NEW HOPE x Derek Hale Fanficiton [Hun]

Attack

Reggelre persze nem volt mellettem. Hm... Valahogy éreztem viszont nagyon jót aludtam most hogy végre velem alszik.
Le nyargaltam apához de csak egy papírt láttam a pulton.

"Tárgyalásra mentem, egész nap távol leszek. Itt egy kis pénz rendelj kaját de ne menj sehova. Apa szeret"

Hát én ezzel fogtam magam, le ültem a kanapéra és be kapcsoltam a TVt. Persze sose figyeltem rá inkább csak hallgattam és gondolkoztam.
Kezdem élvezni az életet. Vannak barátaim, itt van az apám, nyugodt vagyok, és itt van nekem Derek. Oh igen minden második gondolatom ő. Totálisan bele zúgtam, és fogalmam sincs hogy miért. Egyszerűen kész oda vagyok érte és vissza. Hallottam valami lépteket, nyilván ő lehet az hisz olyan kényelmesen mozog a lakásba mintha itt lakna. Fel is pattantam és a bejáratba rohantam.

De nem ő volt... Egy magas fekete ruhás férfi. Arca el volt torzulva és az egyik szeme össze volt varrva. Bőre olyan volt mint amit szétszaggattak és többször is össze kellett varrni. Kalap volt a fején és hosszú ballonkabát.
-Aurum Sanguis... Hát találkozunk -mondta mély, rekedt, szinte lihegő hangon és tett felém egy lépést, mire én léptem egyet hátra.
-Maga meg kicsoda?! -kérdeztem tőle halkan, megremegett hangon.
-Az neked legyen lényegtelen... Maradjunk annyiban -húzott elő egy kést- hogy a legjobb az lesz ha az utolsó cseppig kivéreztetlek. Bár ha anyád meghalt mielőtt megtehetem volna, a kicsi lánykáján behajthatom a bosszúmat.
Sikítani akartam de nem tudtam. Le kötözött egy székhez és be kötötte a számat minden ellenkezésem ellenére.
-Tudod én is ismertem egy aranyvérűt. Pont Natalienak hívták mint téged. A nagymamád volt és hozzád hasonlóan ugyan ilyen szép teremtés. Tudod udvaroltam neki, de ő vissza utasított. Megvártam amíg születik egy lánya, az anyád Nora. Először Natalieval végeztem, de elkapott a falkája. Ugyan meg nem öltek, de az arcomon és az összes testrészemen felhasították a húsomat. Ekkor pedig bosszút esküdtem, hogy megölöm az összes leszármazottját, és kiírtom az utolsó aranyvérvonalat. -mesélte nekem úgy mintha csak a legártatlanabb tündérmesét ecsetelné, és ördögi, széles vigyor volt mindvégig az arcán.
-Oh tudom most azon gondolkozol "miért, miért én ezzel a szerencsétlen tini életemmel, semmi fájdalmam nincs az életben csakhogy apuci nem veszi meg nekem a legdrágább ruhákat"... Szánalmas hogy minden lány ezt csinálja. -gesztikulált és bennem egyre nagyobb volt a harag. Egyre közelebb került hozzám én viszont teljes erőmből megfogtam és hasba rúgtam. Pont neki repült az üveglapos dohányzó asztalnak. Rekedtes hangján egy enyhe szisszenés jött ki. Tudtam nagy kárt nem okoztam neki, de pont annyi időm volt hogy kiszabadítsam nagynehezen magamat és a konyhába megragadjam a legnagyobb kést.
-Akkor is megdöglesz te szuka! -ordította de elég időt nyertem ahhoz hogy ki tudjak rohanni. Jött utánam és mielőtt ki léphettem volna megragadta a pólómat, és ugyan elszakadt de nekem sikerült kirohannom és be szaladtam McCallékhoz.
-Scott! -kiabáltam kétségbe esetten és körül néztem- Scott! Hahó!
-Úgy sem menekülsz -hallottam magam mögül.
-Oh dehogynem -pillantottam meg Scottot a lépcső tetején. Le ugrott a lépcsőről a levegőben bukfencet hányva, ezzel egyidőben felém indult a tag szóval Scott alatt átfutottam fel a lépcsőre.
-Azt hiszed megmentheted őt? Kötve hiszem ... Ha nem én ölöm meg akkor másvalaki szóval sehogy se jártok jobban.
-Nem érdekel akkor is megvédjük ha kell a halálig harcolunk.
-Sok sikert -röhögött.
Hosszasan verekedtek, hol Scott,hol a férfi volt előnyben. Scott elkapta a torkát és kihajította a házból. Ekkor jelent meg Isac is és végül ő vágta el a torkát. Minden csuron vér volt. A padló, az ajtó és néhány csepp a falra is ment. De ez a vér fekete volt és mocskos. Tele volt bűnnel és kínnal... A gonoszság szaga áramlott belőle.

Valaki hirtelen megragadott hátulról én persze egyből sikítottam. Torkom szakadtából üvöltöttem amire Scott vissza szaladt a házba, az illető viszont szorosan magához fogott. Derek volt, és szorosan magához ölelt és simogatta a hátam.
Zokogtam a fejem bele temetve a mellkasába. Sírtam a félelemtől, a lelki fájdalomtól és mindentől. Ordítottam szinte ő pedig csak simogatott és próbált nyugtatni. Egy kis részben haragudtam rá hisz nem volt mellettem és ha nem találok ki valamit gyorsan lehet hogy már a konyhakőn feküdnék holtan.
Derek felkapott és be vitt a vendég szobába és az ágyra rakott. Addig Scott és Isac be vitték a tetemet az erdőbe és elégették.

-Hol voltál? -zokogtam, és nem láttam a könnyeimtől de nem kaptam választ- Hol voltál?! -húztam magam hátra és néztem őt a szemeim törölgetve. Ő kölyök kutya szemekkel nézett engem és egy árva könnycsepp gurult le arcán.
-Nicole...
-Mindig eltűnsz ha szükségem van rád! -vágtam a fejéhez.
-Nicole ígérem hogy soha többet egy percet nem mozdulok el mellőled
. Ha mennem kell valahova te is jössz velem. Nagyon sajnálom nem akarlak többet cserben hagyni, túl sokat jelentesz nekem ahhoz hogy egy apróság miatt elveszítselek.
Nem feleltem neki. Nem volt erőm hozzá és inkább felkeltem majd elindultam lefelé de vissza húzott.
-Nicole kérlek... -szivszaggató látvány volt és gondolkodóba estem. Nem jött ki hang a számon a gondolataim le fagytak. Olyan volt mintha sokkot kaptam volna és lebénultam.
-Nicole jól vagy? - vette tenyerei közé az arcomat. Csak bámultam a szemeit és össze voltam zavarodva. Lassan megpuszilta a homlokom és kis borostái kellemesen szúrkálták a homlokomat. Hozzá bújtam és át öleltem széles testét amennyire csak tudtam.

Később lent kupaktanácsoltunk Scotték nappalijában. Melissától kaptam egy szürke pokrócot amibe be bugyoláltam magamat és Dereknek dőltem. Át karolt és éreztem hogy biztonságban vagyok vele. Remélem nem csalódok benne.
-Ki volt ez a tag? -Nézett rám Stiles- És miért akart megölni téged?
-Valami mittudom én ki. Rám vadászott mert valami bosszút esküdött a kinézete miatt mert megölte a mamám vagy tudja a bánat. Azt mondta ki akarja nyírni az egész aranyvonalat.
-De biztos hogy nem ember volt... Zölden izzott a szeme amikor harcoltam vele és fekete volt a vére. -nézett barátjára Scott és tanakodóan rám.
-Bármi is volt ez ennél csak durvább lények jöhetnek szóba -jelent meg az ajtóban egy magas férfi. Szakálla vékony csíkban ívelt állán és szája felett.
-Halottnak kéne lenned... -képedett le Melissa.
-Lehet de Lidya feltámasztott szóval ez az ő sara -lépett közelebb a férfi.
-Peter... -morgott mellettem fel Derek olyan igazi állatias hangon.
-Unoka öcsém és drága sógornőm -nézett rám én pedig teljesen elpirultam és picit eltakartam az arcom a pokróccal. Persze mindenki kicsit meglepődött mert ők nem tudták hogy mi történik köztünk.
-Várjunk csak ti ketten -szövött elméletet Stiles.
-Nem. -nézett rá komoran és picit idegesen Derek.
-Tiszta anyja -nézett engem Peter- a szeme a haja... A vére.
Derek védelmezően szorosabban ölelt magához jelezve nagybátyjának hogy még csak közelebb se merjen lépni.
-Nyugi Derek, nem kell a lány. De másnak igen méghozzá nem is kicsit.