Looks that kill (Kenny Ackerman x Uri Reiss)

Első rész

Egy mélységesen unalmas partin látta meg először Kenny Ackermant. Nem volt nehéz felfigyelnie rá: a sötét hajú, kalapos férfi a maga 190 centiméterével jóval a jelenlévők fölé magasodott, ahogy sztoikus nyugalommal járt-kelt, cseppet sem leplezve, mennyire unja az egészet. Ha akarta, se tűnhetett volna ki jobban a sok, gazdag sznob közül, akik mind fontoskodó képpel, üdvözült mosollyal mászkáltak, szóba elegyedve mindenkivel, aki mellett elhaladtak, miközben úgy tettek, mintha ez volna életük legszebb estéje, holott Uri már pontosan tudta, hogy igazából mindenki halálosan unatkozik, és alig várják, hogy vége legyen az egésznek.

Ahogy tovább időzött a magas férfi vonásain, egészen belefeledkezett, és csak akkor eszmélt fel, amikor a bátyja oldalba bökte - mint kiderült, már háromszor szólt hozzá, de meg sem hallotta.

A sötét hajú férfi keskeny arccal, ragadozószerű vonásokkal rendelkezett: olyan volt, mint valami bukott angyal, a Pokol legmélyebb bugyrából - kicsit ijesztő volt, de tagadhatatlanul izgalmas is egyben. Vékony szemöldöke metsző, szürke szempár fölött ívelt, amely jelen pillanatban is fel-alá járt a helyiségben, felmérve mindent és mindenkit. Egy röpke percre rajta is elidőzött a tekintete - épp csak egy pillanatig tartott, mégis beleborzongott ebbe a pár másodpercre.

- Uri! - szólt Rod élesen. - Figyelsz te rám egyáltalán?

- Bocsáss meg! - fordult el végre a titokzatos, szürke szemű férfitől. - Kicsit elmerengtem.

- Azt én is észrevettem - jegyezte meg csípősen a fivére. - Mit bámultál annyira?

- Hm. - bizonytalanodott el, de végül mégis kimondta. - Nem tudod, ki az a férfi?

Rod odafordult, ahova Uri nézett, majd elfintorodott.

- Ő egy Ackerman. - A szájából ez a szó egészen úgy hatott, mintha valami szitok lenne. - A neve Kenny. Mindenhova meghívják, mert a családja egykor nagy névnek számított, persze, ennek ma már semmi nyoma... Ha jól tudom, ő maradt a család utolsó, még élő tagja. Inkább csak jelzésértékűen, udvariasságból küldenek neki meghívót, remélve, hogy felfogja, ez puszta formaság, és nem hogy nem várják el, hogy megjelenjen, sokkal inkább örülnének neki, ha távol maradna.. Erre folyamatosan megtisztel mindenkit a jelenlétével - húzta a száját az idősebb Reiss. Szavak se kellettek ahhoz, anélkül is tisztán látható volt minden rezdüléséből, mennyire megveti Kenny Ackermant.

Ennek ellenére, vagy pont ezért, Uri új keletű kíváncsisággal kezdte mustrálni a magas férfit.

Ismerte ezt a nevet, ha magát az embert még nem is; régi történet volt ez már a két család között, ő még nem is élt akkor, amikor a rivalizálásuk elkezdődött, majd, a másik család szempontjából, csúfos véget ért. Mégis, ha az Ackermanokra gondolt, mindig kicsit elszégyellte magát.

 Ekkor a magas férfi, mintha csak megérezte volna, hogy figyelik, ismét felé fordult. A szőke hajú erre elkapta a tekintetét, de azt még sikerült meglátnia, hogy a másik férfi arcára mosoly ült ki.

Nem, nem is mosoly - vigyor.

...

Nem számított arra, hogy majd lesz alkalma személyesen is szót váltani Kennyvel, arra meg aztán végképp nem volt felkészülve, ahogy az est véget ért; ha másért nem, azért tanulságos volt az a nap, hogy megtanulja, mennyire kiszámíthatatlan tud lenni az élet. Jóval később pedig azt, maga Kenny Ackerman micsoda elemi szintű káosz; egymaga jobban feldúlta az életét, mint az összes többi ember, akiket valaha ismert, együttvéve.

Épp a házigazda (Karl Fritz, olyan távoli rokon, hogy igazándiból ezt már nem is tartották számon) szórakoztatta a fecsegésével, amikor egyszer csak Kenny tűnt fel, szinte a semmiből, majd ugyanilyen hirtelen, tovább is akart surrani mellettük, ám az eddig Urin csüngő férfi hirtelen feltartóztatta.