Bad At Love

Harmadik fejezet

Adam szemszöge

Három nap a saját lakásom nélkül egyszerűen szörnyű volt, soha sem szerettem hotelekben tölteni az éjszakákat, de Debrecen nem volt közel, nekem pedig nem volt kedvem minden nap közel 6 órát autózgatni.

Ahogy felértem a lakásomhoz egy papírzacskót pillantottam meg a bejárati ajtóm kilincsére gondosan ráakasztva, amelyet nem tudtam hova tenni, amíg bele nem néztem. A pulcsim és a pólóm volt benne, első blikkre legalábbis.

A lakásba beérve azonnal kiszedtem a ruhákat a zacsiból, hátha akad még benne valami, és igazam is lett. Volt benne egy kis cetli, rajta egy telefonszámmal. Nagyon hálás voltam az égieknek, -és főleg a lánynak- hogy belerejtette a számát, mert voltam olyan hülye, hogy nem kértem el tőle.

Éjfél lévén jobbnak láttam nem felhívni a lányt, de azonnal kitűztem a kis cetlit a hűtőmre, hogy másnap azonnal eszembejusson reggel, legalább egy SMSt küldeni neki.

Violet szemszöge

Éppen a halál unalmas fizika óra közepén lehettünk, mikor a padon lévő telefonom képernyője hirtelen felvillant, ezzel megmutatva, hogy van egy olvasatlan SMS-em, méghozzá egy idegen számról.

-Szia Violet! Adam vagyok, ez az én számom.

Szinte azonnal válaszoltam is neki.

-Helló Adam! Még egyszer nagyon köszönöm a ruhákat, hálám örökké üldözni fog!

-Van kedved meginni velem valamikor egy kávét?

Na erre nem számítottam. Ültem a padban, és bámultam a telefonom képernyőjét, azon gondolkodva, hogy ez most tényleg megtörténik e. De bárhányszor olvastam el, az SMS még mindig ugyanazt jelentette.

-Megihatunk egyet valamikor, igen. Mondjuk péntek délutánhoz mit szólsz?

-Az egyetlen szabad napomra hibáztál rá. Délután 4-kor ha találkozunk a Kálvinon az neked megfelel?

-Igen, nekem teljesen.

Komolyan el sem hittem. Kívülről, és az SMS-ből teljesen úgy tűnt mintha tudnám kezelni a helyzetet, de ez nagyon nem így volt.

*Péntek*

A reggelem régen indult már ennyire kapkodósan. Ötletem sem volt, mit vehetnék fel, ráadásul az eső is ömlött, így biztos voltam benne, hogy a mai napon - valamikor - még marhára el fogok ázni, de szerencsére nem reggel, ugyanis édesapám volt annyira rendes, hogy eldobott a legközelebbi metrómegállóig autóval.

Kék farmert vettem fel, egy puha, fehér pulóverrel, bokacsizmával, valamint a kedvenc szürke gyapjúkabátommal, a sminkem pedig szokás szerint csak egy kis szempillaspirálból állt - a vízálló fajából, természetesen.

A tanárok szanaszét szadiztak a suliban, de ez már teljesen megszokott volt, így 3 hónappal az érettségi előtt, hiszen mindannyian azt szerették volna, hogy a lehető legjobban teljesítsünk a megmérettetésen.

Délután éppencsak oda tudtam érni 4 órára a Kálvinra, mert a kedves angoltanárunk, pénteken, a 8.órában nyilvánvalóan TZ-t kellett hogy irattasson, nekem meg persze nem felelt meg az, hogy van esély, hogy nem lesz ötös, így addig ültem ott, míg mindent ki tudtam sajtolni az agyamból.

Kilépve a metróaluljáróból azonnal meg is pillantottam Adamet, pedig abszolút nem beszéltük meg a találkozási pontot.

-Szia, Violet! -köszönt, és rögtön le is hajolt egy ölelésre, ugyanis legalább egy 20-25 centivel alacsonyabb lehettem nála.
-Szia Adam! -öleltem vissza.
-Hogy vagy? -kérdezte
-Köszönöm a kérdésed, jól vagyok, egy kicsit fáradtan meg stresszesen, jól fog esni az a meleg kávé. Te hogy vagy, Adam?
-Köszönöm, én is jól, bár egy kissé fáradtan. Nem vagy éhes, ennél esetleg valamit? -érdeklődött
-Nem, max egy sütit ennék a kávé mellé, vagy ilyesmi -válaszoltam
-Rendben, akkor mit szólsz, ha beülünk abba a kávézóba - mutatott egy igen hangulatos, de egyáltalán nem zsúfolt kávéházacskára - és eszünk egy finomat?
-Nekem tökéletesen megfelel - válaszoltam, és biccentettem egy kicsit

A kávéház pont olyan bizalomgerjesztő volt kívülről, mint belülről. Belépve az épületbe hagytam, hogy az ajtó felett lévő csilingelő hangja egy pillanatra elkápráztasson, majd körülpásztáztam a helységet. A falak színei sötét bézs árnyalatúak voltak, a lakkozott fa bútorokkal, és a falon fevő festményekkel, valamint a rengeteg fa díszítőelemmel együtt a kis kávézó azt a hatást keltette, mintha az ember egy kis hegyi házikóban találta volna magát - egyszerűen elképesztő volt.

A kávé illata azonnal bekúszott az orromba, és jólesően szippantottam egyet a levegőből.

Leültünk egy, az ablak melletti kis asztalocskához, majd Adam rám nézett:

-Milyen kávét, és sütit szeretnél kérni?
-Egy latte-t szeretnék kérni, növényi tejből, és egy málnás sajttortát -válaszoltam, miközben a kezemben lévő desszertes lapot tanulmányoztam.
-Máris hozom -mosolygott rám, és elhagyta az asztalt, nekem pedig volt így pár percem feldolgozni, mi is történik most tulajdonképpen velem.