Végre elérkezett a nyár, most először sütött igazán a Nap, mióta vakáció van. Gondoltam az egész napomat majd kint töltöm a kertben, hol a medencében hol a napágyon fekve süttetem magam. De az öcsém ezt is elrontotta, 2 évvel fiatalabb nálam, még se tud elmenni sehova egyedül. Mindig nekem kell fuvaroznom, mivel a 18. születésnapomra kaptam egy autót, és ő ezt ki is használja. Most is azt akarja, hogy vigyem el a kosárlabda edzésére. Semmi kedvem nincs, a mai főprogramom a semmit-tevés lett volna. De ha nem teszem, meg akkor a szüleim mérgesek lesznek és biztos kapok valami büntit.
- Na, kész vagy már? - ront be a szobámba Jason. Egyfolytában ezt csinálja, csak úgy kopogás nélkül bejön, mintha mi sem lenne természetesebb. Épp öltöztem, de ez őt egy cseppet sem zavarta.
- Egy perc! Ha nem látnád, még fel kell vennem a felsőm! - forgattam meg a szemeimet és kitoltam az ajtón kívülre, majd kulcsra bezártam azt, hogy esélye se legyen visszajönni hamarabb, minthogy kész lennék.
Az időre tekintve rövidnadrágot vettem fel, de a felsőt nem tudtam eldönteni. Először egy Ramones-os pólót akartam felvenni, de olyan meleg van hogy megsülnék a háromnegyedes ujjú felsőben. Helyette egy fehér crop topra esett a választásom. Gyorsan felvettem a ruháimat és anélkül, hogy kimentem volna, a fürdőszobát vettem célul. Még jó hogy saját fürdőm van, így se zavarhat legalább Jason. Először megmosakodtam és megmostam a fogam, utána egy laza még is mutatós kontyba fogtam a hajamat, végül kihúztam a szememet tussal. Az egyik táskámba összeszedtem a cuccaimat - pénztárca, pénz a parkoláshoz, jogosítvány, személyi, telefon és a kocsikulcsom. Lerobogtam a lépcsőn - ha nem tettem volna ezt, Jason már szól is anyáéknak, hogy nem akarom elvinni és hatalmas nagy veszekedés bontakozott volna ki. De itt vagyok és készen az indulásra. A lábamra felhúztam a Vans-omat, kiléptem a házból és ahogy gondoltam, az öcsém ott vár az autóm mellet. Kinyitottam neki, ő pedig beszállt, utána én is.
- Hol is lesz az a bizonyos kosárlabda edzés? - fordultam felé, közben pedig beindítottam az autót.
- Csak vezess, és én majd mondom hogy hol fordulj le!
- Hát, rendben!
Negyed óra kocsikázás után ott is voltunk, egy szabadban lévő nyitott pályán volt az edzés. Jason egyből oda is ment a többi sráchoz, én meg leültem a lelátó első sorába. Nem sokáig maradtam ott, mert elkezdett korogni a hasam.
Felpattantam onnan, szóltam Jasonnek, hogy elmegyek egy közeli boltba venni magamnak valami reggelit. Nem telt sok időbe, vettem egy kakaós csigát és egy nagy pogit, meg persze üdítőt is. Visszasétáltam, majd elfoglaltam újból a helyemet. Az egész nézőtéren csak én ültem - a kosarazó fiúk - sporttáskáik társaságában.
Ahogy néztem őket, még én is kedvet kaptam hozzá. Annyira látszik rajtuk, hogy élvezik és még jól is csinálják. Igazából még annyira nem is néztem körül a játékosokon. Vegyesen voltak, a koruk pedig 17-20 között lehetett. A szemem egy barna hajú, olyan 20 év körüli srácon akadt meg. Talán ő volt a legidősebb a csapatban, de az édes mosolya - amitől gödröcskék keletkeztek az arcán -, a nevetése és viselkedése alapján nem tűnt annak. Csomószor elkezdett hülyéskedni, a többieket nem nagyon zavarta, ezek szerint ők már megszokták. Egyszer rám kacsintott, én pedig csak vissza mosolyogtam. Nem értettem, hogy miért csinálta, de nagyon nem is foglalkoztam vele többet. Inkább az öcsémet néztem, ahogy dobja be a labdát a kosárba.
Olyan háromnegyed óra múlva vége lett az edzésnek. Elkezdett mindenki pakolni, voltak akik át is vették a pólójukat, hogy ne abba keljen mászkálnia utána. Egyáltalán nem zavart, olyan mintha Jason lenne félmeztelenül, ő meg még fiatal és gyerek teste van. Szóval megértem őket, hogy nem akarták magukon hagyni, azt a felsőt amibe leizzadtak.
- Keyla, ha nem gond mi most elmegyünk egyet enni! - mondta Jason, majd el is indultak.
- És én addig mit csináljak itt egyedül? - kiáltottam oda neki, ő csak megvonta a vállát és ment tovább. Hm, ez a testvéri "szeretet". Visszaültem a padra, gondolván majd ott megvárom. Körülnéztem és tényleg csak én maradtam itt, egy lélek se volt a környéken. Ja mégsem, valamelyikőjük itt hagyta a kosárlabdáját.
Hirtelen ötlettől vezérelve, felálltam megfogtam a labdát és lementem a pályára. Elkezdtem pattogtatni, közben közeledtem a palánk felé. Próbáltam egy középtávolit bedobni, de úgy látszik kicsit berozsdásodtam - Az öcsémmel míg kisebb volt, segítettem neki a játékban, megtanítani az alapokat. Szóval vehetjük úgy is, hogy én általam tanult meg kosarazni. De azóta nem nagyon voltam vele. Labdavezetéssel sétáltam tovább és most megkíséreltem az egy pontosat. A gyűrűn elkezdett körözni, kíváncsi voltam az eredményre. Végül belement, én pedig nagy örömömben felkiáltottam. Újból neki rugaszkodtam a két pontosnak - ami az előbb nem ment - de nem változott semmi, megint elbénáztam.
Elkezdtem gondolkodni, hogy vajon mit kéne másképp csinálnom, hogy most már sikerüljön. Végül arra jutottam, hogy más szögből kéne csinálni. Épp elakartam indulni, mikor két kéz simult az enyéimre - ezzel ő is megfogta a labdát. Egy halk sikoly szökött ki belőlem és gyorsan megfordultam tengelyem körül.
- Basszus, annyira megijesztettél! - kifújtam megkönnyebbülésemben a benntartott levegőmet. Ő volt az, a srác, aki rám kacsintott.
- Pedig nem akartalak, csak segíteni szerettem volna!
- Miben? A szívinfarktusban? - néztem a barna hajú srácra. Egy halk kuncogást hallatott.
- Dehogy is - mosolygott rám. - 10 perce már nézlek és láttam, hogy bénáskodsz, gondoltam segítek!
- Felőlem! De először kezdjük azzal, hogy elmondod hogy hívnak!
- Ashton, szerény személyen - mondta pimaszul.
- Keyla, és szerintem nem vagy olyan szerény, inkább egy kicsit beképzelt.- Miért is? - értetlen arccal figyelt.
- Mert biztos vagyok benne, hogy azt gondolod rólam, hogy egyáltalán nem tudok kosarazni és letudnál győzni. Ja, és hogy könnyű préda vagyok.
- Hát öhm ...- vakarta meg tarkóját, én pedig felhúztam fél szemöldökömet. - Na jó, tényleg, igazad van! De ezt honnan... - szavába vágtam.
- .. tudom? Egyszerű. Maga a tartásod, gesztusaid, elárulják. Sokszor olvastam olyan könyvet, amiben pszichológusokról van szó. Egyszer bennem is megfordult, hogy az legyek, így kicsit kutakodtam utána, sokat olvastam.
- Így könnyű! De, akkor játszunk? Ha te fogsz nyerni, akkor meghívlak egy Cukrászdába és én állok mindent. Benne vagy? - nyújtotta kezét felém.
- Persze, és mi van akkor, ha nem nyerek?
- Nem tudom, azon még nem gondolkoztam! - rántotta meg vállát. - Mondjuk.. akkor te fogsz fizetni! - Belecsaptam jobbjába és megráztam azt.
Az elején még tényleg rosszul ment, ő vezetett négy ponttal.
