Bad At Love

Második fejezet

A lift tükrébe belenézve rájöttem, hogy tényleg nagyon eláztam, a hajam tiszta víz, és a sminkem teljes mértékben hiányzik az arcomról.
Adam a legfelső emeleten lakik, és gyönyörű a kilátás a lakásából, valamint van egy külön kis terasza a tetőn. Ahogy beértünk a lakásába bevezetett a szobájába, adott egy sima fekete pólót és egy sötétlila pulcsit, ami iszonyat nagy volt rám, viszont ha megszagoltam Adam illata volt. Mondtam már, hogy a srácnak rohadt jó illata van?
Megmutatta, hogy hol van a fürdő, majd magamra hagyott. Hihetetlenül jól esett levenni magamról a vizes cuccaimat, és gyorsan magamra is kaptam Adaméit. A fürdőből kilépve nem tudtam merre találom, tehát elkiabáltam magam.
-Adaaam!
-A nappaliban vagyok - válaszolta azonnal. Bementem oda, ahol rögtön egy bögre meleg tea várt.
-Nagyon köszönöm..mindent - mosolyogtam rá.
-Nincs mit megköszönnöd - mosolygott vissza - nem is tudok még semmit sem rólad.
-Hiszen most ismertél meg - forgattam meg a szemeim - amúgy én sem rólad.
-Mit szeretnél tudni?
-Te mit szeretnél tudni? - kérdeztem vissza reflexből.
Ennek a kis szóváltásnak az lett a vége, hogy majdnem 2 órán keresztül beszélgettünk, és szerintem simán beszélgettünk volna még egyszer ennyit, ha Apu nem hív fel.
-Szia Apa! - köszöntem a telefonba.
-Szeva, Kislányom! Merre tekeregsz?
-Istenem, bocsi, elfelejtettem szólni, Sophieval vagyok - hazudtam mint a vízfolyás -olyan 9 fele szerintem legkésőbb otthon leszek, az úgy jó?
-De legyél itthon! És máskor szólj! - enyhült meg Apa.
-Rendben, bocsi, szia Apa - mondtam, majd letettem a telefont, és farkasszemet néztem a meglepődött Adammel.
-Violet, nem akarok közbeszólni, de 8 óra múlt, milyen messze laksz innen?
-Basszus, hát annyira nem de azért el kellene indulnom lassan - mondtam, kissé csalódottan.
Adam nagyon rendes volt, lekisért a bérház bejáratáig, majd egy gyors ölelés, és nagyon sok köszönet után elindultam hazafelé, hiszen így is kérdéses volt, hogy hazaérek e a megbeszélt időpontra. Már a metrón ücsörögtem, amikor eszembe ötlött valami. Az oké, hogy tudom a nevét, meg nálam van egy pár ruhája, de nem tudom sem a vezetéknevét, sem a telefonszámát. Így hogy fogom visszaadni a cuccait? - pánikoltam be, majd rájöttem, hogy elég csak elmennem hozzá, hiszen tudom, hogy hol is lakik, már ha meg tudtam jegyezni az útvonalat sírás közbe.

*Pár nappal később*

Sikerült kimosnom Adam cuccait Apu tudta nélkül, amelyek ma meg is száradtak, szóval arra gondoltam, hogy elviszem neki. Arra gondoltam, hogy becsöngetek, hátha otthon van, ha pedig nincs, akkor megpróbálom máskor. A metróból az emlékezetem elvezetett a házig, ahol megkerestem a nevét és becsengettem. Pechem volt, nem volt otthon. Már épp indultam volna, amikor lépteket hallottam az ajtó másik oldaláról, szóval úgy tettem, mintha nem érnék el valakit telefonon, és amikor kijött az illető, az ajtót elkapva beszöktem. Fellépcsőztem az 5.re és az ajtóját megpillantva elgondolkodtam, hogy most mégis mit kéne tennem. Végül a ruhákat egy H&Mes zacsiba belerakva az ajtaja előtt hagytam, de előtte még egy cetlire ráírtam a telefonszámom, és azt is a zacskóba tettem. Könnyen kijutva el is indultam hazafelé, és reménykedtem, hogy, ha megtalálja felhív.