✖.Vörös hold.✖

1.5K 94 5
                                    

Stiles, mint mindig, most is éppen kutatgatott a laptopján, amikor a Google feldobta neki az e havi hold állást. Szórakozottan kattintgatott amikor megakadt a szeme az eddig soha nemlátott infón. Nem is tudta, hogy létezik ilyen, szóval azonnal meg akart tudni mindent vele kapcsolatban.
Körülbelül három órájába telt kielégíteni a kíváncsiságát.

Derek morcosan állt meg a falkájával együtt Stiles háza előtt.
- Szóval el akarod mondani nekünk, hogy miért rángattál ide minket? — dörögte. — Sokkal jobb dolgom is van ennél.
Persze nem igazán volt jobb dolga. Éppen Stilesről ábrándozott, bár ezt soha senkinek nem vallaná be.
- Nyugalom, nyugalom! — Puffadozott Stiles a nagy rakat nyomtatványokat hordva. — Mit tudtok a Vörös Holdról?
Derek kikapta a kezéből a papírokat, amitől Stiles megkönnyebbülve felszusszant és Péterre szegezte a tekintetét.
Péter természetesen mindent is tud, így ecsetelni kezdte a tudatlan kölyköknek.
- A Vörös Hold más néven Vérhold háromévente egyszer a holdfogyatkozás közben lép fel, és narancs-vörös színben pompázik. — Felsóhajtott. — Ez az az időszak, amikor mi, nagy gonosz vérfarkasok apró ártatlan tipornivaló kölykökké alakulunk. — Horkant fel utálkozva. — Szerencsétlenségünkre és a vadászok szerencséjére ilyenkor vagyunk a legsebezhetőbbek, és ha ez nem lenne elég, három egész napig tart.
- Két nap múlva kezdődik. - Jelentette ki Stiles nyugodtan.
_______________________________________

- Nem hiszem el, hogy rá vettél minket erre! — Puffogott Boydnak dőlve. — Teljesen biztonságban lettünk volna Derek helyén is!
- Ugyan már Erica! — Vonta össze a szemöldökét Scott. — Stiles csak biztonságban akar tudni minket.
Isaac helyeselve hümmögött és Stiles ágyára dőlt. Derek beállt a sarokba, onnan lövöldözött szúró tekintetével, Péter elfoglalta magát Stiles laptopjával, Scott és Erica a képregényeget nézegették, Boyd pedig föléjük magasodva nézte őket.
Erre lépett be a szobába Stiles.
Kezét összecsapva ledobta a dobozt amit cipelt.
- Bevásároltam. — Jelentette ki beletúrva a dobozba. — Nem tudtam, hogy mire lesz szükségem, szóval mindenből vettem egy kicsit. — Emelt fel egy rózsaszín nyakörvet. — Ki szeretné ezt?
_______________________________________

Stiles rájött, nem tudta mire vállalkozott, amikor a vérfarkasokra erőltetve akaratát kiharcolta azt, hogy ő vigyázhasson rájuk a Vérhold alatt. De kezdett rájönni.
Erica mindenre kiváncsi volt. Feltúrta a ruhásszekrényét, a feje pedig beleakadt az egyik Batmanes alsógatyájába, mire olyan hangosan kezdett vonyítani, hogy Boyd lebukfencezett az ágyról, amire fel sem szabadott volna mennie. Stiles annyira kétségbeesett, hogy azt sem tudta melyikhez szaladjon hamarabb.
Peter  folyton bokánharapta, és a nadrágját tépte, Scott állandóan nyalogatta, Isaac pedig folyamatosan aludt. Derek viszont észrevehetetlen volt, Stiles rengetegszer teljes pániküzemmódban kereste őt, majd megtalálta a szobájának árnyékos részein. A sétáltatás nem volt könnyű hiszen nem akarták hordani a nyakörvüket, és amikor rájukerőltette azokat, valahogy kibújtak belőlük. Stiles gyanakodva méregette őket, végül belenyugodott, hogy nyakörv híján csak a kertbe tudnak kimenni.
Alig várta, hogy leteljen a három nap.
_______________________________________

Három nap múlva Stiles megkönnyebbülten felzokogott a pisiszagú szobájában. Soha nem akart újra végigmenni ezen a borzalmon. Az ágyára dőlve arra gondolt, hogy elmegy nyaralni, mert igazán kiérdemelte. Nem tudta miért gondolta, hogy hat vérfarkaskölyökre vigyázni olyan mint az 1+1. Annyira fáradt volt, már nem is zavarta, hogy hat kicsi test kucorodik köré.

Amikor magához tért, még mindig elviselhetetlenül fáradt volt, de már nem érezte azt az elviselhetetlen pisiszagot az orrában. A szobája varázslatos módon újra tiszta volt, és a konyhába leérve finomnak kinéző reggelit talált az asztalon. Éppen leült enni, amikor kapott egy SmS-t Derek számáról.
„Jól éreztük magunkat. 3 év múlva megismételhetjük. “
Stiles remélte, hogy csak viccel.

Bạn đã đọc hết các phần đã được đăng tải.

⏰ Cập nhật Lần cuối: Jul 05, 2020 ⏰

Thêm truyện này vào Thư viện của bạn để nhận thông báo chương mới!

×STEREK×Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ