Adam szemszöge
Három nap a saját lakásom nélkül egyszerűen szörnyű volt, soha sem szerettem hotelekben tölteni az éjszakákat, de Debrecen nem volt közel, nekem pedig nem volt kedvem minden nap közel 6 órát autózgatni.
Ahogy felértem a lakásomhoz egy papírzacskót pillantottam meg a bejárati ajtóm kilincsére gondosan ráakasztva, amelyet nem tudtam hova tenni, amíg bele nem néztem. A pulcsim és a pólóm volt benne, első blikkre legalábbis.
A lakásba beérve azonnal kiszedtem a ruhákat a zacsiból, hátha akad még benne valami, és igazam is lett. Volt benne egy kis cetli, rajta egy telefonszámmal. Nagyon hálás voltam az égieknek, -és főleg a lánynak- hogy belerejtette a számát, mert voltam olyan hülye, hogy nem kértem el tőle.
Éjfél lévén jobbnak láttam nem felhívni a lányt, de azonnal kitűztem a kis cetlit a hűtőmre, hogy másnap azonnal eszembejusson reggel, legalább egy SMSt küldeni neki.
Violet szemszöge
Éppen a halál unalmas fizika óra közepén lehettünk, mikor a padon lévő telefonom képernyője hirtelen felvillant, ezzel megmutatva, hogy van egy olvasatlan SMS-em, méghozzá egy idegen számról.
-Szia Violet! Adam vagyok, ez az én számom.
Szinte azonnal válaszoltam is neki.
-Helló Adam! Még egyszer nagyon köszönöm a ruhákat, hálám örökké üldözni fog!
-Van kedved meginni velem valamikor egy kávét?
Na erre nem számítottam. Ültem a padban, és bámultam a telefonom képernyőjét, azon gondolkodva, hogy ez most tényleg megtörténik e. De bárhányszor olvastam el, az SMS még mindig ugyanazt jelentette.
-Megihatunk egyet valamikor, igen. Mondjuk péntek délutánhoz mit szólsz?
-Az egyetlen szabad napomra hibáztál rá. Délután 4-kor ha találkozunk a Kálvinon az neked megfelel?
-Igen, nekem teljesen.
Komolyan el sem hittem. Kívülről, és az SMS-ből teljesen úgy tűnt mintha tudnám kezelni a helyzetet, de ez nagyon nem így volt.
*Péntek*
A reggelem régen indult már ennyire kapkodósan. Ötletem sem volt, mit vehetnék fel, ráadásul az eső is ömlött, így biztos voltam benne, hogy a mai napon - valamikor - még marhára el fogok ázni, de szerencsére nem reggel, ugyanis édesapám volt annyira rendes, hogy eldobott a legközelebbi metrómegállóig autóval.
Kék farmert vettem fel, egy puha, fehér pulóverrel, bokacsizmával, valamint a kedvenc szürke gyapjúkabátommal, a sminkem pedig szokás szerint csak egy kis szempillaspirálból állt - a vízálló fajából, természetesen.
A tanárok szanaszét szadiztak a suliban, de ez már teljesen megszokott volt, így 3 hónappal az érettségi előtt, hiszen mindannyian azt szerették volna, hogy a lehető legjobban teljesítsünk a megmérettetésen.
Délután éppencsak oda tudtam érni 4 órára a Kálvinra, mert a kedves angoltanárunk, pénteken, a 8.órában nyilvánvalóan TZ-t kellett hogy irattasson, nekem meg persze nem felelt meg az, hogy van esély, hogy nem lesz ötös, így addig ültem ott, míg mindent ki tudtam sajtolni az agyamból.
Kilépve a metróaluljáróból azonnal meg is pillantottam Adamet, pedig abszolút nem beszéltük meg a találkozási pontot.
-Szia, Violet! -köszönt, és rögtön le is hajolt egy ölelésre, ugyanis legalább egy 20-25 centivel alacsonyabb lehettem nála.
-Szia Adam! -öleltem vissza.
-Hogy vagy? -kérdezte
-Köszönöm a kérdésed, jól vagyok, egy kicsit fáradtan meg stresszesen, jól fog esni az a meleg kávé. Te hogy vagy, Adam?
-Köszönöm, én is jól, bár egy kissé fáradtan. Nem vagy éhes, ennél esetleg valamit? -érdeklődött
-Nem, max egy sütit ennék a kávé mellé, vagy ilyesmi -válaszoltam
-Rendben, akkor mit szólsz, ha beülünk abba a kávézóba - mutatott egy igen hangulatos, de egyáltalán nem zsúfolt kávéházacskára - és eszünk egy finomat?
-Nekem tökéletesen megfelel - válaszoltam, és biccentettem egy kicsitA kávéház pont olyan bizalomgerjesztő volt kívülről, mint belülről. Belépve az épületbe hagytam, hogy az ajtó felett lévő csilingelő hangja egy pillanatra elkápráztasson, majd körülpásztáztam a helységet. A falak színei sötét bézs árnyalatúak voltak, a lakkozott fa bútorokkal, és a falon fevő festményekkel, valamint a rengeteg fa díszítőelemmel együtt a kis kávézó azt a hatást keltette, mintha az ember egy kis hegyi házikóban találta volna magát - egyszerűen elképesztő volt.
A kávé illata azonnal bekúszott az orromba, és jólesően szippantottam egyet a levegőből.
Leültünk egy, az ablak melletti kis asztalocskához, majd Adam rám nézett:
-Milyen kávét, és sütit szeretnél kérni?
-Egy latte-t szeretnék kérni, növényi tejből, és egy málnás sajttortát -válaszoltam, miközben a kezemben lévő desszertes lapot tanulmányoztam.
-Máris hozom -mosolygott rám, és elhagyta az asztalt, nekem pedig volt így pár percem feldolgozni, mi is történik most tulajdonképpen velem.
YOU ARE READING
Bad At Love
RomanceSoha, semmi sem történik véletlenül. Azt hiszed, hogy ez életed legrosszabb napja? És mi van ha mégsem? Azt hitted, hogy innentől az életed egy szenvedés lesz, de aztán megjelent az életedben Ő.