Halálos érintés (2012 Watty-Awards győztes, magyar fordí­tás)

4. fejezet

Gwen egészen másnap késő délutánig nem tudott Rhosyn-nal találkozni, és nem tudta beavatni abba, amit megtudott. Udvarhölgye megrémült a hírek hallatán.

- Egész idő alatt ezt tervezte? - kérdezte. – Hogy megússzon egy gyilkosságot, és király maradjon?

- És nyilvánvalóan, hogy megkétszerezze a királyságot. – Gwen csizmája oldalával meglegyintett egy fűcsomót. Amikor csak valamiről komolyan akartak beszélni, mindig a legelőn átsétálva tették. Gwen azt remélte, hogy a szép rétet és a lovak illatát nem fogja összekötni a kastély életéről szóló negatív és érzelmekkel telített beszélgetésekkel.

- Még nem is hallottam korábban ilyenről. Milyen házasság?

- Országokat egyesítő. Én sem hallottam még róla. Nyilvánvalóan többről van szó, mint egy szövetségről. A két királyság eggyé válik a házasság napján. Ez nagy dolog. Egy pap még Eirene-t is arra kéri, hogy adja áldását a ceremóniára.

Rhosyn zavartan nézett Gwenre. - Nem adja, ugye? Hogy adhatná aládását egy ilyen dologra?

- Egy kicsit utánanéztem. A házasulandók letérdelnek, mindegyik a kezében tartja a kristályát. A pap elmond egy imát, Eirene pedig áldását adja, amennyiben egyik fél szívében sincs rosszakarat. Szóval, ameddig a kristályom ragyog, nincs mit tenni. – Gwen boldogtalanul sóhajtott. – Apám már kitalálta, hogy zajlik majd ez az egész, és nem látszik rajta, hogy aggódna amiatt a rész miatt. Így nem hiszem, hogy Eirene megtagadná az áldását. Nem gondolnám, hogy rosszakarat lenne a szívemben, de-

- Nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen, Gwen! - Rhosyn gyakorlatilag ordított. - És nem csak azért, hogy megmentsük valami ostoba herceg életét. A kristályod nem változhat sötétté - a halhatatlan lelkedről van szó! Nem tettél semmi rosszat, de ha az ilyen bűnnek számít-

- Tudom, és teljesen egyetértek, - mondta Gwen. - Nem engedhetjük, hogy ez megtörténjen.

- Tehát, mit csinálunk?

Gwen összeszorította az ajkait. – Van egy ötletem.

- Mi az?

- Egyszerű, nagyon! Elmondjuk az embereknek, elmondjuk mindenkinek!

Rhosyn felhúzta szemöldökét. - Az apád tervét?

- Nos, azt is. De legfontosabb, beszélünk az embereknek az állapotomról. – Gwen hangsúlyosan széttárta kesztyűs és hosszú ujjal takart karjait. Gondolj csak bele, az egyetlen alkalom, amikor a városban látnak azok a hivatalos ceremóniák, amik nem kerülhetőek el, és sosem mutatnak be senkinek! Senki sem ismer a városban, és nem tud rólam semmit. Apám mindenkit leváltott, aki a kastélyban dolgozott, és az új szolgák sem tudhatnak az állapotomról. Mérget vehetsz rá, hogy a herceg sem tud rólam. Az egész terv azon múlik, hogy titokban marad-e, nem igaz? Úgyhogy tegyünk róla, hogy mindenki tudja! A személyzet, a városi emberek, mindenki!

- Csak úgy odamegyünk, és elmondjuk az embereknek? Ez egy elég egyszerű megoldás. - ráncolta a homlokát Rhosyn. – Az apád nem ostoba, szóval valószínűleg már erre is gondolt. Megpróbál majd megállítani.

- Az elkövetkezendő 5 napban kegyetlenkedhet, megfélemlíthet, bezárhat a hálótornyomba, amit csak akar. Lehet, hogy úgy alakítja, hogy egyedül legyek, és ne tudjak senkivel beszélni, de ez nem számít. Még, ha én be is leszek zárva, te nem leszel, igaz?

- Elég lesz az? Próbálom elképzelni, hogy csak odasétálok idegenekhez, és azt mondom: - Jó napot! Tudták, hogy a király lánya mérgező? Kétlem, hogy sok embert meg tudnék győzni. Egyébként mi van akkor, ha az apád engem is bezár?