Dressur

Nincs szükségem rád ,hogy az legyek aki vagyok..
Megpróbálok úgy élni ,és az lenni aki akarok...
Mert én még ,egy normális ember vagyok...
Ne próbálj elrontani , és egy porcelán babává formálni...
Testemet hegek ékesítik ,melyek az életemről mesélnek...
Nosztalgikus érzés fog el, ha rád nézek,mégis néha olyan mintha nem ismernélek....
Mintha nem tudnám ,mit rejt a szíved...
Mintha az érzéseim ,elnyomnák az eszem...
Mintha az élet hamuvá válna, s vele együtt én is elégnék...
S ha majd egyszer tényleg azzá válok ,  vigyél oda ahol mindig is lenni akartam , a földi mennyországba...
Érezzük majd a csendet ,mi az életről mesél , igyunk majd serbetet ,mint az aki él...