Szerelem a végzeted

4. rész

- Mi? - néztem értetlenül a fiú álmosságtól csillogó szemeibe. - Miért sajnálod? Azt hittem, eleve akartad. Ezért követtél egész nap, nem?
- Nem. Mármint, elősször igen, de aztán minden olyan más lett. - hajtotta le a fejét.
- Na nem, ezt ne akard bemesélni nekem! Elvetted azt, ami csak az enyém volt, aztán még van pofád azt mondani, hogy sajnálod. Azt hiszed, hogy egy bocsánatkéréssel el lehet simítani egy ekkora súlyú dolgot? - kezdtem könnyezni. Kikászálódtam az ágyból, amire ha csak ránézek is, már a hányinger kerülget.
- Midnight, kérlek. - nézett szemeimbe.
- Egyátalán, honnan tudod a nevemet?
- Már régóta követlek. Mindent megtudtam rólad ez alatt az idő alatt.
- Mégis, kitől? - tártam szét a karjaimat.
- Azt nem mondhatom el.
- Na jó, itt most befejeztem. Hagyj békén. - suttogtam, majd kirontottam a gusztustalan szoba ajtaján.

Háromszor is elestem a vádlimba nyilaló elviselhetetlen fájdalom miatt. Még mindig vérzik. Megfogtam a pólómat és letéptem az ajlából egy hosszabb darabot. Bekötöttem vele a vádlimat és próbáltam tovább menni.
Közel jártam a kijárathoz, mikor meghallottam a jól ismert, démoni hangot.

- Hova-hova Midnight drága?
Hátranéztem, de senkit sem láttam.
- Nem szükséges nézelődnöd, nem vagyok a közeledben. - mondta.
Ereimben megfagyott a vér. Nem tudom mit akar tőlem, de ha valamit akar is, miért pont tőlem? Miért pont tőlünk?

Akármennyire is tartottam ettől a lénytől, ki akartam jutni innen.
Megragadtam a kilincset és lassan elfordítottam.

- Nem jó ötlet.- hallottam.

Az ajtó nyitva állt előttem. Hezitálás nélkül léptem át a küszöbét, de ekkor borzasztóan elkezdett fájni a fejem.
Lerogytam a földre és szenvedtem.

- Midnight! - kiabálta Kyle, mikor észrevett. Futni kezdett felém, de az ajtó becsukódott az orra előtt.
A fájdalom abbamaradt, és felálltam.
Hirtelen, valaki megfogta a vállam.

- Hé, minden oké? - kérdezte.
Kétségbeesetten fordultam hátra. Az ijedségtől egy hang sem jött ki a torkomon.
- Mi van veled? - nézett végig rajtam.
- A - abban a házban van valami.- mutattam az épületre.
- Itt laksz?
- Nem!- vágtam rá.
- Jó, nyugi.
- Bent van a.... az egyik barátom.

- Jézusom! - hallottunk egy kiáltást a házból.

A szívem ezerszer gyorsabban kezdett el verni, és az ijedtség végigfutott minden porcikámban.

- Vissza kell mennem! - suttogtam, és mire észbekapott,én már bent voltam.

Kétségbeesve kezdtem el rohanni a korom sötét folyosón, miközben Kyle nevét ordítottam.
Egy hang szólalt meg a hátam mögül, mire egy pillanatra leállt a szívem. Remegve futottam tovább, és megpróbáltam figyelmen kívül hagyni, az utánam eredt lényt.

- Night! Itt vagyok! - kiáltotta a mellettem lévő ajtó mögül Kyle.

Megkönnyebbülve nyomtam le a kilincset, ám az ajtó nem akart kinyílni.

Egyre gyorsabban verő szív.

Rángatni kezdtem, és teljesen kiborultam.

Első könnycsepp.

Dühtől remegve rúgtam bele az ajtóba, ami egy hangos nyikorgással kinyílt.
Láttam, ahogy Kyle kikötözve ült egy széken, miközben egy különös démon vigyorog rá.

- Kyle! - szólaltam meg boldogan, ám azzal nem számoltam, hogy ezt a démon nem díjjazza.

Idegesen vájta körmeit a fiú karjába, miközben az hangosan felordított. Láttam, ahogy egy könnycsepp gurul végig gyönyörű arcán, és méggyönyörűbb szeme fájdalmat tükrözött. Teljesen kiszolgáltatottan ült ott, teljesen egyedül.

- Hagyd békén! - morogtam, és meglepődve konstantáltam, hogy azt csinálja amit mondok.

A köddé vált lény helyére futottam, majd sóhajtva térdeltem le a fiú elé.
Óvatosan megfogtam karját, majd jobban szemügyre vettem a sebet.
Elhúztam ajkam, a mély vágás láttán, majd felálltam, és körülnéztem az ismeretlen szobában. Kopott narancssárga falak, melyeken rengeteg fénykép volt. Egy hatalmas szekrény, és egy emeletes ágy hevert a sarokban, amiket egy szakadt fehér lepedő fedte.
Kezem megtalálta a villanykapcsolót, így már világosban nézhettem valami kötszer után.

- Ki kell mennem, és meg kell találnom a fürdőszobát. - szólaltam meg.

Ijedten kapta rám tekintetét, majd megrázta azt. Elmosolyodtam figyelmességén, de tudtam hogy mennem kell.

- Muszáj Kyle! - sétáltam vissza elé, majd gyönyörű szürkés szemeibe néztem.
- Engem nem érdekel mit csinálsz! - vetette oda hanyagul, mégis durván.

Lemondóan megráztam fejem, majd kifutottam a folyosóra.

Vajon miért ilyen velem? Hisz én csak segíteni akarok neki!

Gondolataimba merülve fordultam be a legelső sarkon, ami végén egy lépcső volt.
Megtorpantam, és nem igazán tudtam hogy fel kéne-e mennem.
Hangosan recsegett mögöttem a padló, így gondolkozás nélkül rohanni kezdtem fel az emeletre, ahol újabb szörnyetegek vártak rám.

Gyomrom fel-le liftezett, és hányingerem lett a szagtól, mely ott fogadott. A fürdőajtó azonnal szemet szúrt, és megkönnyebbülve rontottam be a helyiségbe.

Koszos. Ez volt az első szó, ami eszembe jutott, mikor beléptem. Undorodva sétáltam a mosdókagylóhoz, ami fölött egy tükör helyezkedett el.

Ez én vagyok?

Egy kócos és szétesett lány nézett vissza rám a tükörből. Muszáj voltam megmosni az arcom, így megengedtem a hűvös tiszta vizet.
Felfrissültebbnek, és tisztábbnak éreztem magam. Mikor ismét visszanéztem , már egy fokkal jobban néztem ki.
Kinyitottam a szekrényajtót, amiben egy zöld elsősegély doboz hevert.

- HEURÉKA! - kiáltottam fel boldogan, majd kivettem onnan.

Ismét a tükörbe néztem, de egy nem várt személy állt az ajtóban. Sárga szemei és véres ruhái félelmet keltettek bennem, és ijedten fordultam meg.
Remegve kapaszkodtam a mosdókagylóba, majd körbenéztem.
Hörögve indult meg felém, én pedig felsikítottam.
Odébb lökve őt rohantam az ajtón keresztül a lépcső felé, ahol leszakadt az első 8 fok.
Kétségbeestem, és valami más út után néztem.
Mögöttem hallottam az ijesztő csoszogást, és a vérfagyasztó morgást.
Gondolkodás nélkül lendült a lábam, és mire észbekaptam, már zuhantam lefelé.
Hatalmas puffanással értem földet, és lábamba hatalmas fájdalom nyillalt.
Köhögve nyitottam ki a szemem, és megpróbáltam felállni.
Tenyerem lassan a piszkos padlóra helyeztem, majd összeszorított szemekkel felálltam.
Ijedten megragadtam a dobozt, majd Kilye nevét ordítva rohantam a fal mellett.

- Itt vagyok! - kiáltotta, én pedig megkönnyebbülve nyitottam be. - Jól vagy? - kérdezte.

Lihegve bólintottam, majd elé sétáltam.

- Ez fájni fog, de muszáj megcsinálni! - pillantottam szemébe, majd a sarokban lévő széket mellé húztam.

Óvatosan ölembe helyeztem karját, majd a dobozban talált fertőtlenítővel bekentem.
Férfias morgása megdobogtatta szívem, és átrendezte légzésem.

- Hagyd abba! - ordított rám.

Mintha meg sem hallottam volna, úgy folytattam amit elkezdtem.
Meglepődve elhallgatott, de nem sokáig.
Amint elővettem egy újabb kenőcsöt, idegesen elrántotta kezét.

- Hagyd abba!
- Nem! - kiáltottam vissza. - Iderángattál ebbe a rohadt házba,keresztül mentem nem is tudom hány dolgon, megerőszakoltál és még te vagy kiakadva ha segíteni akarok?
Nem lesz ez, nem fogom hagyni hogy úgy viselkedj velem mint egy csicskával! - mondtam dühtől remegve. - Most pedig ideadod a kezed, és engeded hogy bekössem! - mondtam lágyan, mire habozás nélkül az ölembe helyezte.