Dobozos Kóla || JIKOOK ||

~3.~

__23:56__

Fülhallgatóval a fülemben fekszem ágyamban, és próbálok elaludni a zene nyugtató hatására. Általában sikerrel járok fárasztó napjaim miatt, de most valamilyen oknál fogva egészen más a helyzet. Szemeim az Istenért nem ragadnának le, és lelnének álomra, inkább arra késztetnek, hogy a plafont bámuljam. Leállítom a zenét, majd erőt véve magamon asztalomra helyezett poharamhoz sétálok, és lecsúsztatom a felét a torkomon. Felesleges volna visszafeküdnöm, inkább leülök a székre, és csak nézek ki fáradt fejemből. Hajamat igazítgatom, szememet dörzsölöm, ajkaimat nyálazom be újra és újra, ezt a folyamatot megismételve legalább hatszor, amíg nem hallottam kopogást ablakom irányából. Szívem hatalmasat dobbant. Automatikusan felálltam ülőhelyemről, s a lehető leglassabb tempóban indultam el a zaj után. Térdeim remegtek, ujjaim tördeltem. Ki lehet az ilyen későn? Nagyot nyelve álltam meg az ablak előtt, üres tekintettel, de a dörömbölés ismét elkezdődött.
- Ki az? - Szólaltam meg halk hangon, így a külső személy nem is hallhatta.
- Ki az? - Emeltem jóval magasabbra a hangerőt, mire még én is meglepődtem magamon.
- Én vagyok! - Csengett vissza fülemben egy ismerős hang. Ki az az én? Egy hirtelen mozdulattal feljebb húztam a redőnyt, majd felrántottam az ablakot, s szembe találtam magam a fiúval, akivel a mai napon harmadjára találkozom. Akarom mondani tegnap kettő alkalommal, ma pedig ez az első. Már elmúlt éjfél.
- Jungkook, mit csinálsz itt? - Ráncoltam össze szemöldököm, és pár lépéssel hátrébb toporogtam.
- Jöttelek meglátogatni.
- Ilyenkor? - Szüntelen mosolya az agyamra megy. Ártatlanul vigyorog, mintha semmi különös nem lenne abban, hogy éjszaka bekopogtat az ablakomon; mondván, vendégségbe jött.
- Egyáltalán honnan tudod, hogy hol lakom? - Vontam kérdőre.
- Legfeljebb két háznyit mentél odébb, amikor utoljára elbúcsúztunk. Nem volt nehéz kitalálnom. - Szemeim kikerekedtek, mikor eljut agyamig, hogy ez a fiú érdeklődik irántam. Érdekli milyen napom volt, hol vagyok éppen, figyeli merre megyek haza, milyen kedvem van, amire tekintettel is van...
- Mondd, Jungkook - Kezdtem bele, de pontosan nem tudom, hogy fejezném be. Felemeltem lehajtott fejem, majd megpillantottam mogyoró barna szempárját, minek egyik felét néhány kisebb hajtincs itt ott eltakarja. Tekintetét enyémbe fúrta, ami még az eddigieknél is jobban összekuszálta gondolataimat, így már ötletelni sem voltam képes azon, hogy mit kellene mondanom.
- Miért érdekel téged, mi van velem? - A szavak akaratom ellenére hagyták el számat, s kíváncsian vártam válaszát. Pislogott párat, s közömbös arckifejezéssel bámult szemembe ugyanolyan megbabonázó módon. Tenyerem nedves, torkom száraz; Valóban nagyon érdekelt.
- Igazából nem tudom. - Könyökölt az ablakpárkányra, tenyerével megtámasztva fejét az állánál.
- Valamit látok benned. - Nemes egyszerűséggel rántotta meg vállait, ameddig számomra ez a pillanat kellően elég volt ahhoz, hogy a világ úgy tűnjön el körülöttem, mint a tóba vetett kavics. Jeon Jungkook kivételével semmire nem tudtam figyelni. És hogy miért?                                    Igazából nem tudom. Valamit látok benne.