Beautiful Tears [Yoonseok/Sope]

💧first tear💧

Yoongi pov.

Tizenhét voltam. Egy hülye kis tini fiú, aki egyfolytában bulizni járt, vagy épp valami faszságot csinált az idióta haverjaival.

Ami talán a legszörnyűbb volt bennem az az, hogy csak a szép emberekkel voltam hajlandó együtt lógni.

Mindent és mindenkit csak a külső alapján ítéltem.

Egy napon viszont olyat láttam, ami nagyban befolyásolta későbbiekben az életem.

Mindig úgy tartottam, hogy az emberek akkor a legcsúnyábbak amikor sírnak, ezért soha nem voltam hajlandó senki mellett ott lenni, de még csak rá sem nézni, amikor sírt.

Viszont azon a napon megláttam a világ legesleggyönyörűbb emberét, és az az ember nem, hogy sírt, hanem konkrétan bőgött.

Fogalmam sincs, hogy miért, de egyáltalán nem tudtam csúnyának látni. Még csak egy kicsit sem.

Sőt, olyan szinten vonzott magához, gyönyörű könnyáztatta arca, hogy nem bírtam magammal, és mire feleszméltem már ott álltam előtte.

Egy padon ült, mellette egy fekete táska foglalt helyet. Leguggoltam elé és elkezdtem feltérképezni arcát.

Teljesen elvarázsolt addig, amíg észre nem vettem hogy egy ideje már nem folynak a könnyek kíváncsi szemeiből.

Kérdő pillantásokkal nézett le rám, míg én kínosan guggoltam előtte és azon gondolkodtam, hogy mégis mivel magyarázzam ki magam.

Végül egész ügyesen megoldottam a helyzetet. Felálltam, majd farmerom jobb zsebéből előhúztam egy kissé gyűrött zsebkendőt. Oda nyújtottam neki, ő pedig még mindig kíváncsi tekintettel ugyan, de elfogadta azt.

Abban a pillanatban csak egy dolog járt a fejemben.

Minden nap, minden egyes percében látni akarom őt.

Tettem is ennek érdekében, leültem mellé és hagytam, hogy elpanaszolja nekem bánatát. Bár fogalmam sincs mit mondott, mert egyáltalán nem figyeltem a szavaira. Egész végig csak az arcára koncentráltam.

Olyan gyönyörű volt sírás után, piros orral és szemekkel, amilyen egy ember nem lehet.

Akkoriban esküdni mertem volna rá, hogy valami űrlény, aki egy olyan bolygóról jött, ahol mindenki külseje tökéletes.

Ma már nem így gondolom.

Mert Hoseok inkább olyan, mint egy földre szállt angyal.

A leggyönyörűbb angyal a világon, akit azért küldtek le a földre, hogy megmutasson nekem valamit.

Valamit, amiért nagyon sokat kellett szenvednünk, hogy megértsem.

A végére már fel sem tűnt, hogy mindkettőnk gyötrelme az én hibám. Hiszen, ha előbb rájövök, akkor nem kellet volna ennyi fájdalmat átélnünk.

Nehéz megbocsájtanom magamnak, mert ha békén hagytam volna, és nem tartom magam mellett, akkor sokkal jobb sorsa lehetett volna.

Ma már minden más.

De a múlt nem változik.

Hiába mondják, hogy ami történt megtörtént és, hogy nem érdemes foglalkozni vele.

Ha akkora fasz vagy mint én, akkor lehetetlen nem foglalkozni vele.

Hiszen a mai napig biztos vagyok benne, hogy akkoriban nem volt olyan könnycseppje, amit ne miattam hullajtott volna.

|Na, mit gondoltok?😃 Újabb yoonseok ofc..😅
Nem tervezem amúgy hosszúra ezt a történetet, max ilyen 9 fejezet lesz.
Nos, remélem felkeltette az érdeklődést😌💕.|

18.11.25.