Engem kérdezel kinek nincs is válasza,
Csak egy tükörkép gyenge támasza.
Azt kérded mi a nevem?
Nem tudom,öklöm a tükörbe verem.
Apró szilánkok kezembe simulnak,
Fekete árokban,rózsák virulnak.
Rózsák,melyek feketén nőnek,
Ereimből,futva menekülnek.
Nem vagyok tisztában önmagammal szemben,
Ezért hagyom ezt az embert folyamatos cserben.
Nem tudom ki vagyok s mi a nevem,
Nem tudom hol vagyok s mi van velem.
Bár tudnám szeretni magam,
Bár ne lennék céltalan,
Bár nem csak testem élne,
Bár gondolatom ne félne.
Bár tudnám szeretni magam,
Bár ne lennék bizonytalan.
Bár érne bármit is szavam,
Bár ne lennék önmagam.
Éles,hideg szilánkokkal megvágom magam,
Hogy hallhassam,mit nem érő szavam.
Fekete rózsa tüskéi belém állnak,
Kezemben szinte vermet ásnak.
Földhöz verem magam,csak mert élek,
Ez életemben a legnagyobb vétek.
Megvágom magam csak mert érzek,
Pár perc múlva már tüdőmből vérzek.
Szembenézni magammal nagyon nehéz,
Csak egy alak ki fentről lenéz.
Azt mondja lehetnék jobb is magamnál,
Mindez sikerülne ha akarnál.
Miért versenyzek önmagammal szemben?
Miért kell meghalnom csendben?
Miért nem élhetek úgy mint mások?
Miért vagyunk hasonmások?
Miért kell magam megjátszonom?
Miért kell ilyennek látszanom?
Miért nem tudom felvállalni magam?
Miért nem ér semmit se szavam?
Elvesztettem önbizalmam magammal szemben,
A szilánkok melyek megállnak a testben,
Jobb helyet érdemelnek mint az én karom,
Hagyjanak végre béken,azt akarom.
Néha jó lenne csak megdícsérni magam,
Bár ha nincs is miért,
Ott áll a túloldalon egy alak,
Ki tőlem megbocsátást kért.
Bárcsak én is úgy tudnám szeretni magam mint mások,
Hiába minden dícséret,nem hagy el az átok.
Széttörném azt az üveget,de nem tudom hogyan,
Az idő mit életembe öltem csak úgy rohan.
Nem szeretem azt az alakot a tükör túloldalán,
Félek ha hozzáérnék azt is csak elrontanám.
Mindig az utamon jársz ezért ismét elmondom tűnj el,
De bármibe is kerül ments meg.
