Ördög Szégyene

prológus

Gyorsan szedte a lépcsőfokokat, néha maga elé tekintett nehogy elessen és elejtse a tálat a kezében. Szőke haja tengerként tekergett a háta mögött egy szoros lófarokban, benne pedig pár furcsa, fényes valami lengett. Ha jobban megnéztük, rájöttünk, hogy azok valamilyen kiegészítők voltak, amiket beleaggatott a hajába. Most a kéket választotta, tökéletesen illett a szeméhez. A mintás, alul levágott inge a hajával párban keringőzött, az ezeréves Joan David magassarkúinak hangja aláfestették lépteit. Sietett, nem akart elkésni. Igaz, hogy Mózesnél még egy óra sem volt. Végre felért a tizedikre, és a Brágh ajtóhoz lépkedett. Előkereste a kulcsait, ám egy kézzel elég nehéz volt. Megforgatta az ajtónyitókat a záraban, majd lassan és csöndesen benyitott.

Megcsapta a szokásos szag. Cigaretta, valami rohadó kaja a hűtőben, kutyapisi és fű. Kincső felhúzta az orrát.

- Szia, Mózes. – köszönt. A fiú a kanapén ült, bámulta a tévéjét. A szemei ide – oda jártak a képernyőn. Egy éve nincs kábeltévé. Kincső ijedten nézett rá, gyorsan le is tette a lasagnát a kisasztalra. – Mózes? – lóbálta meg a fiú szemei előtt a kezét.

- Ez kedvenc műsorom. – mondta levegősen. Üveges tekintetét a lányra vezette, majd észrevétlenül végigmérte. Kicsit szórakoztatta Kincső félelme. Persze ezt nem tükrözte az arca. A lány végtagjaiba csak úgy ömlött a vér, hirtelen mindene elzsibbadt. Megijedt attól, hogy Mózesnek valami baja van. Sosem viselkedik így.

Mózes – végre – egy szemtelen vigyort küldött a szőke irányába, akinek zavaros volt a tekintete, de minden másodperc elteltével egyre nyugodtabb. Aztán dühös.

- Te nyomorék! – ütötte meg a távkapcsolóval a fiú vállát. Ő csak nevetett, meg sem próbált védekezni.

- Látnod kellett volna az arcodat. – mondta azzal a félmosolyával, miközben hátradőlt a garnitúrán egy sörrel a kezében. Belekortyolt, majd lassan barna szemeit a kisasztalon heverő alufóliával letakart kajára. Finom illata volt, evett volna belőle. Kincső értette a célzást.

- Elmegyek a konyhába, és megmelegítem. Mennyit kérsz? – hangoskodta vissza a folyosóról.

Mózes később nem is emlékezett, hogy mondott volna bármit is a szőkének, de biztos, mert Kincső csöndben maradt - amit nem gyakran csinál - .

Kincső elszörnyedt ahogyan a konyhába ért, pár csótányra rá is lépett. A mikrót még ő adta neki, mikor a szülei ki akarták dobni. Persze ezt Adél és Ambrus nem tudták, azt hitték a lányuk leviszi a ház elé. Tegnap előtt volt itt utoljára, és akkor ki is takarított. Fogalma sem volt róla, hogy Mózes ekkora kuplerájt tud csinálni. Tovább vezette a tekintetét a hálószobára, ami még a többinél is rosszabb volt. Kinyitogatott füvestasakok hevertek a földön, az ablakpárkányon kannabisz. Kincső már hozzászokott, hogy a fiú le sem tudott volna állni a szerekkel, de nem nézte jó szemmel. Sőt, undorodott még a gondolatától is. Nagyon.

A szőke próbált egy kicsit összetakarítani, de elég nehéz volt átverekedni magát a szennyeskupacok és a széttörött lámpa darabjain. Kinyitotta az ablakot, szellőztetett. Bevetette az ágyat, kidobta a lámpát, a fűhöz nem nyúlt.

„ Még csak az kéne..." gondolta magában. Félt, hogy egyszer a szülei megérzik rajta ezt a szagot.

- Kincső! – kiabált át Mózes a nappaliból. A lány arra nézett, látta ahogy a fiú fekete ruhákba öltöztetett teste görnyedten álldogál vele szemben. – Eljössz velem valahova? – kérdezte. Kincső még egyszer utoljára kiegyenesítette a lepedőt, aztán visszavette a cipőjét.

Esett az eső, Mózes az utcán sétált, Kincső az eresz alatt. A fiú bőrkabátján csattogtak a cseppek, a lábai minden pocsolyába beleléptek. Autók suhantak el mellettük, meg egy öreg sebes macska nyávogott mögöttük. Mózes nagyon lassan a lányra vezette a tekintetét, aki még mindig az autókat figyelte. Kicsit nedves volt a kabátja, de közel sem annyira mint a fiúé. Mózes végigvezette tekintetét rajta, úgy érezte nem tudja leküzdeni a késztetést, hogy megérintse. Csak egy másodpercig is, de köré akarta fonni kezeit. Rövid ideig.

Mózes megrázta a fejét, remélte, hogy ezek a gondolatok szanaszét repkednek, el innen. Ahogy befordultak egy szűk utcába, Kincső elfintorodott a szagoktól és az undorító, rothadozó környezettől. Mózes rálépett egy csigára, annak vére és teste áldozatosan ragadt cipője talpához illetve az úton lévő mocsokhoz.

- Hova hozol engem... – motyogta Kincső magában. Mózes megforgatta a szemét, és lusta mosollyal az arcán baktatott tovább, egészen az utca végéig. Ott egy öreg, kopottas társasházhoz érkeztek. Lépcsőjén egy ugyan olyan öreg, kopottas bácsika ücsörgött lehajtott fejjel. Ha jobban megnéztük láttuk, hogy húzott szemei alatt nagy lila karikák húzódnak az alvás hiányától. Vagy mástól.

Kincsőnek lehangoló volt ezt látnia. A szülei mindig csak a dolgok jó oldalát mutatták meg neki, de mikor megismerte Mózest rájött arra, hogy hogyan élnek mások. Nyomorban és szomorúságban, omladozó falak között. Minden a fejére hullott, egy az egybe, az összes eddig kialakult képe a világról. Beütötte már a bokáját naiv viselkedésével, de az utolsó egy év – mióta ismeri Mózest – sokat segített neki, hogy érteles és intelligens felnőtté váljon.

Kincső mindig lejátssza a fejében azt a napot, amikor megismerték egymást. Az egyik régi barátjánál lógtak késő este. Nem gondolta volna, hogy ekkora dolog lesz, csak arra számított, hogy Ellie és ő tudnak egy kicsit lógni egymással, mielőtt a lány visszamegy Svédországba.

A fiúk és számára ismeretlen lányok hangosan nevettek, kacarásztak a legapróbb, és leghülyébb dolgokon is. Nem érezte jól magát körülöttük, biztos volt benne, hogy nem tiszták.

- Elle... – suttogta felé, miközben tekintetét még mindig a sikítozó fiatalokon tartotta, akik a nappali közepén táncoltak, és énekeltek. Ellie hümmögött egyet, tekintete a telefonra cuppanva. – Nem csinálunk valami olyat, amiben mi is részt vehetünk? – kérdezte. Sötétbőrű barátnője felhúzott szemöldökkel a táncoló csapatra nézett, majd elkiáltotta magát.

- A'ight folks, get your self over here. We are playin'. – Kincső izgult. Kicsit félt,hogy milyen reakciójuk lesz rá, de próbált nem erre gondolni.

A társaság elhelyezkedett egy körben, a lámpákat lekapcsolták. Csak a száraz esti levegő kúszott be az ablakon.

- Mit csinálunk? – kérdezte egy fekete hajú, kék szemű srác, miközben egy gumicukron nyammogott. A háttérben fall out boy ment, tökéletesen illet a fiúhoz. Vakító szemei Kincsőt pásztázták, a medvecukor kilógott a szájából.

Mellette egy tűzpiros hajú lány, egy szoros lófarokkal a feje tetején. Ő a fülhallgatójával játszott, az ujja köré tekerte, aztán levette a gumiját, majd visszarakta. Unott tekintete volt, nyelvével felszántotta ajkait, ekkor előbukkant egy fényes valami a nyelvén. Kincső nem tudta eldönteni, hogy az egy piercing, vagy csak az amit eszik. Felhúzta az orrát, mikor végigvezette a tekintetét rajta. Mellénél a póló annyira szűk volt, hogy látni engedett egy hosszúkás valamit, ami kidomborodott. Gyorsan elkapta a tekintetét, és oda sem nézett többet.

A szemtelen lány mögött egy újabb fura fiú guggolt, rikító narancssárga hajjal, és Kurt szemüvegben egy kibontott nyakkendővel inge gallérja körül.

Ellie sejtelmesen elmosolyodott.

sziasztok! egy újabb könyvel jelentkezem, nagyon izgatott vagyok ezzel kapcsolatban is. ♡

ha tetszett kérlek hagyj nyomot magad után ♡♡