Te mihaszna semmirekellő!
Hogy bírod nézni, ó, mond meg nekem,
Hogy világod összeomlik?
Te Isten csapása, mond,
Mi célból állsz a küszöbön,
Arra várva, hogy kertedben
Virág nyíljék?
Csak szemetelsz, s elvárod,
Hogy ivóvíz legyen asztalodon!
Te, te anyaszomorító!
Hát ennyit érnek neked
Hegyek, völgyek, fák, hogy
Mit sem törődve eldobd
Szemetedet az út szélén?
Vagy, hogy kártékony mosószert,
Mérgedet behajítsd a folyóba,
És hagyod, hogy
Az állatok elpusztuljanak?
Te, utolsó senkiházi!
Mért leled boldogságod
Élőlények kárában?
Meglásd, majd egyszer
Visszavág az élet!
Hidd el, te szenveded meg
Bűneidet, melyet Földünk
Ellen vétettél!
S meglásd, túl késő lesz már,
Mikor rádöbbensz:
E világ annyit tud adni,
Amennyit te adsz neki.
