Ne ítélkezz felettem!

II Fejezet

- Ne haragudjatok - fordult az anyjához és a testvéréhez Mira. - Krisszel van még néhány megbeszélni valónk. - Menjünk át hozzám - javasolta a férfinak. Ő csak bólintott.

Mira szélvészként száguldott át az udvaron, be az ő kis kuckójába, bár csak feleakkora volt, mint az anyjáék háza, mégis itt érezte magát otthon. A két épület egymással szemben állt, így nem mentek túl messze. Sértődötten ült le a kanapéra a konyhájában.

- Te aztán nem vagy semmi! - förmedt rá Krisszre, mihelyst becsukta maga mögött az ajtót.

- Most mégis mi bajod van? - kérdezte értetlenül a férfi, leülve mellé.

- Hogy mégis mi bajom van? Még kérdezed? - dühöngött Mira. - Meg sem kérdeztél. Vagy legalább bejelenthetted volna, hogy jössz. Derült égből villámcsapás volt a lánykérésed, és nemcsak a szüleimnek! Mondd, hogy képzeled ezt?

- Elfelejted, hogy megegyeztünk! Mihelyst elválsz, a feleségem leszel! - jelentette ki a férfi.

- De muszáj volt ezt ilyen váratlanul? Legalább megbeszélhetted volna velem!

- Szándékomban is állt. De te olyan szépen faképnél hagytál, hogy nem volt időm rá.

- Felhívhattál volna - erősködött tovább a nő. - De tudod mit, hagyjuk! Minek is idegesítem magam. Már megtörtént! Csak azt nem értem, hogy miért kellett ilyen drága autóval megjelenned már megint. Nem jöhettél volna busszal?

Krisz felnevetett.

- Sosem utazom busszal. Minek nézel te engem? - kérdezte kicsit sértődötten.

- Embernek?! - kérdezte Mira pimaszul.

- Ezt hogy érted? - értetlenkedett.

- Te Istennek képzeled magad. De én csak egy embert látok...

- Már megint ki akarsz hozni a sodromból - mérgelődött.

- Lehet, le kellene mondanod az esküvőt. Úgy látszik, a legkevésbé sem tudsz elviselni - mondta elégedetten Mira, komótosan elővett egy rágót, kissé csámcsogva összerágta, aztán egyik buborékot fújta a másik után.

- Pfuj, szóval erre megy ki a játék - csattant fel a férfi, és kivette a rágót Mira szájából. - Undorító szokás - mondta, és a szemetesbe dobta a rágót. - Ne igyekezz olyan nagyon, bármit is teszel, nem állok el a tervemtől.

- Sajnos tudom - húzta le az ujjáról a gyűrűt, és a férfi elé tette. - Nem szeretem a gyűrűket. Gondolom, kitettél magadért, és arany.

- Igen, arany, a kő pedig gyémánt. És te hordani fogod, ha tetszik, ha nem - felelte határozottan a férfi.

- Ezt nem mondod komolyan, ugye? - kérdezte szinte rémülten a nő.

- Mit gondoltál, hogy egy ócska kis bizsuval kérem meg a kezed? - kérdezte szemrehányóan. - Ha már a feleségem leszel, legalább legyen hiteles.

- Hiteles? - hüledezett Mira. - Ki a fene tudta volna, hogy az az átkozott gyűrű valódi-e, vagy sem?

- Én... - felelte önelégülten Krisz.

Mira felállt és hátrált egy lépést, hogy jól megnézze magának az előtte ülő férfit. Lassan kezdett mindent megérteni, s kissé megrémült. Mekkora hatalma lehet?

- Akkor már mindent értek - nézett a férfi szemébe lemondóan.

- Mégis mit értesz?

- Hát azt, hogy miért csinálod ezt az egészet velem - sóhajtott, és az ablakhoz ment. Tenyerével az ablakpárkányra támaszkodott, és csak bámult kifelé egyenesen a semmibe. - Csak azért kényszerítesz bele ebbe a házasságba, hogy bosszút állhass rajtam egy olyan dolog miatt, aminek semmilyen következménye nem lett. Nemcsak igazságtalan vagy, hanem kegyetlen és persze nagyon gőgös is. De legalább most már tudom, hogy miért vagy ilyen.