Adj választ ! • Vminkook [befejezett/gyors történésű]

Első ~ Meghívás

🀄️ Kim Taehyung🀄️

Nagyot nyögve helyezkedtem el a kanapén Sunghyo mellett, aki bőszen véste fel a neveket a meghívóinkra. Kilenc év együtt járás után, végre tavaly sort sort tudtunk keríteni a lánykérésre. A családjaink kissé viszolyogva fogadták, mivel még fiatalnak tartanak minket a házassághoz. De az együtt töltött évek magukért beszéltek, így pár hónap után ,mostanra már teljes mellszélességgel támogatnak minket. Kjong Sunghyo akit a gimnázium első évében ismertem meg, hosszú ébenfekete, derékig érő haja amit általában lófarokban hord, egyből megbabonázott. Az első beszélgetésünknél különleges felemás színű szemei teljesen elvették az eszemet. Rövidebb ismerkedésünk után, már azon kaptuk magunkat, hogy minden szabadidőnket együtt töltjük, pár hét elteltével pedig már hivatalosan is egy párt alkottunk. Hirtelen hideg, kecses ujjait éreztem az arcomon. Fejrázva próbáltam elűzni gondolataimat, hogy  minden koncentrációmat neki szentelhessem.

- Taehyung! Megint elkalandoztál -nevetett fel negédesen- Segíts inkább, nehogy kihagyjunk valakit!

Kisebb mosollyal az arcomon hallgattam, ahogy nagy beleéléssel sorolja az eddig meghívottak neveit. Őszintén szólva semmi kedvem nem volt ehhez, de ő még ezt az unalmas folyamatot is élvezhetővé tette, a puszta jelenlétével. Mintha órák teltek volna el, de a nevek egyeszerűen nem akartak volna elfogyni. Az agyam blokkolta a hangokat, így csak Sunghyo szájmozgását láttam.

- Tae látom hogy nem nagyon hívtál meg senkit a barátaid közül. Mi van Jiminnel? - kérdezte érdeklődve Sunghyo, kíváncsi tekintettel.

Park Jimin az egyetlen barátom, aki tényleg mindig mellettem állt. A mindig feltűnő hajú fiú, akitől három éve választott el a sors. Ösztöndíjjal mehetett ki Tokióba, amit először visszautasított, de unszolásomra végül elfogadta. Nagyon hiányzik, sajnos bő egy éve nem tartjuk a kapcsolatot.

- Nem is gondolkodtam rajta, teljesen kiment a fejemből - szabadkoztam, miközben belülről az epeízű gyomorsav kezdte átvenni az uralmat ízlelőbimbóim felett. Nem is értem hogy felejthettem el, hiszen Sunghyo mellett ő jelenti nekem a legtöbbet.

- Szerintem fel kéne hívnod! - csúsztatta kezeim közé alma jelzésű telefonomat kedvesem.

- Igazad van Sunghyo - hintettem gyors csókot homlokára.

Orromat megtöltötte vanília illata, ami kellemes borzongással töltötte el testemet. Dolgozó szobámba siettem, elfoglalva a puha bőr ölelte fotelemet. Remegő ujjakkal nyitottam meg a beszélgető  alkalmazást , kikeresve Jimin nevét, majd kis várakozás után benyomtam a videóhívás ikont. Pár másodperc múlva egy álmos kinézetű Jimint pillantottam meg. Az órám már megint elállítódott -morgolódtam magamban,teljesen elfeledkezve barátomról.

(A képet googlen találtam! Nem saját!)

-TAEHYUNG!-kiáltott fel ,de kiáltása köhögésbe fulladt- Bocsánat nemrég keltem! Mekkora meglepetés!Nem gondoltam volna,hogy hívni fogsz!Ezt nem hiszem el!Több mint egy éve,hogy nem beszéltünk! - mosolyodott el a végére mikor levegője kifogyni hallatszódott.

- Szia Chim!-integettem bele a kamerába,hatalmas mosolygásom közepette- Jó látni!Nagyon hiányoztál!

- Te is nekem Tae! De gondolom nem ez miatt hívtál úgyhogy hallgatlak-váltott át keserédes mosolyba,szemeiben szomorúságot véltem felfedezni. Ennyire fájt volna neki,hogy eltávolodtunk?

- Igaz..-vakartam meg tarkómat zavaromban,kellemetlen volt- Tudod tavaly eljegyeztem Sunghyot és másfél hét múlva esküvő.Szeretném,ha eljönnél! Ha kell állom az utadat,amíg itt vagy addig meg elleszel nálunk.

- Aranyos vagy Tae,de még nem tudom...-húzta el telt ajkait,miközben hosszú ujjaival szőkés tincsei közét túrt.

- Remélem,hogy el tudsz jönni - mondtam immáron szomorúan - Nagyon hiányzol! Tarthattunk volna Chim és Taetae napot.Mindenesetre elfogadom bárhogyan is döntesz!-kezdtem el a mellettem lévő képet vizslatni. Jimin és én voltunk rajta,boldogan mosolyogva.Kezdtek feltörni a régi emlékek ezért jobbnak láttam,elköszönni.Nem akartam előtte sírni.

- Majd holnap megbeszéljük!Most mennem kell! Legyél jó Taehyung! Szeretlek!-nyomta ki egyből a hívást,kettészakítva szívemet. Elszerettem volna köszönni,hogy tudja én is szeretem,de esélyt sem adott. Valahol megértem,hiszen teljesen elhanyagoltam akaratlanul is mióta Sunghyo a képbe került.

- Én is szeretlek...-suttogtam az elsötétült képernyőnek,majd az első könnycseppek után messze hajítottam az eszközt.

Fájt és bántott.Ő volt a másik felem....akit most elveszítek,ha nem teszek valamit. Mindenképpen el kell jönnie,ha kell elmegyek érte és hazáig rángatom! Szükségem van rá! A testvérem szinte,de egy valami azóta se megy ki a fejemből.

Mióta lett ennyire helyes ? Mióta mondom én azt egy férfira,hogy helyes? Ráadásul történetesen a legjobb barátomra! Mi van velem?

Remélem tetszett!
Hagyjatok jelet!💬⭐️
Köszönöm.🖤
A többi rész rövidebb lesz!
Éljük túl az első napot !😪
2018.09.03.