Sweet Blood (YoonJin)

1.

Y  O  O  N  G  I

,,A világegyetem nem képes megbirkózni az összes teremtménnyel pusztítás nélkül."

...

 Fekete. Szeretem ezt a színt. Ez az árnyalat egyszerre semleges és gyönyörű. Megfelelően elegáns, introvertált személyemhez. Belebújtam koromszín kabátomba. Nem fázok (nem is fázhatnék), mivel vérem felmelegít, csakhogy a kinti csípős hideg az emberekre egészen máshogy hat, mint rám és azzal valószínűleg kitűnnék a tömegből, ha az ugyancsak sötét árnyalatú rövid ujjú pólómban libbennék ki az útra.

 Kiléptem a nagy irodaházból, majd hazafelé vettem az irányt a nyirkos utcán. Kezeimet a zsebembe vezettem. Félő, hogy a szabadon maradt karjaim felett elveszteném az irányítást és legközelebb egy ember nyakát szorongatnák. Ezekben a késői órákban nem sokan sétálnak az utcán, csak pár buliból hazafelé kóválygó, nevető, részeg fiatal. Külsőleg talán én is fiatalnak tűnhetek, viszont már több mint 150 éves vagyok. Nem számolom már a korom. 

 A 2. világháborúban véreztek meg. A Szovjetunióban a Sztálin- vonali csatározásokban vettem részt. Viszont szinte senki sem tudta, hogy a Németek élveholtakat küldtek azon a napon a harcba. Hatalmas vérfürdő volt, ugyanis azok a vámpírok nem bántak kesztyűs kézzel az emberekkel. Egyszerűen nyakunkból egy darabot kiharapva hagyták, hogy lassan elérjen minket a vég. Úgy számolták, hogy vagy egyszerűen belehalunk a sérüléseinkbe, (vagy a helyszínen megölnek) vagy, ha véletlen átalakulnánk, akkor se tudjunk elmozdulni helyünkről és a nap selymes sugarai égessenek minket halálra. Részükről a terv hibátlan volt. Viszont néhol a kivitelezésben voltak problémák. Nem számoltak azzal, hogy bár annak nevelték őket, nem minden vámpír hidegvérű gyilkos. Volt a német csapatban egy lány. Éppen felém száguldott, én pedig már emeltem is fegyverem, hogy legalább az egyik vérszívó pályafutásának véget vethessek. Meghúztam a ravaszt, ám nem történt semmi. Pánikba estem, de ekkor már a nő a húsomba harapott. Éreztem, ahogy az élveholt mérge a vérembe tódul. Fogait végigkarcolta bőrömön, ezért éppúgy festhettem mint haldokló társaim. Éreztem ahogy lassan, egész testemben lebénulok. Szemeim lecsukódtak. Az utolsó hangok rémült sikoltások, fegyverek hangjai, futólépések zajai voltak. Ezután a világ hangjai is elhalkultak. Arra eszméltem fel, hogy az akkori mesterem szobájában fekszem, történetesen egy koporsóban...

 Tovább sétáltam a szürke járólapokon. Esőillatot éreztem. Hamarosan vihar lesz. Lépteimet enyhén megszaporáztam, ügyelve arra, hogy ne haladjam túl a 15 km/h- t. A baloldalamon nemsoká egy lányt pillantottam meg. Kérdőn néztem rá. Nem akartam, hogy a végén, még ő legyen a vacsorám. Kacéran rám mosolygott, majd kacsintott egyet. Megfogta bal kezemet és húzni kezdett az egyik hotel felé. Gyönyörű volt, viszont a lénye valahogy nem mozgatta meg fantáziámat. Beleszagoltam a levegőbe. Az Istenért is! A szám kiszáradt, köhögnöm kellett. Valami varázslatos lehet vérének íze! Megpróbáltam kezét gyengéden eltolni. Nem értette ezt a cselekedetemet, így erősebben szorította meg karomat. Képtelen voltam elviselni a közelségét. Minimum mazochistának kéne lennem, hogy ezt élvezni tudjam! Nagyot nyeltem és erőt vettem magamon. Most már erősebben téptem ki kezeim a nő szorításából. Magam mögött hagytam értetlen tekintetét, majd sebes tempót diktálva vettem az irányt a házam felé.

 Az ajtót feltépve rontottam be a házamba. Kabátban és sáros bakancsban szaladtam a hűtőm felé. Térdre rogytam a hajdanán fehér konyhapadlón, majd elgyengülve halásztam ki a hűtőszekrény aljából egy skarlátvörös tasakot. Fogaimmal kiszakítottam a műanyag zacskót, majd karmazsin színű tartalmát egyenesen a számba töltöttem. Az éltető vér pár cseppje végigfolyt államon, majd onnan a parkettára csöppent. Az eddig lehunyt szemeimet most kinyitottam. Szempárom most már bíborszínben fénylett. 

 Miután még két tasak tartalmát magamba eresztettem erőtlenül borultam a padlóra. Az esést csak az arcommal tompíthattam. Eltelt így pár perc, majd a sós ízű nedűtől felélénkülve tápászkodtam fel. Talpra állva máris éreztem itókám hatását. Kedvem támadt lefutni a maratont. Engem viszont most csak a zuhanyzó várt, nem pedig egy edzőterem. 

 A fürdőszobába belépve ledobáltam magamról piszkos ruháimat, majd ezzel a lendülettel beléptem a tus alá. Magamban morgolódtam. Már megint rajtam maradt a zoknim. Fújtatva lefeszítettem magamról az ugyancsak hajdanán fehér fuszekliket. Immáron teljesen meztelenül álltam a zuhany alatt. Folyatni kezdtem magamra az édes vizet. Cseppjei bársonyként terítették be minden porcikámat. Megkönnyebbülten vettem egy mély levegőt, aztán lassan kifújtam. Sóhajtásom fehér ködként szállt fel egészen a plafonig, majd lassan szertefoszlott. Megmosolyogtam gyermeki játszadozásom.

 A derekamra csavart törölközővel léptem be kicsiny hálószobámba. Most pillanatnyilag egy tömbházban élek. Nem sokáig élvezhetem az itteni luxuskörülményeket, ugyanis hamarosan útnak indulok. Be szeretném utazni ugyanis a világot. Már számtalan országban jártam, de többségében csak átutaztam egy- egy vámpírgyűlésre igyekezve. Ilyen gyűléseket 15 évente tart a klán. Nem kötelező a részvétel, mégis minden élveholt el akar jutni a Kanadában ülésező hatalmas összejövetelre. 

 Miközben ezen elmélkedtem kopogást hallottam bejárati ajtóm felől. Felvontam szemöldökömet. Biztosan eltévesztette a szobaszámot. Magamra ráncigáltam egy igencsak viseletes fekete melegítőalsót, de ennél többre nem futotta, ugyanis egy újabb, már türelmetlenebb kopogást hallottam a tölgyfaajtón túlról. 

 -Mi az már?! Nem lett volna képes egy kicsit vár-...- megakadtam a mondatom végénél, ugyanis a velem szemben lévő, pink hajkoronát viselő, nem mellesleg elbűvölő fiú egy angyal volt. 

És nincs édesebb egy angyal vérénél...

...

,,Egy angyal nem attól marad bent, ha becsukják az ablakot, hanem ha van miért bent maradnia. Erre soha nem lehet más oka, mint az, hogy szeret."