Dark night

Harcsafej, na meg az interjú

Megesett már veled, hogy valaki, akit nagyon szerettél egyre távolabb sodorták tőled? Érezted, hogy mindjárt kicsúszik a kezedből? Nekem volt. Vagy is van. A kisfiam, Daniell. 4 éves és leukémiában szenved. Pontosabban nem szenved, nem érzékel belőlle sokat. (Hála az égnek) Sőt, úgy tudja, hogy apró, fehér kis ürlények laknak a testében, amellyek olyan jól érzik ott magukat, hogy egyre több társukat költöztetik oda, míg Ő alszik. Persze ez csak mese. A valóság sokkal rosszabb.

Másfél hónapja, pontosan Karácsony másod napján fedezték fel nála, miután szent este rosszulléte miatt kórházba kellett szállítani. Akkor még nem tudtuk.

Aztán hosszas várakozás után, végül közölték, hogy a helyzet majdnem addig fajult, hogyha várunk még három hónapot, visszafordíthatatlan lett volna az állapota.

--------------------------------------------

-Figyeljen ide, Mrs.Turner. Cégünk megérti az ön helyzetét. Bizonyára nehéz egyedül nevelni egy gyermeket. De hát tudja hogy megy ez, ha otthon egy gyermek várja, nem tud maximálisan foglalkozni a munkájával. Nekünk pedig, pont egy tettrekész építészmérnökre van szükségünk. Remélem megért minket! Maga is így döntene a mi helyzetünkben.- mosolygott rám íróasztala mögül, őszülő hajával, pufók fejével, huszárbajsszával, rettenetesen ízléstelen nyakkendőjében a PGD főnöke. Nem tud a Daniellben lakó fehér ürlénykékről, csak arról, hogy Ő létezik. És nekik pont elég ahhoz, hogy ne vegyenek fel.

-Még szerencse, hogy nem én ülök ott a maga harcsa fejével és bocsájtom el ezzel az ürüggyel.-vigyorogtam vissza.- Kíváncsi lennék mit tenne. Bizonyára ön is így cselekedne nem?-támaszkodtam meg asztalán.- Könnyű ott ülve együttérzőnek lenni és úgy tenni mintha annyira ártatná magát. Holott nagyon is tudom, hogy pont szarik bele mi van velem és a gyermekemmel. Nem kell ez az álszent duma. De most én közlök önnel valamit: Kap-ja-be.-tagoltam le neki, majd szép lassan kisétáltam az ajtón és becsaptam magam mögött.

-Egy ajándék tollat vígaszképp?-vigyorgott rám az asszisztens miközben elsétáltam előtte. 100.000% hogy az a csinos kis füle végig az ajtóra volt tapasztva.

-Feldughatja magának.-válaszoltam rá sem nézve és elhagytam az épületet.

Kint még egy pillantást vetettem a kezemben lévő önéletrajzomra, majd bevágtam a mellettem lévő kukába. Nem lesz rá többet szükség. Az elmúlt két hétben ez volt a 7. cég amelyik ezért nem vett fel. Én már feladtam.

-Szerinted?-vettem fel a telefonom, amin kapásból 3 nemfogadott hívás várt.-Persze. De mire is számítottunk Molly?! Már mindegy! Nem, dehogy! Egy kicsit beszólogattam neki. Nem mondtam csúnyát. Talán. Csak hogy harcsafejű. Hát de ha tényleg olyan?! Nem tehetek róla! -válaszolgattam barátnőmnek, miközben bepattantam egy taxiba. -Jó, sietek haza! Úton vagyok!

--------------------------------------------

Kulcs a zárban, elfordít, kattanás és máris egy kis apróság szaladt felém barna hajacskás fejével, azt kiabálva "Mamaaa!"

A zord napokon is melegséggel tölt el. Mindig azzal tölt el...

Ha ez már többet nem várna idehaza....a szívem szakad meg ha erre gondolok.

-Kicsi szívem! -zártam karjaimba és úgy szorítottam magamhoz ahogy csak lehetett. Érezni akartam, hogy ott van. Még ha biztosra is tudtam.