Novelláim

Egy régi történet

Hogy hagyhattam már megint a szekrényben a függvénytáblámat? Gondolta a fiú, miközben idegesen sietett az 58-as szekrényhez. Az a Bibliánk, gondolta keserűen, hogy sikerült?!

- A fenébe! - hallatszott a folyosóról. A fiú érdeklődve kihajolt a folyosók kereszteződéséből. Egy szőke hajú lány pakolászta a szekrényből kiesett könyveit. Idegesen fújtatott, miközben térdre ereszkedett és sietősen kapkodott. A fiú közben figyelte a lányt, akinek minden mozdulata ismerős volt. A nyitott ablakon beáramlott a friss levegő és a fiú felé sodorta a lány illatát. A fiú mélyet szippantott a levegőből és hagyta, hogy elárasszák az emlékek.

Az első béna csókjuk, azon az októberi napon. Az első együtt alvásuk vidéken.

Amikor először látta hiányos öltözetben.

A pillanatok, amiket a négy fal őriz és csak ketten tudják.

A kezdeti nehézségek, a sírások és a nevetések a utcán, a suliban, abban a bizonyos teremben.

A fiú kinyitotta, eddig csukott szemét és újra a lányra nézett. Továbbra is pakolászott, csak már a rendrakásnál tartott. Ismerte a lányt. Mindig csak bedobálja a könyveit, meg minden szarját és csak akkor rak rendet, ha már ráborul. Hányszor segített a lánynak ebben a folyamatban, hányszor tartotta a könyveit! A lány roskadt a könyvek, füzetek súllya alatt, ezért megfordult, hogy a mögötte lévő padra pakolja. Mindig így csinálja, gondolta a fiú, előbb ki mindent és utána rendben vissza. A gondolataiban merengve vette észre a fiú, hogy a falnak támaszkodik, teljesen jól láthatóan, míg a lány őt nézi.

A fenébe! gondolta a fiú.

A lány miközben fordult, vette észre, hogy nincs egyedül a folyosón, és a fiú, aki szintén a helységben tartózkodott őt bámulja. A lány szégyenlősen rámosolygott, majd folytatta a dolgát.

Ha erre van szüksége, hogy jól legyen, akkor nekem rendben van, gondolta a lány magában, pakolás közben.

Már a tancuccok nagy részét visszarakta, és már csak egy kanyar volt a végéig. Fordult a pad felé, hogy felnyalábolja a maradék 5 könyvet, amikor azt vette észre, hogy a fiú mellette áll kezében a könyveivel és óvatosan mosolyog, mint aki egy rémült kiscicát közelít meg.

- Köszönöm - mondta halkan a lány, miközben elvette tőle a könyveket berakta őket a szekrénybe, megigazította a kabátját és becsukta az ajtót. A fiú közben lefagyva nézte a lányt. Ezer éve nem volt hozzá ilyen közel. Mélyeket szippantott a levegőből, amit átjárt a lány illata. Mikor végzett a pakolással a fiú felé fordult. Ő pedig némán nézte egykori szerelmét és próbálta kitalálni mit mondjon neki a sok száz gondolat közül, amik a fejében szaladgáltak. Viszont magát is meglepve, olyat mondott, amire nem számított egyikük sem.

- Mennem kell, matekom van.A lány kinyitotta a száját, hogy mondjon valamit, de végül mégis becsukta. Majd újra meggondolta magát és megszólalt.

- Rendben, kitartást hozzá! - mosolyodott el halványan.

- Köszi - hangzott a fiú halk válasza, majd hátat fordított és elindult a terme felé. Kavarogtak benne az érzések. Káosz volt a fejében és a szívében egyaránt, de lány is összezavarodott lelkiekben. Amikor a fiú benyitott a terembe és a tanárnő rászólt, hogy hol a függvénytáblája, nem bírt megszólalni. A padtársa és egyben a legjobb barátja felemelte a saját függvénytábláját és mondta, hogy végig itt volt csak a fiú nem vette észre. A tanárnő egy sóhaj kísértében rászólt a fiúra, hogy legközelebb figyeljen jobban és folytatta az órát.  

Hahó! :D Ha van kedvetek dobjatok egy véleményt, vagy/és építő jellegű kritikát a komment szekcióba! Köszönöm! Peace and love! <3