"Állítólag a macskák látnak a sötétben. Honnan tudják ezt biztosan? És ha megkaphatnád egy macska szemét akár csak egy éjszakára is, tényleg látni akarnád, mi folyik?"
Trágár szavak és +16,+18 jelentek előfordulhatnak. 🤷🏻
Oops! This image does not follow our content guidelines. To continue publishing, please remove it or upload a different image.
Egy újabb nap a pszichológusnál. Nem, nem vagyok bolond és szerintem semmi komolyabb bajom nincs, habár mindenki ezt állítja, aki itt van nem? Kivéve ha te vagy az, aki a gondokat hallgatja. Néha elgondolkodtam. Végül is nem lenne rossz szakma, jól fizet és talán nem kapsz egy betegedtől se halálos fenyegetést, vagy kezd el követni, viszont ezt a gondolatot úgy hajtottam a kukába mint, egy rossz versemet, vagy egy lyukas zoknit amit, a kutya kilopott a szekrényemből.
Elejétől kéne kezdenem, hogy mért látogatom drága orvosom? Nem, nem Ádámtól és Évától. Kicsit még utánnuk. Úgy egy csütörtöki délelöttön kezdődött még a '90es évek végén. Az utolsókat rugdosta az évtized, míg én az elsőket. Nem nagy dolog, az ég se szakadt le, Maximum telihold volt az, ami megtisztelt a köszöntéssel, de azt délelött 10 után már ki látja?
Mint minden jó baba, én se voltam más: ritkán sírtam, aludtam és lassan felnőve szót fogadtam. Húsos voltam, nem is kicsit, ám ezt a tulajdonságomat 4 éves koromra kinyultam. Gyerekként sokat beszéltem. Mindent, mindenkivel. Magas lettem, kék - ami hamar zöldre váltott - szemű és fekete hajú, fehér börrel. Imádtam - és be vallom, még most is - a meséket. Az meg, hogy oviban megkaptam az almát, mint jelképet nem mondhatnám véletlennek.
Nagy családban nőttem fel negyedik gyerekként de, hogy velem rosszabb dolog történt-e mint a kis Hófehérkével?
Nem hiszem. Az ő apja meghalt. Sokszor nem tudom, hogy halottnak mondjam, vagy inkább örüljek, hogy valahol a nagyvilágban él és nincs adósság a nyakunkban miatta. Persze, szeressük az apánkat mert vér a vérből. De aki nem tapasztalta meg milyen egy apa, akkor arra ez nem vonatkozik, meg én már annyiszor vért tisztítottam a kórházba járásaim miatt, hogy már csak a szemem ívelése maradt meg bennem belőle és a motorok ismerete. Az egyetlenek aminek köszönetet adok.
Szeretem a családomat, úgy ahogy , mondjuk.
Ha látta valaki már a "My Big Fat Geek Wedding" című filmeket már tudja, hogy milyen is ez. Sokan vagyunk, akaratosak és a nagymama hordja a nadrágot. Ha, már filmes hasonlat... Ide sorolható a "Keresztapa". Oh, igen Al Pacino, az ember aki valamiért a családunkban nagyon megragadt mint "A" színész, nem nekem. Nekik. Bár az nálunk "Nagymama" címmel futna.
Lehetne itt megálnom és rá fognom apámra, hogy egy 7 éves gyereknek azt vágja a fejéhez, hogy nem is viselkedett apámként és nem is akart az lenni.
De be kell vallanom itt nem állt meg a történetem. Viszonylag boldog gyermekkorom volt, sok mászkálással és bátyám, mint ügyeletes második legfiatalabb lurkó, tartja bennem máig a reményt, hogy nem vagyok akkora szerencsétlenség mint, ahogy éreztetik olykor velem, vagy én magammal és talán többre is képes vagyok. Akivel szoros még a kapcsolatom az a kisebbik nővérem. Mi hárman sokat segítettünk egymásnak, a nővérünket viszont ezzel ellentétben keveset láttuk, mert folyton tanult meg dolgozott és ez nem csak a múlt időre vonatkozik.
9 voltam amikor a kis nővérem kint kezdett el dolgozni külföldön. 11 mikor szülinapom alkalmából az iskola helyett, egy hétre elvitt egy nagy Vidámparkos 1 hetes szülinapra. 12 amikor a szülinapom miatt haza akart jönni és balesetet szenvedett.
Mindenki azt mondta, hogy nem éli túl. Az orvosokkal az élen, de szerintem csak nem akartak egy újabb élettel foglalkozni aki ha felépül nyomorék lehet úgy, mint a kis hugocskája. OH, igen. A jobb agyfélteke ha nem kapcsolódik egymáshoz rólad lemondanak, adnak egy papírt és leírnak. De mint most is, az orvosok csak a száraz tényeket és a papírmunkát veszik előrébb mint, magát az embert. Gimnázium elött elkellett mennem egy IQ mérésre, mert mért ne, egy értelmi fogyatékossá is nyilvánítsanak és nehogy további oktatásban részesítcsenek. Az csak nekik pénz.
120-as az IQ-m, rettentően kreatív és enyhén szeretethiányos. Ez lett a diagnózis. Megleptem a világot.
4 év alatt a nővérem meg gyogyúlt majdnem, hogy teljesen, vissza ment külföldre és csak a rövid távú memóriával vannak bajok, az meg kezelhető. "akinek nincsen esze, legyen notesze" Ez a mondás rám is igaz, bár én a rendszerezéssel is gondban vagyok, elvileg ez ilyen Halak dolog vagy infp-t személyiségre vall. Igen, fogjuk arra.
De a kicsi én itt még nem állt meg.
Az elemi végén mindenki hencegett, hogy hova megy majt tovább. Kéttan nyelvű, a város legerősebb iskolája, az ország legjobb sport vagy matek sulija. Én? Én, szégyen nélkül közöltem, hogy a városban lévő iskolák nem nekem valóak és a szomszéd városban lévő művészeti az ahova biztos bejutok. Talán nagyon bátran jelentettem ki. Tényként kezeltem a dolgot, de figyelj, bevált. Bejutottam és nem mondom, hogy akkor augusztus 31-én nem izgultam úton a kollégium felé. Félek az új dolgoktól az új helyektől, főleg ha egyedül kell ott lennem, de maradni unalmas.
Mint, minden friss gimis , akarom mondani Művészetis élveztem az első hónapokat, bárátkoztam és hamar kialakítottam magam köré egy társaságot, vagyis ekkor még én voltam egy része. Szeret valaki hősködni? Nos, én akkor nagyon és lógva - futva hagyva az összetákolt baráti sereget azzal lógtam akit a legtöbben kerültek. Ketten voltunk, mert miatta elpártoltak a friss barátok, de nem bántam meg, legalább is egy ideig. Ketten voltunk, majd hárman. Az első osztály kirándukásra már négyen tettük ki az akkori anime csapatot. Akkori, mert ahogy a mondás tartja, ki növi az ember a gyermekkorát.
Az első nagyobb "Bajos Csajok" jelenetem első év felénél kezdődött amikor is, nem bírtam megülni a seggemen és a csipet-csapat harmadik lánytagát piszkálta az osztály akkori cicababája, nem mindenkinek tesz jót a sport na. Neki nem.
Mint, jó alfa, anyatigris. Kinek mi, neki mentem a nálam 2x magasabb és izmosabb csajnak amit mai napig bánok.
Egy: mert, akkor végleg elkönyvelhettem magam a lúzerek között. Kettő: mert, az volt életem leg megalázobb délutánja. Végig követett és hiába ignoráltam nem segített, végül suli után megtalált és az egész iskola elött megalázott.
Azt hittem ez volt életem legszörnyübb napja, - amit amúgy a 4 év alatt hamar helyre raktam - de akkor még nem tudtam mit tartogat az élet, még most se igazán.
20. Szülinapján ünnepel az ember, mert minden születés napján ünnepel, mert az csak is kizárólag az ő napja, mégha csak kevesen tudják is ezt, bár lassan kezdem hinni, hogy szülinapomkor valaki megátkozott.
Ekkor bennem is meghalt valami. A mamám akit imádtam és szerettem és aki annyi mindent mesélt egész 1922-től kezdve itthagyott. Nem csak engem, de főleg anyum és kisnővérem volt az akik ezt megszenvedték. Ki, hogy.
De hé, az érettségi lerendezve, felső oktatás pipa akkor mi baj lehetne? Elvégre ezek csak erősítik az ember lányát.
De, elárulok egy titkot. Bármennyire is erősödsz meg az évek során, ha sokáig tartogatod magadban kétszer annyira meg is törsz és ezt ne úgy értsd, hogy depressziós leszel. Tényleg megtörsz, minnél több a tudás és a szó kincs annál jobban hasadsz darabokra. Ezért vagyunk itt...
