🍋Lemonok Szent könyve, avagy minden ami lemon🍋 //Javítás Alatt!//

04.Eren x Mikasa

Valószínűleg sokan voltatok már úgy, hogy akit teljes szívetekből szerettetek csak egy közeli ismerősnek, barátnak, esetleg testvérének tartott.

Velem is ugyan ez történt... Az, kit teljes szívemből szeretek... Csak a fogadott testvérét látja bennem... A lányt, aki mindig csak meg akarja védeni, úgy kezeli mint egy gyereket, és folyton csak a nyakán lóg... Valószínűleg csak egy... probléma vagyok számara...

De mégis... Nem vagyok képes magára hagyni. A tudat, hogy elveszítem félelmet kelt bennem. Rettegést attól, hogy távol kell lennem tőle...Ezek felébresztenek bennem egy újabb érzést. Pontosabban annak a tudatát, hogy én...

Szeretem őt...

Mindennél jobban.

Aznap mikor megmentett engem, én, Mikasa Ackerman már akkor tudtam...

Örökre Eren mellett akarok maradni.

*~*~*

"-kasa! Mikasa!"-Hallottam meg valaki tompa kiabálását. Mintha egy álomvilágban lennék, s valaki hangja visszhangozna a fejemben. Próbáltam kinyitni szemeimet, de nem sikerült.

"Mikasa! Ébredj fel!"-Hallottam továbbra is a hangot, majd óvatosan ismét megpróbáltam kinyitni szemeimet. Ahogy azok újra napvilágot láttak megpillantotam egy barna hajú, smaragd-zöld szemű fiút.

"Eren..."-Sóhajtottam szinte alig hallhatóan azzal a kevés levegővel mi tüdőmbe jutott. Mindenem fájt, és a földön feküdtem Eren karjaiban.

Ahogy körbepillantottam a szemem a minket körülvevő emberevő-szörnyeken akadt meg, melyek éppen társainkat szájukban tartva sétáltak és futkároztak össze-vissza.

A rendellenes és csak szimplán retardáltnak tűnő titánok teljesen körül vettek minket.

'Szinte ez az első alkalom, hogy Eren karjaiban tart és védelmez engem...'-Ennek a tudatától egy apró mosoly húzodott végig arcomon, amely egy kicsit vörösebb színbe váltott a pillanatok töredéke alatt.

"Mikasa nincs időnk mosolygásra! Fel tudsz állni?"-Nézett rám aggódó tekintetével, mely megdobogtatta szívemet.

"A-Azt hiszem igen..."-Válaszoltam, majd segítségével megpróbáltam felállni, viszont visszaestem négykézláb a földre.
"Sajnálom...Úgy látszik most csak hátráltatlak téged...Emlékszel még mit mondtam neked Trostban?"-Kérdeztem aggodalommal telt szemeibe nézve.

"Umm...Nem igazán..."-Vakarta meg tarkóját.
"Azt mondtam veled tartok és neked nem kell aggódnod miattam, ha lemaradok majd utolérlek. Csak menj, és ne aggódj miattam."-Mosolyogtam megpróbálva azt a tudatot kelteni benne, hogy én nem félek, még akkor is, ha ez nem volt igaz.

"Nem hagylak itt!"-Nézett rám, s könnyei lassan megeredtek.

Tudtam, ha Eren otthagy ő megmenekül, viszont én már nem láthatom a reggeli felkelő nap sugarait.

'Eren...'

'Élned kell...'

'Kérlek sose felejts el...'