Egy porondon a halállal (It Fanfiction HUN)

- 4 -

Cathy:

Ha egyetlen hellyel kellene azonosítanom az életemet, akkor az nagy valószínűséggel a "nyilvános mosdó" lenne. Totál idegen emberek mászkálnak ki-be, megrongálnak és még büdös is van. A papír és az ülőke luxuscikknek számít, ablakokat sosem építettek, és az a helyzet, hogy odakint is bűzlik valami, szóval még ajtót nyitni sem mersz, mert félsz, ha ez a két aroma keveredne egymással, a képződött egyveleg pillanatok alatt kinyírná a légzőszerveid. Így hát csak csöndben szenvedsz, amíg a mosdókagyló és a törött tükör szilánkjai mellé nem roskadsz végkimerültségedben.

Ilyenkor felmerülnek bennem azok a fontos és mélyen filozofikus kérdések, hogy mi van akkor, hogyha ez nem is az élők világa? Mi van akkor, ha ez a pokol? Mennynek nem mondanám, viszont ha mégis kiderülne, hogy a Földi lét maga a mennyország, kíváncsi lennék arra is, hogy a pokol milyen szépségeket tartogathat nekünk. Néha úgy hiszem ennél rosszabb már úgysem jöhet, ilyenkor viszont közbeszól az a bizonyos nagybetűs ÉLET és a képembe dob egy újabb adag szart. Mert valljuk be emberek, az élet piszkosul szar. Éppen ezért jól jön ha van nálad gumicsizma, sok-sok papírzsepi meg persze egy jó erős légfrissítő.

Na igen. Nekem viszont csak egy félig üres bűzdoboz -légfrissítő-, egy vécépumpa, egy régi szivacs és egy pár gumikesztyű jutott osztályrészül. Ha még nem találtátok volna ki, igen, ebben a szent pillanatban éppen az étterem férfi mosdóját készülök kitakarítani. Öngyilkos vállalkozás, de a pénz nekem is pénz, valamiből pedig ki kell tartanom... Még legalább egy kis ideig.

- ...thy! Cathy! - éreztem a fejem búbjának csattanni egyet azok közül a műanyag bögrék közül, amikben teát vagy egy forró kakaót volt szokásom felszolgálni a kisgyerekeknek. Viszont mióta Rosie porcelánra váltott, én is elhagytam ezt a jó szokásomat - Hol jár mostanában az eszed? A héten ez a harmadik eset és még csak kedd van! - dorgált meg Sue szokásához híven.

- Én... Sajnálom. Az anyám egy ideje nem hagy aludni éjszaka - fordultam felé bűnbánó tekintettel. Természetesen kivételesen nem az anyám volt a hibás. De mit mondhattam volna? Hogy egy teljesen random, őrült bohóc kinyírta az anyámat, engem meg piros pacsizni hívott? De persze egy óra múlva mintha mi sem történt volna. Amikor aznap este az a förmedvény közeledni kezdett felém, méghozzá arcán a legijesztőbb és legeszelősebb mosollyal amit emberi szem valaha is látott, azonnal felkaptam a nyúlcipőt és bezárkóztam a kamrába. Az ajtó résein át beszűrődött a bohóc velőtrázó vihorászása. Csodálom, hogy a szomszéd Rottenberger nyanya nem szúrta ki rögtön. Abban a pillanatban legalább lett volna oka a panaszkodásra. Egy órán keresztül poshadtam a dohos falak között. Már lassacskán kezdtem azt hinni, hogy eggyé válok a penészes sarokkal ahová bekucorodtam. Amikor pedig már huzamosabb ideje nem hallottam egy gyanús neszt sem, kimerészkedtem a rejtekhelyemről. Minden a helyén volt. Azaz egy dolgot leszámítva minden. Az anyám holtteste köddé vált a bohóccal együtt. Amint elkezdtem volna vizsgálódni berontottak az ajtón. Az anyám és egy férfi, igencsak akoholmámoros tekintettel támolygott be a bejárati ajtón. Bár a helyzetet nem tudtam mire vélni, nem mutattam meglepettséget. Inkább szó nélkül besiettem a szobámba, és kulcsra zártam az ajtót. Az éjszaka során igencsak egyértelmű hangok hallatszottak a nappaliból, így nem is tartottam fontosnak az ajtózár felszabadítását. Egyetlen egy hátránya volt ennek az egésznek: az éjszakát ébren töltöttem. Teljesen össze voltam zavarodva. (Félreértés ne essék, nem az anyám miatt, az ő kicsapongásait már régen megszoktam) Fogalmam sem volt, hogy mi a fene történik körülöttem. A gondolataim sokkot kaptak, a testem remegett és megpróbáltam válaszokat keresni egy olyan kérdésre, amiket sosem kapok meg. Először történt velem olyasmi amire nem tudtam magyarázatot adni és ez megrémített. Azt hittem kezdek becsavarodni. Hogy talán az anyám most készített ki véglegesen, a következő utam pedig a sárga házba vezet, egészen Steve bácsikámig, aki néhány évvel ezelőtt kedvtelésből megnyúzta a saját lábát.
Mindez három nappal ezelőtt történt-mármint a bohócos eset. Azóta kevesebbet alszom, és éjszakánként sokkal többet agyalok, esetleg kifestem magamból az érzéseimet. Legtöbbször csak egy sötét, vagy enyhén színes paca kerül ki a falra. Bár fogalmam sincs, hogy miért gyűjtögetem őket. Talán próbálok megkapaszkodni az egyetlen dologban, ami még a gyerekkoromból hátramaradt. Még a nagymamám tanított meg festeni. Tehetséges asszony volt, azt meg kell hagyni. Viszont miután ő és a nagyapám eltávoztak, amikor tűz ütött ki a lakásukban, a dolgok egyre rosszabbra fordultak. Az egyetlen ami a nagymamámból maradt az a kabala ecsetem, amit egyébként már igencsak ritkán használok festéshez. A polcomon porosodik néhány megperzselt fedelű könyvvel és egy fotóval a régi családomról... Azóta sok minden megváltozott. Mindent megadnék azért, hogy minden újra a régi lehessen, de tudom, hogy az élet nem ennyire egyszerű. És higgyétek el, ha tehetném, nagyon szívesen megszabadulnék az anyámtól... Viszont akkor tényleg nem maradna senkim. Persze ott van az apám, de hallani sem akar sem a lányáról, sem a volt feleségéről. És természetesen bennem is van annyi büszkeség, hogy azok után amit velünk tett ne kérjem a segítségét.