Split / h.s.

02.

Egy hatalmas, kövér könnycsepp színezte be Katherine arcát, és tényleg régen sírt ennyire keservesen Harry halála óta. A mai beszélgetés Liammel, - és az, hogy jelenleg a szerelme házában van, ahol ő többé már nem lehet - volt a pont arra a bizonyos i-re. Hatalmas terhet visel a hátán hónapok óta. Jelenleg pedig apró darabkára hullott. Szíve s lelke egyaránt. Tudta jól, hogy a fájdalom csak egy módon enyhülhet, ha beszél róla, de nem állt készen még. Azt sem tudta, hogyan kezdjen neki. Viszont a gyötrődés egyre jobban felemésztette.

Elért a hálószobáig, az addig kezében szorongatott Harry illatú pólót a földre ejtette. S a szoba egyik sarkában lévő éjjeli szekrényhez sietett, ahonnan azonnal lekapta a közös fényképüket, amit még tavaly karácsonykor adott ajándékba a fiúnak. Szemeit becsukva próbálta lélegzetét szabályossá varázsolni. De sajnos nem tudta abba hagyni a szipogást.

Minden egyes nap egy túlélés volt neki Harry nélkül. Amit egész egyszerűen szürreálisnak gondolt, hisz szenvedett. Napról-napra egyre jobban. És Katherinenek fogalma sem volt, hogyan állítsa meg a kínszenvedést, lassan már fizikai nehézségeket okozott neki, semmi túlzás nélkül.

Órákon át rágta magát, mikor eljött a pillanat, amikor először tárcsázta Dr. Payne számát önszántából.

- Katherine? - szólt bele a telefonba az orvos. Választ ugyan nem kapott, de érezte, hogy valami történt. A lány egy másodpercre elbizonytalanodott. Talán még sem kellett volna telefonálnia. - Katherine, mi a baj? Történt valami? - újabb kérdések kérdések hátán.

-Igen, vagy is nem! Nem tudom - mély levegőt vett, mielőtt folytatta volna - Szükségem van segítségre...

A vonal másik végén egy döbbent Liam hallgatott, aki mintha kissé sokkba esett volna, de próbált higgadt maradni. - Hol vagy most?

- Harry házában.

- Már is úton vagyok!

Liam izgatott volt, félt, s egyszerre áradt szét benne a remény sugara. Amilyen gyorsan csak lehetett, összeszedte apró holmijait, és sietett Kathez.

_____

- Mondd el, és ígérem jobban leszel.

- De nem tudom mit és hogyan - Katherine most már teljesen biztos volt benne, hogy hiba volt felhívni Dr. Paynet.

- A történetedet, mindenkinek van egy története - Dr. Payne a lehető legjobban próbálta bátorítani, lelket lehelni belé, de a válaszhoz vezető úton mindig csapdákba esett.
Liam tűkön ülve várta, Kat pedig egy nagyot sóhajtva, lelkét felkészítve ült le az ágy szélére.

- Kétségbe vagyok esve - vallotta be őszintén, félve. - Soha életemben nem éreztem magam ilyen rosszul. Mintha csak belém fojtanák a levegőt, nem tudom hogyan lélegezzek tovább.

Kat még soha nem volt ennyire egyenes, őszinte s nyílt valakivel, akit alig ismert. Nem hogy csak Liamet, de önmagát is teljesen meglepte.

Katherine

Szemeim automatikusan lecsukódtak, mielőtt egy újabb ütést kaphatott volna a ringben vergődő Nick az ellenfelétől. A hetedik menetnél már el is esett és az arca is a piros sötétebb árnyalatát öltötte magára. Én pedig azt kívántam bár feladná végre, még mielőtt palacsintát csinálnak belőle.
Mellettem ülő barátaim biztatása és ordibálása Nick felé csak tompa zúgásnak tűnt a többi nyivákoló emberé mellett, akik kórusban kiabálták az ellenfél nevét; Harryt. A sok vér látványától - és maga a gondolattól, hogy az egyik barátomat éppen verik - a gyomrom kifordult. Tenyerem izzadni kezdett, fejem pedig borús lett pillanatok töredéke alatt.

- Hé, minden rendben van veled? - Claire tisztában volt vele, hogy most először jöttem el Nick bokszmeccsére, és azt is tudta, hogy kissé kényelmetlenül érzem magam.

- Aha - hazudtam. A valóság viszont az volt, hogy bepánikoltam és talán még szorongani is elkezdtem. Szükségem volt friss levegőre. - Mindjárt jövök - súgtam oda a többieknek. Nem is értem miért suttogtam egyébként. Arcukon egy halovány aggodalmat láttam, kérdő pillantásokkal társítva, de azonnal el is tűnt, hisz elfoglaltabbak voltak Nickre koncentrálni.

Átvergődtem magam a tömegen, izzadt testek sokasága csapódott a sajátoméhoz, amitől kisebb fintor jelent meg az arcomon, de próbáltam vissza fogni magam. Mosoly húzódott szám szélére, ahogyan megéreztem a nyári, meleg szellő simogatását bőrömön. Hangulatom rögvest jobb lett, frissebbnek éreztem magam, mint valaha.

Körülbelül tíz perc után úgy döntöttem vissza megyek, viszont azzal nem számoltam, hogy mire beérek a meccsnek vége lesz, az emberek pedig rohamosan megfogyatkoznak a lelátótérről. A nyugodtságom ismét elillant, a barátaimat sehol sem találtam a nézőtéren. Elindultam balra, ismét az izzadt testek közé vettetem magamat. Egy folyosóra érkeztem, lábaim jobbra vezettek, bár azt nem tudtam, hogy merre, vagy mit keressek, de megpróbáltam magabiztosan menni előre, mint aki tisztában van vele, hogy mit vagy kit is keres. Farzsebemből előkaptam a mobilomat, de azzal a lendülettel vissza is raktam, amint láttam, hogy lemerült. Magamban morogtam párat, talán még egy-két szitokszó is elhagyhatta a számat, de túl elfoglalt voltam minden részletre alaposan oda figyelni.

Hirtelen egy díszes ajtó előtt találtam magamat, amin a „HARRY" név virított. Ő Nick ellenfele volt, s valószínűleg ki is ütötte őt, mivel számomra erősebbnek és agresszívabbnak tűnt, bár a meccs végéről lemaradtam. Valamilyen oknál fogva, késztetést éreztem, hogy bemenjek, s megnézzem az ajtó mégis mit rejt maga mögött. Amint beléptem megcsapott a menta és a málna illat, amit először nem tudtam hova tenni.

De akkor még nem tudtam, hogy ez az illat lesz a végzetem...

- Ki vagy te?