A háború angyala: Az árnyak között

❧1. fejezet

A nap utolsó sugarai már csak a víz felszínét simogatták az elhagyott kikötőben. Az egyik stégen egy fiú ült. A kezeit nézte. Vér csöpögött le az ujjairól, cseppről-cseppre a vízbe hullottak és eltűntek. Ez a vér nem az övé volt. Aznap megölt egy embert. Megtette és ezt nem tudja megváltoztatni. Mire feleszmélt már rég sötétség fedte az utcákat. Ha meg akarja érni a reggelt, sietnie kell vissza a tolvajokhoz. Felállt és elindult. A mezítelen lába halkan csattogott a macskakövek közötti kis tócsákban. Befordult az első sarkon. Ez az út a kocsma mellett vezette el őt. Szerencsére már bezárt. Végigkocogott a járdán figyelve arra, hogy ne csapjon nagy zajt. Próbált mindig az árnyékok között maradni. Megint egy sarokhoz ért, a falhoz lapulva kilesett. Nem látott senkit. Lassan kilépett erre az útra. 44 lépés, ennyit kell még megtennie a biztonságot jelentő búvóhely ajtajáig. Folyamatosan számolta a lépéseket. 1, 2, 3... itt megállt és hátranézett. Valaki állt az árnyak között. Csak állt és nézte őt. Az alak elindult felé, ő pedig futásnak eredt. Már a lépéseket se számolta, csak futott. Nem tudta hova mehet. nem vezetette el az alakot a búvóhelyre. Megint megfordult, nem látott senkit. Az utca kihalt volt, egyedül csak ő állt ott. Érezte, hogy a szív a torkában dobog. A kezét a szájára szorította így elfolytva a lélegzése hangját. Szerette volna azt hinni, hogy már nincs ott az az ember, aki az imént utána eredt. Tudta ez nem így van.

Amilyen gyorsan csak tudta kiverte ezt a gondolatot a fejéből, majd elindult visszafelé. Egy apró szúrást érzett a nyakán. Nem tulajdonított neki nagy figyelmet, hiszen az esti órákban sok bogár volt ezen a környéken. Ennek ellenére megszaporázta a lépteit. Ahogy a szívverése gyorsult egyre jobban kezdett szédülni. A nyakához nyúlt és egy kisebb méretű dobónyilat szedett ki belőle. Remélte, hogy nem mérgezett. Valaki elkapta a hátulról a torkát. Nem kapott levegőt. Próbált szabadulni a szorításból, de nem tudott. Fekete foltok jelentek meg a szeme előtt és hamar elnyelt mindent a sötétség.

Egy ismeretlen helyen ébredt. Nem tudta mennyi ideig volt eszméletlen. Végignézett a ruháján, tiszta volt. Semmi nyoma nem volt rajta vérnek. Minden értelmetlen volt számára. Miért nem ölte meg? Miét hozta ide? Miért nem emlékszik semmire a tegnap törtéteken kívül?

- Hát felkeltél! – mondta egy érdes, szokatlanul mély hang- Reméltem, hogy nem rontottam el semmit. Bevallom neked nem szokásom gyerekeket elrabolni. – kilépett az árnyak közül. Hosszú, szőke haja az arcába lógott. Rövid szakálla befonva lógott. Szemei alatt már ráncok jelentek meg. A tekintete hideg volt. – Mire emlékszel?

A fiú nem felelt. Csak ült és nézte a férfit.

- Mire emlékszel?- kérdezte ingerültebben.

- szinte semmire. Még a nevemre se.

- Részletek! Nem érek rá egész nap.

- Miért kérdez ilyeneket tőlem? Ki a frász maga?

- Nem kérdeztem. Az pedig nem tartozik rád, hogy ki vagyok. Nem azért hoztalak ide, hogy kérdezz. Azért vagy itt, életben és sértetlenül, mert a tegnapi történeted érdekel. – Látszott rajta az ingerültség. Szinte már remegett a dühtől. Ugye tudod, bármikor megölhetlek. De nem foglak, fontos vagy a munkám szempontjából. de mint mindenki, te is pótolható vagy. – hogy nyomatékosítsa utolsó mondatát elővett egy dobókést az övére erősített tarsolyból. Elkezdte pörgetni az ujjai között. Mikor ráunt egy dobással a fiú mögötti falba állította.

- Rendben. – vett egy nagy lélegzetet és vonakodva elkezdte. – Megöltem valakit. A testét pedig a vízbe dobtam.

- Ki bérelt fel? Látszik rajtad, hogy nem magadtól tetted és nem csináltál még ilyet. – Hátat fordított a kölyöknek. A szoba közepén álló asztalhoz ment, elkezdett valamit keverni. Nem sokáig maradt ott, amint végzett visszament az ágyhoz. Oda húzott magának egy széket és leült rá.