A fény hercege

1. rész

A nap csak úgy ragyogott, és csak pár apró felhő volt az égen. Olyan dél környéke lehet mert pont középen ragyogott az a hatalmas sárga korong. Maga a természet is csak úgy nyüzsög ezen a szép napon. Egy gyönyörű sólyom repült fenn az égen. Éppen átrepülte azt a hatalmas kőfalat ami a fény királyságát védi. Sietett mert épp üzenetet szállított egyik pontból a másikba. Csak úgy siklott az égen fenn a falu felett míg el nem érte a csodálatos sárga színű várat ami csak úgy ragyogott. Ott leszállt az egyik toronynak ablakában, ahol egy szürke páncélos lovag várta, és leszedte a kis tekercset lábáról. A lovag egyből széttárta a tekercset, hogy elolvashassa, és a kis sólyom is csak úgy figyelte mintha ő is el tudná olvasni. A tekercsben csak a szokásos napi jelentést írták a kapun kívül lévő őrök, hogy minden tiszta, és nem történt semmi sem. Ez az egész jelentés fontos volt amit a király adott ki parancsba mivel ő nagyon óvta ezt a királyságot. Na de hogy őszinte legyek nem is a népéért tette teljesen száz százalékig, hanem az ő egyetlen egy fiáért. Nem is csoda mivel a fia a következő örökös a fény királyságában, és már születésekor tudták, hogy nagyobb ereje van mint bárki másnak a világon, amit bárki fel tud használni. Ha rossz kezekbe kerül a fia, akkor szőrnyű módon, de fel tudják használni gonosz célokra, és ezen a világon jó szándékú ember nem igen van. Mindenre fel kell készülni. Mióta világ a világ azóta veszély forralódik rajta, na de nem is akármilyen! Mióta az elemek be lettek zárva, azóta sok minden történt. Megalakultak az elemi népek akik felfedezték az Elemi Istenek börtönét. Azóta is próbálják őket kiszabadítani sikertelenül. Na de a népeknek is vannak vezetőik akiktől rettegnek sokan, ami nem is csoda! Hatalmas erejük van, és természetesen az Isteneik utasításaikat követik. Ha valamit elterveznek azt meg is valósítják. Pont ettől tart a fény királya is Arthur. Folyamatosan erősíti a védelmet a vár, és város körül. Ha hirtelen megtámadnák őket akkor fel kell készülnie mindenre.
Azonban fia mindig is kíváncsi volt mindenre. Fel akarta fedezni a világot! Ki akart szabadulni a királyságból ahol élte eddigi életét, de sosem mehetett ki. Túl sok veszély leselkedett rá. Most is épp a tájat figyeli ablakából. Túl hivogató számára az a sok felfedezni való. Eddig csak könyvekből olvashatott furcsa dolgokról, érdekes lényekről, és hologrammokon láthatott képet szebbnél szebb helyeknél. Hiába sajnos sose tudhatja meg, hogy léteznek-e dolgok, hacsak nem lesz már végre elég idős, bár lehet még akkor sem tudna. Itt túl nagy a csend! Gondolja egyfolytában magában.
Gondolatából kopogás keltette fel, majd be is nyitott egy őr.
- Hercegem! - hajolt meg elötte - Az apja hivatja önt!
- Rendben megyek! - majd egyből el is indult a trónterem felé.
Mindig is udvarias volt, és próbált az is lenni nehogy csalódást okozzon apjának. Anyja sajnos meghalt a születése után nem sokkal, így minden feladat a királyra hárult. Szerelmes többé már nem lett, és úgy érezte nem is lesz. Ő volt az egyetlen szerelme senki más. Nagy gyász volt számára elveszíteni, de boldog volt, hogy megszületett a gyermeke aki ráadásul egy kedves fiú lett. Tudja hogy jó uralkodó lesz ami fontos, de akkor is meg kell védenie őt!
Eközben a fiú már be is ért a hatalmas, és gyönyörű terembe, ami aranylóan fénylett, és tele volt szebbnél szebb festményekkel.
- Apám? - szólította meg a fiú.
- Óhh Teo! Jó hogy itt vagy. Jól figyelj!
Nemsokára itt az idő. Végre király lehetsz!
A fiú csak meglepetten néz apjára. Eszébe se jutott, hogy mindjárt itt lesz születésnapja amikor is betölti 18. életévét. Apja mindenképp neki akarja adni a trónt, de még nem egyből. Szeretné ha fia mindent rendesen betanulna mellette.
- Amint betöltötted szeretném ha mellettem lennél, és betanulnál mindent lépésről lépésre!
Teo ennek nem igazán örült, inkább felfedezett volna újabb érdekességeket, vagy pedig megkérte volna, hogy végre had mehessen el valami távolabb helyre a vár udvaránál.
- És ha nem szeretném?
- Fiam... Tudod jól hogy ez a kötelességed.
- Tudom...
- Tudom nehéz neked, de hidd el majd megszereted.
- Nem nem fogom!
Fogta magát a fiú, majd visszament szobájába.
- Ilyen az ha nincs anyja aki foglalkozhatna vele... - szomorodott el teljesen a király.
Míg ez a párbeszéd lezajlott, addig a védőfalon átjutott pár ellenséges lovag. Az őrszemeket megölték, majd beengedték a többi lovagot, és a vezérüket. Gyorsan elértek a várhoz, majd be is törtek.
A lovagok védték a királyukat, és pár elfutott a herceg után.
Teo is hallotta az ordítozásokat, és elkezdett nagyon is félni. Hirtelen betörték az ajtaját, és egy ismeretlen lovag lépett be.
- Gyere velem, és nem esik bántódásod.
- Nem! Nem megyek.
Elkezdett hátrálni, de a lovag is ment utána gyorsabban. Megragadta a fiú karját, de egy éles kard szúrta át szívét.
- Hercegem! Jól vagy? - kérdezte meg egy fény lovag.
- Igen... Mi történt? Hol van az apám? - kérdezte kétségbe esve.
- Jól van, de el kell mennünk innen. A szél királysága megtámadott minket.
- A sz.. Szél? Miért?
- Nincs időnk erre hercegem! Gyere kérlek velünk. Mi megvédünk.
A fiú inkább hallgatott rájuk.
Le nem mehettek a kijárathoz, mert elzárták. Hátul kell kimenniük amíg csak tudnak. Elindultak a szűk folyosóknál, de az ellenség se maradt le tőlük. Túlerőben voltak.
- Teo herceg! - fordult a fiú felé az egyik lovag aki szintúgy készült végzetére mint a többi. - Fuss! Mi fedezünk, de fuss, és juss ki! Tessék itt van ez a kés. Ezzel védd magadat. Kérlek! Légy erős mi értünk.
A lovag átadta a kést, majd átlökte a fiút a szűk folyosó egyik ajtaján, és becsukta azt.
Teo fel sem fogta mi történik vele, de a teste helyette cselekedett. Futott. Futott mint még ezelött soha. Egy cél lebegett elötte. Ki kell hogy jusson. Ám a nyugalom nem tartott sokáig. Pár ellenséges lovag megint csak megjelent, és a fiú felé kezdett el rohanni. Teo elindult egy másik irányba, és bezárkózott egy kis szobába. Eltorlaszolta az ajtót, és rejtekhelyet keresett. Hiába. Bármerre nézett sehol sem volt, és már úgyis tudták ott van bennt. Félt, és reszketett. Ekkor egy idegen szállt a szoba erkélyére. Egy hosszú fehérhajú magas idegen, aki csak meglökte a kis ajtókat, és már bennt is volt.
- Szóval te lennél Teo, aki hatalmas erővel bír - mosolygott miközben a fiú felé lépdelt.
- Ki vagy te? És mit akarsz?
- Óhh de modortalan vagyok. Én Lupix vagyok a szél Istenének leszármazottja. Azért jöttem, hogy elvigyelek magammal a szél Istenéhez.
- Nem megyek én oda! Hagyj békén! Nekem nincs nagy erőm!
- Óhh azt csak hiszed. Te vagy a nap, a fény, a világosság leszármazottja. Már születésedkor felragyogott miattad a birodalom. Szóval te vagy az egyetlen aki ki tudja szabadítani a szél Istenét, és az erődet is fel tudja használni. Különleges vagy. Kérlek ne akard, hogy bántsalak. Nem lesz olyan rossz sorod. Feltéve ha engedelmeskedsz.
- Hagyj békén! - üvöltötte, és egy fény hullám tört ki belőle elsodorva ezzel Lupixot.
- Mondtam én nagy az erőd - támaszkodott fel közben - De szerencsémre nem tudod használni!
Teo szinte egyet pislantott, és Lupix elötte volt. Gyomorszájon rúgta a fiút, és megfogta le ne essen a földre.
Ezután egy kézzel megfogta, és leugrott vele az erkélyről, és a trónterembe ment vele.
- Nézd kit hoztam Arthur! A féltve őrzött fiadat. - lökte le maga elé Teot a földre.
A fiu eszméleténél volt, de rosszul is.
- Hagyd őt! Kérlek! - könyörgött Arthur.
- Ne viccelődj! Egy ekkora kincset megölni? Mekkora hülyének nézel te engem? Azonban nem sokáig nézhetsz. Ezennel elfoglaljuk A fény birodalmát! Szóval búcsuzz el a fiadtól.
- Ne! Hagyd őt! Kérlek! Bármit megteszek! - tápászkodott fel Teo a földről.
- Bármit?
- Bármit!
- Nos... Azt akarom, hogy végig nézd az egészet.
Lupix megfogta a fiút, és fejét apja felé fordította, és nem engedte, hogy másfele nézzen.
- Teo! Légy erős, és tudd hogy szeretlek! Ne hagyd nekik, hogy irányítsanak. - gyűlt egy könnycsepp a szemébe.
Ezután az egyik lovag hátulról leszúrta a királyt, aki egyből össze esett. Teo nem tudta kiáltson, vagy sírjon, de nem tudott szabadulni fogva tartójától.
- A... a.. apaaa! Neeee! Ti szemetek! Ti.. ti.. - végig se mondhatta, mert Lupix inkább kiütötte. Szórakoztatta a látvány, és a fiú szenvedése, de most inkább vissza akart térni a szél városába.
Hirtelen egy hatalmas fekete füstfelhő keletkezett, és mire Lupix erejével elűzhette volna, a fiú eltűnt mellőle.
- Lehetetlen! Keressétek meg most azonnal! - kiáltott fel kétségbe esetten.

-----
Tudom nagyon rég kiraktam a bevezetőt, de egyszerűen nem tudtam hogyan álljak neki. A sztori megvan a fejemben, de a leírását hát meggondtam magam, és nem így szeretném. Szóval az 1. része külső nézetes marad, de a többi már nem. Mire ezt kigondoltam, és elfogadtam addig igen ilyen sok idő eltelt. Szóval bocsi mindenki! Remélem azért jó lett ez a rész, mert újrakezdeni nem akartam már.