Bad At Love

Első fejezet

Ez a második reggel, hogy az új lakásban ébredek, és még mindig gyűlölöm. 05:20 van, nekem pedig fel kell kellnem, hogy 8-ra beérjek suliba, hiszen majdnem 2 órára lakom onnan.
Nyűglődve felkelek, és az első utam a konyhába vezet, ahol beállítom a kávéfőzőt, majd, míg a kávém elkészül átbattyogok a fürdőbe, ahol megmosom az arcom, és elgondolkodom, hogy vajon mennyi smink kellene ahhoz, hogy a fejemből valami normálisat alkossak. Persze ez csak feltevés, hiszen sem időm, sem energiám nincsen sminkelni, a szempillaspirált kivéve, tehát marad a nyúzott fejem.
Visszamegyek a konyhába, ahol a kávém már készen vár, és egy takarót magamra takarva kisétálok az erkélyre, ahol szépen csendben, a várost kémlelve tudom elfogyasztani a kávém.
Miután megittam a kávém visszasétálok a szobámba.
05:49.
Jólvan, ma nem kések el annyira. Felveszek egy fekete farmert és egy blúzt, majd a táskámat a vállamra akaszva kimegyek az előszobába, elteszem az ennivalóm a táskámba, majd felveszem a teljesen fekete vans old skoolom. Gyorsan kispirálozom a szempilláim, majd a bőrdzsekimet felvéve elindulok a tőlem elég messze lévő sulimba.

*Délután*

Éppen a metrón ültem, hazafelé tartottam, a 8, fárasztó órám után, mikor az egyik barátnőm, Sophie hívott telefonon.
-Heey Girl! Nincs kedved ma csinálni valamit?
-Heey - válaszoltam. - Kedvem lenne, de tanulnom kell, és amúgyis már rég nem felétek vagyok.
-Holnap szólsz ha felém vagy még és akkor összefutunk? - próbálja menteni a menthetőt.
-Lehet róla szó - mondom, majd egy gyors elköszönés után letesszük a telefont.
Hihetetlenül hiányzik a régi környékem, az emberek akik arra laknak, és úgy minden ami ott van. Hirtelen felindulásból leszálltam az egyik megállóban, pedig még elég messze voltam otthonról. Ahogy kiértem a felszínre felfedeztem, hogy bizony esik az eső. A mai nap nem az én napom - gondoltam magamban, és elkezdem az egyik mellékutcán befelé sétálni, és ezzel egy időben lefokozni magamban az amúgy sem fényes kedvemet, az önmarcangoló gondolataimmal.
Nem érdekelt ki mit gondol, leültem az egyik bérház bejáratához, és nem bírtam tovább, elsírtam magam a ki nem mondott gondolataimtól. Már egy olyan 10 perce ülhettem ott, mikor egy elég flegma srác majdnem belém rúgva berohant a mellettem lévő ajtón. Nem hibáztatom, biztos neki sincsen jó napja, legalább nem vagyok egyedül, de akkor is, legalább egy kis odafigyelést mutathatott volna.
Annyira belemélyedtem a gondolataimba, hogy észre sem vettem, hogy a srác - aki meglepő módon elég jól nézett ki - hirtelen megjelent mellettem, egy takaróval a kezében, és leült mellém. Szótlanul rám terítette a takarót, ami nagyon jól esett, mert bár már nem esett az eső, de eléggé eláztam, és bár észre sem vettem, de vacogtam.
-Mióta ülsz itt? - kérdezte, belém pedig egy pillanatra belém fagyott a levegő. Te jóó ég, milyen hangja volt a srácnak.
-Hát nem tudom, egy olyan 20 perce talán.
-Tiszta víz a ruhád - mondta a srác, én pedig megforgattam a szemem.
-Köszi, tudom - válaszoltam kissé flegmán.
-Hogy hívnak? - kérdezte, a füle mellett elengedve előző megjegyzésem.
-Violet. És téged?
-Adam. Tetszik a neved - nevetett fel egy kicsit. Istenem, ez a srác valami iszonyat aranyos!
-Hát, köszönöm!
-Figyelj, nem akarok valami pedofilnak tűnni, de teljesen megáztál, és ha így folytatod elég gyorsan meg fogsz fázni. Nem jössz fel? Adok száraz ruhát, amiben haza tudsz menni.
-Nem tudom - válaszoltam. - Jó ötlet ez? Még csak nem is ismerlek.
-Tudom, de hidd el, csak segíteni akarok, nem szeretném, hogy megfázz.
-Miért törődsz velem? - bukott ki belőlem a kérdés. -Miért hoztál takarót, és miért vagy kedves? Nem volna neked egyszerűbb csak leszarni, hogy mi van velem? Nem is ismersz.
-Attól, hogy nem ismerlek, lehetek veled kedves, nem? - kérdezett vissza.
-De.
-Elfogadod akkor az ajánlatom? - állt fel, és nyújtotta a kézét, amelyet elfogadva elfogadtam a segítséget is.