd óvatosan kibogoztam magam Pisti öleléséből és a konyha felé vettem az irányt. Lefőztem a két kávét majd a teraszra sétáltam. Kell a friss levegő.

- Jó reggelt! - hallom magam mögül a mély, álmos hangot. Visszaköszöntem göndör társamnak, majd a kezébe nyomtam a kávéját. Próbáltam olyanra csinálni ahogy szereti, de sose sikerült, pedig mindig igyekeztem.
- Köszi, de igazán nem kellett volna. - erre csak elvigyorodtam, a torkomra forrt a szó - Jani? Mi van veled, már hozzám se szólsz? - kérdezte aggódó hangon.