🍋Lemonok Szent könyve, avagy minden ami lemon🍋 //Javítás Alatt!//

03.Bertold x reader

Egy újabb Sayato01 számára❤❤❤

!FIGYELEM! ANIME (ezzel megegyezően Manga) SPOILER! HA MÉG NEM LÁTTAD TESSÉK MEGNÉZNI, VAGY NE TÖRŐDJ A FIGYELMEZTETÉSSEL! Én szóltam!
:3 (Ja és pár változtatást is vittem bele, szóval lesz ami különbözik az eredeti sztoritól😉😅)

845... Az év amikor a kolosszális és a páncélos óriás először megjelentek. Azt viszont senki sem tudta kik ők, honnan jöttek, miért tették azt amit. És azt sem tudta senki, hogy nem utoljára tűntek fel a szemünk előtt...

Aznap elvesztettem mindent. A családom, a barátaim, az otthonom. Végignéztem ahogy Eren édesanyját megeszik...ahogy az én anyámat megeszik..ahogy a testvéreimet megeszik..és nem tehettem semmit. Mit tehetett volna egy tizenegy éves kislány azokkal a hatalmas dögökkel szemben?

Semmit..nem tehettem semmit...Csak térdeltem egy házban, ami már eléggé romos állapotban volt, de a semminél többet védett. Ebbe a házba menekültünk be az apámmal, aki súlyosan megsérült. Mind a ketten tudtuk hogy nincs már sok hátra neki.

"<N-Név>...Hamarosan... mennem...kell.."
"Apa..Ne..Mégis mihez kezdek ha te elmész? Akkor nem marad senkim sem..."-Sírtam miközben szorosan öleltem őt. A ruhám tiszta vér lett, de ez érdekelt a legkevésbé akkor.

"Ne aggódj..Anyáddal számítottunk rá, hogy ez lesz... Számítottunk rá, hogy meg fogunk halni ilyen körülmények között...Ezért előre gondoskodtunk a sorsodról. És ezért feláldoztuk a miénket...Azt nem vettük figyelembe hogy a többi gyermekünk is így végezheti..."-Kezdett el sírni apa is.
"Sajnálom, hogy ilyen szörnyűségeket kell átélned...de ígérem..boldog leszel..."

"Hogyan lennék boldog, ha mindenki akit szeretek a szemem láttára hal meg?!"-Üvöltöttem, zokogtam, de még ez sem fejezte ki a fájdalmat amit a szívemben éreztem.
"Kicsim...Jönni fog valaki aki boldoggá tesz téged..és kitölti a szívedben lévő űrt..."

"De-"
"Nincs semmi de! Hiszel bennem és anyádban? Még akkor is..ha már nem leszünk...Figyelünk majd téged.."-Mondta kissé elhalkuló hangon.
"Apa...Hiszek bennetek.."-Majd még szorosabban megöleltem apa szinte élettelen testét.

"<Név>...Van még egy fontos dolog..."
"Mi lenne az?"-Kérdeztem még mindig szorosan tartva őt.

"Ne hagyd el ezt a házat...Már előre szereztünk neked segítséget...Ide fog jönni..."
"Ki az? Ismerem?"
"Nem hiszem..Hogy emlékszel..rá..Egy kisfiú fog idejönni érted..Nagyjából egyidős veled.."

"És egy kisfiú hogyan ment meg engem innen? Mégis mit tehet ezek ellen a szörnyek ellen?"
"Bízz benne..Csak ennyit kell tenned.."
"R-Rendben.."

"<Név>...Ne haragudj a kolosszálisra és a páncélosra...rendben?"
"Hogy mi?! Hogy kérhetsz te ilyet tőlem?"

"Kérlek..Ez az utolsó kívánságom..."
"Apa..."
"És kislányom..."

"Szeretlek."-Majd apa elhalgatott, s örök nyugalomra tért.

"Apa..Ne..ne..NE HAGYJ ITT!"-Zokogtam a holttestét szorongatva.

Még órákon keresztül csak zokogtam. Üvölteni akartam, de nem tehettem, mert akkor megtalálnak azok a szörnyek. Mikor már abbamaradt a sírásom csak üres tekintettel néztem magam elé miközben apa kezét szorítottam és semmi esetre sem akartam elengedni.
Nem tudtam feldolgozni, hogy minden szerettem meghalt...Senkim sem maradt...

Gondolataimat az szakította meg, hogy valaki bejött az ajtón, de én még csak rá sem pillantottam. Nem vettem le a szemem apa testéről és nem engedtem el a kezét... Nem akartam. Végül az a valaki megszólalt.