Lebegés.

Egy

Pont a füzetemet raktam el, mikor valaki a nevemen hívott. Hamar rájöttem, hogy Mr. Ross volt az. Odakaptam a tekintetem és kíváncsian vártam a folytatást.

- Deborah, tudnál maradni egy kicsit?- kérdezte kifejezéstelen arccal.

- Persze- válaszoltam halkan. Picit meglepődtem, hogy vajon mit szeretne tőlem, de igyekeztem elrejteni az idegességem. Mr. Ross is elpakolt a bőr aktatáskájába, majd mikor elé léptem, rám nézett.

- Hogy értetted azt, hogy nem az erősséged a töri? - kérdezte azt, ami szerintem egyértelmű, de lehet, hogy neki nem úgy esett le.

- Nem egészen így akartam mondani... - húztam el a számat, miközben végig a szemébe néztem. - Sokkal inkább azt mondanám, hogy nem a szívem csücske, ezért nagyon nehezen veszem rá magam, hogy nekifeküdjek megtanulni- magyaráztam. Elnevette magát a hallottakon, amit nem tudtam mire venni. Valószínűleg értetlen arccal nézhettem, mert megmagyarázta a kacagása okát.

- Bocsi Deborah, csak meglepő, hogy milyen őszintén és bátran kijelentetted mindezt egy töri tanárjelöltnek- picit már lenyugodott, így szabályozta a légzését. Elmosolyodtam, mert igaza volt és egészen jó fej. Hány éves lehet? 24-25?

- Felesleges lenne titkolnom, úgyis kiderülne- vakartam meg a halántékom. Itt egy kicsit elgondolkozott.

- Ha gondolod korrepetálhatlak- jelentette ki. Megszeppentem és szerintem túl gyorsan vágtam rá a válaszom. Remélem nem sértettem meg.

- Nem kell, köszönöm. A tanulást nem lehet tanítani, rá kell éreznem- mondtam bölcsen. Picit lenézett a padlóra aztán válaszolt csak.

- Igazad van. Na, de nekem indulnom kell. Holnap találkozunk Deborah- mosolygott rám és egy kicsit közelebb lépett hozzám. Egyenesen a szemembe nézett. Megilletődve álltam előtte, mikor megszólalt- Kiengedsz légy szíves? - itt azonnal észbe kaptam és odébb lépve megfordultam, hogy én is elinduljak.

- Viszlát- köszöntem el én is, azzal kifordult a teremből és én is követtem. Hosszú lábaival villámgyorsan elment. Egyedül sétáltam át a másik terembe, ahol már megvolt a tipikus osztályricsaj. Többen beszélgettek, az osztály párja összebújva pihent, David meg odajött hozzám.

- Mit szeretett volna? - kérdezte, várva a szaftos sztorit. Sajnos le kellett lomboznom a kedvét.

- Csak megkérdezte, hogy hogy értettem azt, hogy nem az erősségem a töri. Nem túl izgi, mi? - nevettem el magam. - Viszont kövi szünetben lemegyünk egy kávéért?

- Persze, én is szeretnék inni egyet- sétált a helyére, ami mellettem volt és ledobta magát. Én is követtem a példáját. Kényelembe helyeztem magam a széken, már amennyire lehet ezeken a rossz, kemény fából készült üléseken. Ezekkel rendesen billegni se lehet, katasztrófa csak ülni rajtuk...

Otthon leraktam a táskámat az asztalom mellé és belevetettem magam az ágyamba. Igazából ami nagyon fárasztó a mi sulinkban, hogy délelőtt zenei, délután 18:30-ig a közismereti tárgyak vannak. Vagyis ha behatároljuk, majdnem minden nap 7-18:30-ig suliban vagyunk, több-kevesebb lyukassal. Elég lehangoló. Gondolatmenetemet egy kellemes gyomorszájba lépés szakította meg. Baloo, szokásához híven rám feküdt és kényelembe helyezte magát. Mindezek után azokkal a gyönyörű mogyoróbarna szemeivel engem nézett. Ezzel mindig azt jelezte, hogy szeretne sétálni menni.

Nagy lelki erővel feltápászkodtam és magamra kaptam valami melegebb melegítő, pulcsi kombót. A hajamat befogtam egy kusza kontyba és Balooval előttem, lementem a konyhába. A szüleim pont beszélgettek miközben anya a vacsorához valókat készítette elő. Azt hiszem ma brokkolis csirke lesz a vacsi, legalábbis azt vettem ki a hozzávalókból.
Nyomtam 1-1 puszit az arcukra és elmosolyodtam, hogy vannak nekem. Fiatalosak és élettel teliek. Utam a nappaliba vezetett, ahol Andy és Goethe valami akciófilmet néztek és szokás szerint piszkálták egymást. Persze nem erőszakosan, csak mondjuk a bátyám dobálta Goethet vagy fordítva. Ilyesmik. Tipikus fiúk. Ally a nekik kialakított kutyás sarokban feküdt és farok csóválva figyelt fel a készülődésemre. Gondoltam invitálom őt is, de fejét visszahelyezte a lábaira és tovább figyelt. Akkor ő ma nem szeretne sétálni, ez van.