Egy pincében kuksolva azon tűnődtem,
Vajon évekig miért is bűnhődtem?
Nem akartam egyedül lenni,
Nem akartam rosszat tenni.
El akartam futni a végtelen csapdából,
Meg akartam feletkezni énem arcáról.
Halni akartam fekete rózsákkal tüdőmben,
Eddig éles tüskéit szívemben őriztem.
Nem akartam e napig így élni,
Egymagamban a haláltól félni.
Félni,hogy egyedül halok meg,
Remélni,hogy angyalok őriznek.
Azt hittem egyedül bojongok a sötétben,
A fekete rózsákkal teli ösvényben.
Azt hittem el kell eredjen vörös vérem,
Szívembe segítség jelét véstem.
Egyszercsak fény jelent meg a sötétben,
Nem láttam a könnyek ködében.
Mi lehet az vajon ő segítene?
Miért is tenné,ezzel csak ő veszítene.
Futottam a fény felé amit láttam,
Világosságra,szeretetre vágytam.
Odaérve,kifulladva vettem észre,
Számíthatok egy segítő kézre.
Meg akartam érinteni milyen is lehet,
Az életem örökre kitöltve veled.
Azt hittem a tüskék árnyában maradtam,
De minden nap feléd szaladtam.
Te mentettél meg a halál elől,
Te szedted ki a szilánkot a kezemből.
Te láttál a sötétben egyedül,
A félelem és a fény egyesül.
Mégis mit érek nélküled egymagamban?
Ha lenne még igazság szavamban.
Elmondanám mennyit érsz nekem,
De nem tudom,öklöm a falba verem.
Szárnyakat kaptam,mit még senki mástól,
Most részese lehettem a legjobb baráttól.
Végre repülhetek ki a csapdából,
Te mentettél meg az örök haláltól.
