Vágyakozás egy életen át

Visszaemlékezés...

Ahogyan a hideg estén sétáltam bele-bele túrt a szél a hajamba és a ruhámba is. Valahogy olyan érzésem támadt, hogy hiányzik a hely ahol régen a barátnőimmel szórakoztunk vagy épp kibeszéltünk egy-egy embert, így elkanyarodtam balra. Az út alapzaját a kutyák adták,akik torkaszakadtából ugattak rám, a lámpák fénye hol felerősödött hol elhalványult, de némelyik nem is égett. Tudtam hogy valami figyelt,de nem mertem hátranézni, így egy határozott mozdulattal összébb húztam a laza, de mégis elegáns fekete színű kabátomat, a sálamat pedig már megfojtó alakzatba tekertem a nyakamra. A kezemet összekulcsoltam. A szívem olyan nagyokat vert,hogy a mellkasom majd kiszakadt és a lélegzetem is egyre hangosabb és hangosabb lett. Nem értettem hogy 16 évesen mi a fenét keresek teljesen egyedül, méghozzá egy ijesztő utcába, hajnali fél 4-kor. NEM FORDULTAM MEG. A távolból már elég halk mocorgást,lépteket hallottam amik kezdték már a saját lélegzetemet is elnyomni. A hajamba túrt valaki, a keze meleg de mégis egyfajta hidegség járta át a testemet.Hirtelen hátrafordultam és ha a sötétben jól láttam akkor egy  molettebb, elég magas fiú állt velem szemben.

-Ki a franc vagy te? - kérdeztem.

-Egy ember...!

Amilyen gyorsan elhangzott az utolsó betű, olyan gyorsan fogta meg a derekam és a földre rántott. Próbáltam segítséget hívni ,de befogta a számat, és ebbe az utcába úgysem talált  volna meg senki, így csak a küszködésemet lehetett hallani , ami nem volt a leghangosabb. Tudtam hogy mit akar hisz a szabad kezével elkezdte kicsatolni a nadrágja övének csatját. Az életem olyan gyorsan hullt porrá ahogyan a könnyeim hullottak a barna,hatalmas szemeimből.