Egy új szakasz az életemben

1.rész A kezdetek

Szia! Diana Baker vagyok! Téged hogy hívnak? Ohh.. hát persze. Nem hallom amit mondasz. Biztosan kíváncsi vagy, hogy mégis ki a franc lehetek. Nos, ez a történet rólam szól. Vagyis.. a fiatal, 12 évvel ezelőtti énemről. Arról, hogy most mégis hogyan lehet három gyermekem és egy férjem, akiket nagyon szeretek. Kiváncsi vagy rá?
Akkor elmesélem! Minden ott kezdődött hogy...
 
  Reggel 10:00 óra volt. Éppen arra keltem fel, hogy az édesanyám, (Elizabeth Baker) a mostohaapámmal (John Bell) kiabál. Nehezen, de felálltam és a köntösömet magamra húzva letántorogtam a lépcsőn. Az anyám meglátott, odajött hozzám, és nyomott egy puszit a homlokomra.
- Végre hogy felkeltél! John még mindig nem szeretné hogy elköltözz! A bútorszállítókat el akarta kűldeni, de én helyretettem az eszét!
- Mint mindig! -mondtam mosolyogva.
John meglátott és kissé szomorúan megkérdezte:
- Biztosan el akarsz költözni?
- Jajj John! Már elég nagy vagyok hogy elköltözzek!
- Igazad van! De ugye.. majd jössz látogatóba?
- Ki nem hagynám! - mondtam nevetve, majd felmentem a szobámba, és összepakoltam a még ott lévő dolgaimat dobozokba.
12:48 körül lementem, és a szállítók már indulásra készen voltak. Még gyorsan a maradék dolgaimat is bepakoltam a kocsimba, elköszöntem a szüleimtől majd beültem az autóba. Még egyszer visszapillantottam a szülőházamra, melyben annyi, s annyi emléket éltem át, majd intettem a szállítóknak hogy indulhatunk. Akkor éreztem először hogy az életemnek elkezdődik egy új, kalandos szakasza. (...)
Kb. 4 órát utaztunk, és megérkeztünk a Los Angeles belvárosában lévő új házamhoz. A szállítók felvitték a bútoraimat és nagyobb dobozaimat, majd el is köszöntek. Én teljesen ámulatba estem, amikor megpillantottam a berendezett házat, ami új szakaszt jelenetett az életemben. Csak akkor jutott eszembe, hogy az autómban még rengeteg cucc van amit fel kéne hordanom a lakásba. Lementem, a csomagtartóból kivettem egy nagyobb dobozt, de ahogyan azt megfogtam az alja szétszakadt, és az összes tárgy ami benne volt szanaszét szóródott a járdán. Gyorsan próbáltam összeszedni, de ahogyan a már karcos napszemüvegemért nyúltam, egy puha kéz érintette az enyémet. A hajamat arréb söpörve felnéztem, és egy helyes, göndör hajú srác nézett vissza rám, majd megszólalt:
- Várj, segítek!
- Ohh igazán nem kell, megoldom!
- Azt látom mennyire ura vagy a helyzetnek! - mondta mosolyogva.
- Najó, tényleg el kell a segítség!
Összeszedtük, majd megköszöntem neki a segítséget.
- Köszi hogy segítettél!
- Semmiség, esetleg segíthetek még valamiben?
- Ha ráérsz.. -mondtam elpirulva.
- Persze hogy ráérek!
Megmutattam neki hogy honnan hová kéne hordani a dobozokat, majd mikor az utolsót vittük fel, megkérdezte:
- Egyébként, mi a neved?
- Diana Baker, és a tiédet szabad tudni?
- Nem, sajnos az titok -mondta nevetve. -Jackson. Michael Jackson.
- Mesélsz magadról?
- Hát.. hol is kezdjem.. 30 éves vagyok, egy árvaházban nőttem fel, jelenleg énekesként és táncosként dolgozom.  Most te jössz! -mondta mosolyogva.
- 20 éves vagyok, grafikusként dolgozom, a szülőhelyem Santa Barbara és teljesen idáig unalmas volt az életem. Ez a lakás egy új szakaszt jelent számomra.
- Örülök hogy pont ide költöztél!
- Miért is?
- Látod a szemben lévő épületet? Ott lakom a barátaimmal!
(Nem is kell mondanom.. örültem neki hogy legalább van egy ismerős a környéken.)
Közben felértünk, leraktuk a dobozokat.
- Hát, szerintem akkor én megyek is. Remélem még találkozunk! - mosolyogta el a mondata végét, és elindult lefelé a lépcsőn.
- Michael!
Hátrafordult, én pedig nem is haboztam, közelebb léptem hozzá és megöleltem.
- Köszönöm hogy segítettél!
- Ez pont elég volt hálának - mosolygott - majd még találkozunk! - egy kacsintással zárta a mondata végét, majd újra elindult a lépcsőn, én pedig még egyszer visszapillantva rá bementem a lakásba, kipakoltam a dobozokból, lezuhanyoztam, majd lefeküdtem és rögtön elnyomott az álom.