Suhanó fák erdeje köröttem
Míg én középen állok
Sötét, sűrű felhők fölöttem
A bűztől majdnem hányok
Bomladozó teteme előttem
De még mindig csak állok
Nem fénylik úgy a szeme, ahogyan rég
Ajkai kiszáradtak
Szívemben maró keserűség
Pillangóim meghaltak
S gyomromban nincs más, csak üresség
Tudom, többé nem látlak
Nem tudom még milyen jelre várok
Hiszen már eljött a vég
Most látom csak milyen mély ez az árok
A szemem a sírástól ég
Bennem már maradandók a károk
De már tönkrementem rég
Szép lassan már az eső is elered
Nem látok mást csak a fiút
A mellkason már-már szétreped
Az álarc régen lehullt
Tényleg ki kell hogy mondjam: ég veled
A gödrömből nincs kiút.
