We are one family [BEFEJEZETT]

7. fejezet

Taehyung
Hirtelen szorított rá valaki a csuklómra és mind a fájdalomtól, mind a meglepettségtől felszisszentem. Nagy levegőt kellett vennem, hogy ne sírjam el magam a fájdalomtól.
- Hova a fracba mész? - sziszegte idegesen Yoongi.
- Találkám van... - motyogtam, miközben a bejárati ajtó fa lapját kezdtem vizsgálni.
- Nem mész te sehová! - rántott egyet a karomon a Hyungom.
- De halaszthatatlan... - cincogtam annyira halkan, hogy nem csodálta volna, ha nem értette volna.
- Ki az a pasi, aki olyan jól farkal téged, hogy minket, de még sajátmagadat is hanyagolod? - kérdezte, miközben erősebben szorított a karomra.
- Hyung, ez fáj... - nyekeregtem.
- Elhiszem, hogy fáj az igazság, de nekem téged fáj így látnom... - kezdte el a szentbeszédet, de én nem bírtam tovább és a könnyeim utat törtek maguknak, miközben Yoongi kezére simítottam az enyémet.
- El fogod törni a kezem... - suttogtam, miközben hátrafordultam, hogy a szemébe nézhessek. Erősen szorította a karjaimat a fejem mellé és vadul csókolt... olyannyira, hogy a szám is kivérzett. Idegesen engedte el a karomat Hyung, de beállt közém és az ajtó közé.
- Akkor sem mész ilyen állapotban ki ebből a házból, hogy megkúrjanak. - mormogta és nálam itt telt be a pohár.
- Orvoshoz megyek, te fasz! Nem vagyok ribanc! Amikor nem vagyok itthon orvosnál vagyok, mert aggódom, hogy  mi a franc van! És nem akartam elmondani, hogy terhes vagyok férfi létemre, mert ez nem normális, ez undorító! És hogy ki ennek a rohadt kis valaminek az apja?! Fingom sincs, mert olyan részeg voltam, hogy nem is emlékszem! Hogy miért nem vetettem el?! Mert már nem lehetett, mire kiderült, hogy egy kicseszett élet növekszik bennem, aki nem tehet róla, hogy egy ilyen undorító ember hordozza a hasában! - végig kiabáltam, de közben sírni is elkezdtem... nem szokásom kiabálni, de most rendkívül jól esett, hogy végre nem kell hazudnom, vagy titkolóznom. Már csak az a kérdés, hogy a skacok hogy fogadják el a tényt, miszerint terhes vagyok...