Boku no Hero Fanfic/Egy új kezdet.

1.rész-A sors akarta így.

Hősök..mindenki úgy hiszi hogy csak a mesékben léteznek..egy átlagos ember számára mint én csak álom marad hogy egy legyek közülük. A családomban csak apámnak volt képessége. Az orvosok szerint 1:1.000.000-hoz volt az esély arra, hogy nekem is lesz képességem. Anyám szerint jobb is így. Én természetesen nem így gondoltam. Hős szerettem volna lenni..és a példaképemmel egy oldalon harcolni a gonosztevők ellen. Most, hogy már csak egy évem van a gimiből elkellett gondolkoznom..Hova tovább?

-Nézzétek ki van ott. Hé, Yuki már megint azt a hülye könyvet bújod?

Már csak ez hiányzott..

-Mégis mi közöd hozzá?
-Azt hiszed hogyha ezeket olvasgatod felébred a képességed? Oh várjunk..neked nincs is képességed.

Mielőtt tovább folytatták volna eljöttem onnan. Erre a kezdetektől fogva fel voltam készülve. "Nincs képességed akkor minek vagy itt?" Bóbiskolásomat egyik gyerekkori barátom, Midoriya zavarta meg.

-Yuki? -bökött meg Midoriya.
-Ah..Midoriya.Mi az?
-Elbóbiskoltál..azt hittem valami baj van.
-Dehogy is. Csak..azon gondolkoztam hogy ennem kéne valamit. -mondtam miközben egy álvigyort erőltettem az arcomra.
-Hányszor mondjam még, hogy engem nem tudsz becsapni ezzel a vigyorral? -nézett rám Midoriya kissé aggódó tekintettel. -Na bökd ki. Már megint piszkáltak ugye?
-Valami olyasmi..nem mintha annyira érdekelne mit vágnak a fejemhez.
-Túl könnyen veszed őket Yuki. -oktatott ki.-Simán eltudnál velük bánni. Tudod azok a mozdulatok még Kacchant is elgondolkoztatják, hogy belédkössön.
-Ha a taekwondo-ról beszélsz kizárt, hogy ezeken a jelentéktelen legyek ellen használjam.
-Az a sok aranyérem nem csak úgy lóg a faladon. -forgatta a szemeit.
-De ha kiderül, hogy arra használtam, hogy elbánjak néhány osztálytársammal ki is rúghatnak. -válaszoltam vissza.
-A helyedben én kockáztatnék.
-Néha nem is értem hova lett az az aranyos Midoriya aki még az óvodában mindig a seggemben volt.
-Azóta változtak az idők. És az idővel mi is.

Miközben beszélgettünk zsivajt hallottunk meg az iskola folyosóján.Közelebb mentünk és egy nem meglepő látvány tárult a szemünk elé.

-Már megint kezdi?-fogta fejét Midoriya.
-Ezt már megszokhattad volna.

Pár felsős úgy gondolta jó ötlet kötöszködni a mi kis kedves-khm Bakugo Katsukinkkal. A kezdődő balhét egyik tanárunk szakította félbe.

-Mit jelentsen ez?!-ordított a diákokra osztályfőnökünk. -Bakugo Katsuki! Már megint te ?! Nem tanultál az előző alkalomból?
-Nem vagyok süket, nem értem minek kell ordibálnia sensei. Azt akarja hogy megsüketüljek?-nézett Bakugo szúrós szemekkel a tanárra, majd elsétált.
-Azonnal állj meg!!Bakugo Katsuki!

Bakugo a tanár ordibálását figyelmenkívül hagyva megfogta a táskáját és kiment.
Természetesen mi nem hagyhattuk ezt annyiban így utána mentünk.

-Bakugo!-szóltam utána.
-Ha?Mit akarsz deszka?-förmedt rám.
-D-D-Deszka!? Kikérem magamnak!-szóltam vissza.
-Pedig igazam van. Vagy szeretnéd, hogy palacsintának szólítsalak ezentúl?
-Kacchan..azzal nem javítanál a tényen..
-Mondtál valamit Midoriya?-néztem rá Midoriyára.
-Nem úgy értettem-!! -kapkodott kezeivel.
-Hahaha!!Te tényleg hülye vagy Deku.-nevetett ki minket Bakugo.
-Mondja az aki állandóan kötöszködik mindenkivel.-vágtam vissza.
-HA??!Egy palacsinta ne ugasson nekem!Felrobbantsalak?!-kiabált rám.
-Mielőtt hozzámérsz emlékeztesselek mit mondott nekem Mitsuki-san?
-Tch.-adta ki a hangot Katsuki.-Menj a picsába.-morogta.
-Mégis mit mondott neked Mitsuki-san?-döntötte oldalra kissé fejét Midoriya.

Óvodás korunk óta ismerjük Kacchant.Gyakran idegbajos, mindig ordibál, amitől ha egyszer nem süketülünk meg akkor a csillagokat is lekívánom az égből.
De mindezek ellenére van egy jó oldala is. Igaz ritkán, de kimutatja hogy igenis a szíve a helyén van. Ráadásul jól tud főzni. Ki gondolta volna ezt egy olyan srácról aki szó szerint egy időzített bomba?
Elképzeltem ahogy Katsuki felrobban és elnevettem magam. A két srác az oldalamon hirtelen nem tudta mi a fene bajom is van.