Csönded vagyok (puf)

Csönded Vagyok

Nemecsek augusztus végén, a nyárral együtt tűnt el.
Nem vitt magával semmit, csak az iratait, meg egy hátizsáknyi holmit, de itt maradt a ruhái nagyja, a gitárja, az elpattant húrral, maradtak a hülye önsegítő szlogenjei színes papíron a falra ragasztva az íróasztala fölött, és ott maradt az illata a fürdőszobában.
Meg a fél pár papucsa Boka ágya alatt.
Egy cetlit hagyott a hűtőn, “én döntöttem így, ne keressetek, majd jövök, ha készen állok rá”, és csak Csónakos tudta az igazi indokot, hogy Ernő Bokát képtelen kiheverni, a tényt, hogy kisfiú kora óta rajongva szereti, a tényt, hogy ő élete szerelme, és a tényt, hogy Boka ezt egyszerűen észre sem veszi, elérhetetlen, és csak egyszerűen... ki szeretné heverni őt.
Boka egyébként kapott egy cetlit külön is, elmaszatolódott grafit szavak, egyetlen mondat Ernő gyöngybetűivel:
”mi más is lehetnék, csak csönd neked.”
Boka értetlenül meredt a kezében a gyűrött füzetlapra, majd segélykérőn felnézett, egyenesen Csónakos elgondolkodó tekintetébe.
- Ez most... Mi...? Mi ez...?
Csónakos sóhajtott, és vállat vont. Boka édes egy pofa, de az biztos, hogy az érzelmi intelligenciája vetekszik egy doboz tejével.
- Ernő elment, papuskám. De hát tudod, hogy szeret drámázni. - ki akarja venni Boka kezéből a cetlit, hogy kidobja, de Boka nem hagyja. - Add már ide, most tartogatni fogod?
- Ez egy levél. Megtartom. - Boka hangja nem tűr ellentmondást. - Vissza fog jönni. Ugye? Szerintem... Vissza fog.

Hetek telnek el, és a fiúk már nem várják Ernőt minden ajtónyitással, szép sorban belenyugszanak, hogy most elment, mert erre volt szüksége, és nem firtatják, mikor jön vissza, úgy vannak vele, hogy majd jelentkezik, ha ott tart.
De Boka más. Boka pontosan úgy viselkedik, mintha Ernő csak a boltba ugrott volna kenyérért, és néha szórakozottan megkérdezi, hogy mikor ér már haza, mert kölcsön szeretné kérni a töltőjét.
Aztán egy pillanat leforgása alatt visszazökken a valóságba, és akkor szinte teljesen magába roskad, ölébe ejti a kezét, és leszegi a fejét, hogy senki ne tudjon a szemébe nézni.
Vége az ősznek, beköszön a tél, faggyal és jéggel, és Boka folyamatosan feszült, és az Ernővel közös szobájában Ernőnek is lecseréli a paplanját télire.
- Tudod, milyen fázós. - magyarázkodik Csónakosnak, mikor arra flangál, és meglátja, mit művel Boka.
- Papuskám... - kezdi türelmesen Csónakos, de Boka idegesen közbevág.
- Nem, Andris, hát nem érted? Hazaesik majd onnan, ahonnan.. Szóval, ahol most van, és fázni fog. Kutya hideg van kint. Neki nem szabad fáznia, nem emlékszel? Nem emlékszel, mikor ketten támogattuk haza a Füvészkertből, csurom víz volt, és vacogott a foga, és csak adtunk neki pénzt, hogy busszal tudjon hazamenni? Nem kísértük el, nem vigyáztunk rá, ő pedig majdnem... Majdnem...
- Elég már - szól közbe erélyesen Csónakos. - Éppen ezért ment el! Mert te folyton az óvnivaló kis haldoklót látod benne, és nem is próbálsz meg mást látni, ha ránézel. Ernő pedig szeret téged, hát nem érted? 
Boka csodálkozva néz Csónakosra.
- Én is nagyon szeretem őt. Nagyon hiányzik.
Csónakos nem tudja eldönteni, hogy sírjon, vagy röhögjön.
- Úgy látszik semmit nem fogsz fel az egészből.
Boka nagyot nyel.
- Azt írta, hogy csak a csöndem lehet, és nem értettem, miért, de most már értem, mert most folyton csönd van, és folyton őt keresem benne, várom, hogy.. Hogy nem tudom, várom, hogy koccanjon a pohár, amikor iszik, várom, hogy meghalljam a sötétben a szuszogását, várom, hogy sercegjen a tolla a papíron, amikor jegyzetel, és folyton csak várom, mintha bármelyik pillanatban megtörténhetne. A csönd egy várakozás, az egész, és őt várom, és ő ... ő nem jön. - zavartan elhallgat, és valószínűleg arra gondol, amire Csónakos: hogy nem szokott soha az érzéseiről beszélni.
- Hű. - mondja Csónakos, és nem mondja ki a nyilvánvalót: hogy Bokának lennének dolgok, amiket be kellene vallania saját magának, mert hát ő nem az a típus, aki bele szokott szólni mások dolgába.

Eljön a tavasz, és Ernőről semmi hír, Boka kicseréli a gitárján az elpattant húrt, és bizonytalan kézzel penget rajta, már régen volt, és erre is Ernő tanította, de már alig emlékszik.
Most elmondom, mid vagyok, s mid nem neked.
Régi fotókat nézeget, és feltűnik, hogy ő maga csak azokon a fotókon mosolyog teli szájjal, amin Ernő mellette áll, és elátkozza magát, hogy az utolsó közös nyaralásukat arra pazarolta, hogy egy csinos, de butuska kislány után szaladgáljon, akinek nem volt más, csak egy epizód egy nyári kalandból.
Ernő más, Ernőnek ragyog a szeme, mikor ránéz, és mellette hatalmasnak, és erősnek érezte magát mindig.
Csónakos így talál rá, mikor bedugja a fejét a szobába: Boka ül az ágyon a tavaly nyári fotókkal, és elgondolkodva mered a képen Ernő villámkék szemébe.
- Hoztam kaját, anyám adta. Kérsz?
Boka úgy néz rá, mintha Andris kínaiul szólt volna hozzá.
- Jóképű kissrác volt, nem? - kérdezi, és Csónakosnak beletelik pár pillanatba, míg felfogja, miről van szó, aztán a szemét forgatva csóválja meg a fejét.
- Ne fárassz, papuskám. Nem halt meg. Majd visszajön, ha befejezte a királydrámát. Gyere, egyél. Anyám pörköltje isteni.
Boka nem kér. De azért kimegy vele a konyhába, és makacs fanatizmussal lapozgatja tovább a képeket, míg megtalálja a csoportképet a nyaralás utolsó közös estéjéről, ahol tábortüzet raktak a kertben, és emlékszik, milyen alaposan beivott, és Dórika is, és ugyan nem szokott ilyesmit csinálni, de Dóri addig fűzte és biztatta, míg egymásnak nem estek a fürdőszobában.
Nem volt jó. Nem érte meg.
- Vajon itt hol volt Ernő? - kérdezi a csoportképet forgatva, és Csónakosnak oda sem kell néznie, tudja, hogy ez volt az a rész, mikor Nemecsek fuldokolva zokogott a faház mögött Boka és Dóri miatt.
- Arra felteszem nem gondoltál, hogy valószínűleg nem volt oda a tényért, hogy szexeltél a Dórival a fürdőben. - közli tárgyilagosan, mert egyre inkább bosszantja, hogy Boka nem képes szembenézni a tényekkel. János elvörösödik.
- Kicsit... Sokat ittam. Nem kellett volna.
- Hát nem.
- Megbántam.
- Cseszheted. - Csónakos grimaszol - És nem azért, mert hát a Dóri nekem is... na érted...
- Sajnálom. Tudod, hogy nem vagyok ilyen.
- Tudom. De nem én vagyok a lényeg. Túlélem.
Boka a tenyerébe támasztja az állát, és a hajába túr, és nem tudja, mit mondjon.
- Olyan tehetetlen vagyok, mert hát ő nincs itt, és esélyem sincs beszélni vele.
Andris hangja száraz.
- És mit mondanál neki...?
Boka hallgat.
Szétpereg a csönd.