Looks that kill (Kenny Ackerman x Uri Reiss)

Epilógus

 13 évvel később:

Drága Kenny!

Mikor ezeket a sorokat olvasod, én már nem leszek.

Annyi minden volt, amit még el akartam neked mondani, de te nem akartad meghallgatni. Nem azért írom ezt most, hogy szemrehányást tegyek - tudom, mennyire nehéz volt neked, de szeretném, ha tudnál ezekről a dolgokról.

Először is, nagyon köszönöm azt a nyolc évet, amit veled tölthettem; nem túlzás azt állítani, hogy életem legszebb évei voltak, még ha a végén már több volt a fájdalmakkal teli időszak, mint a tünetmentes, épp ezért még inkább hálás vagyok, hogy mindezek ellenére kitartottál mellettem.

Másodszor, és tudom, hogy ez lesz a nehezebb: nem kérem, hogy felejts el. Az lehetetlen kívánság lenne; és fordított esetben én sem tudnálak téged elfelejteni, soha. Nem is szólítalak fel rá, hogy azonnal lépj túl rajtam, mert ez is képtelenség. Gyászolj, ameddig kell, aztán lépj tovább. Ha pedig egyszer, valamikor, úgy érzed, hogy készen állsz valaki mással újrakezdeni, nem akarom, hogy az én emlékem miatt ezt ne tedd meg, vagy lelkiismeret furdalásod legyen. Amíg éltem, csak arra vágytam, hogy téged boldognak lássalak, és ez a halálom után se lesz másképp. Ha találsz magadnak valaki mást, szeretném, hogy vele legyél, amíg lehet.

Ne, ne forgasd a szemed, ne csiccsegj, és ne dobd sutba a levelem! Tudom, hogy pokoli nehéz lesz: elég volt belegondolnom abba, én mit élnék át, ha elveszítenélek - már a puszta gondolattól is összeszorult a gyomrom, és egy részem veled együtt halna meg. Soha nem tudnálak téged elfelejteni - de az élet megy tovább. Nem áll meg a tiéd sem. Emlékezz rám, de ne hagyd, hogy a múlt határozza meg a jelened és a jövőd. Remélem, egyszer majd, ha már könnyebb lesz, örömmel fogsz visszatekinteni az együtt töltött évekre, és nem fájdalommal.

Mostanában sokszor eszembe jutott a legelső találkozásunk. "Ellenségek" voltunk, akik végül mégis egymásra találtak. Többször is megfordult a fejemben, vajon mi hozott minket össze? Te erre valószínűleg a fejedet csóválod majd, és azt mondod: "Egy álmodozó, naiv kölök vagy, Uri!", de én akkor is hiszek abban, hogy akkor és ott csoda történt. Ahogy abban is, hogy a halál csak egy új élet kezdete; akármi lesz is, tudom, hogy valahol, valahogy mindig melletted maradok, ha nem is úgy, ahogy most még. Soha nem hagylak magadra.

Emlékszem, mennyit hajtogattad azt, hogy neked nem való egy párkapcsolat, nem menne neked - mégis, te egymagad boldogabbá tettél, mint az összes többi ember együttvéve. A legjobb társ voltál, akit csak kívánhattam magamnak. Ne taszíts el magadtól  egy lehetőséget, pusztán azért, mert bemagyaráztad magadnak, hogy neked ez nem megy - el tudom képzelni, hogy egyszer még nagyszerű férj és apa lehet belőled, ha nem fosztod meg magad már előre a puszta lehetőségtől is.

Csak próbáld meg, rendben? Engem már az is végtelenül boldoggá tenne, ha tudom, hogy megkísérled.

Kezdd egy lépéssel. Csak kezdd el!

Szeretlek.

Uri

..

Kenny halovány mosollyal futotta végig az ismerős sorokat - ennyi idő után már arra is képes volt, hogy somolyogjon közben.

Tizenhárom év telt el azóta, hogy megismerte Urit - és már több, mint öt éve annak, hogy elvesztette őt.

Nem érte váratlanul; ahogy a levelében is írta, a végén már sokat szenvedett, bár igyekezett tartani magát; ennek ellenére, még az utolsó pillanatokban sem akarta elfogadni, hogy Uri hamarosan meg fog halni.