Egy új szakasz az életemben

2. rész 1988. júl. 22.

Több hét is eltelt, mióta elköltöztem otthonról. Azóta beilleszkedtem az új munkahelyemre, és normálisan berendeztem a lakást. Tudom.. most biztos azon töprengsz, hogy annyi hét elteltével, mégis miért nem találkoztam Michael Jacksonnal. Nos, én sem tudom. Reggel 8-ra megyek dolgozni, 14-kor pedig már jövök haza, mégsem találkoztam vele. De így belegondolva.. még nincs szükségem egy párkapcsolatra. Elég az a stressz ami az új környezettel jár.

1988. július 22-én járunk, én pedig éppen a munkahelyemről gyalogoltam haza, mikor távolról megláttam egy fiút, kalappal a kezében csücsülni a háztömb előtti lépcsőn. Mikor közelebb értem, akkor láttam csak, hogy Michael az.
- Szia! Jó újra látni! - mondta mosolyogva.
- Téged is! - válaszoltam. - Feljössz egy kávéra?
- Persze!
Elindultunk fel a lépcsőn.
- Egyébként, hogyhogy megvártál?
- Minden nap eszembe jutottál, gondoltam meglátogatlak. - közölte velem, közben felértünk, kinyitottam az ajtót, beléptem, majd intettem neki hogy jöjjön csak be.
- Wow! Nagyon szépen berendezted!
- Köszönöm -mosolyogtam, majd elindultam a konyha felé, és bekapcsoltam a kávéfőzőt. Mike leült a konyhapulthoz, és végignézte ahogyan kávét főzök neki.
- Vigyázz, forró! -raktam le elé a bögrét.
Elkezdte fújni, hátha kihűl hamarabb, de hirtelen megcsörrent a telefonja.
- Ohh, a lakótársam az, Stan. -Igen, tessék? Michael Jackson. - mondta vigyorogva a telefonba.
Nem tudtam hogy mit mondott neki az a bizonyos Stan, de a velem szemben ülő fiú arcáról lefagyott a mosoly.
- Oké, értem. Akkor holnap. Szia. - mondta a telefonba remegő hanggal.
- Mi történt, mi a baj? - kérdeztem tőle.
- Tudod.. az élet igazságtalan. Nagyon igazságtalan.
- Tudom. De kérlek, mondd már mi történt!
- A házunk tulajdonosa kilakoltat minket, holnapig van határidőnt kiköltözni.
- Költözz hozzám! - vágtam rá, talán kicsit elhamarkodottan.
- Ezt nem tehetem. Hiszen.. még alig ismerjük egymást.
- És? Én szívesen látlak az otthonomban!
Mosolygott.. majd felpattant és megölelt.
- Köszönöm! Nagyon, nagyon köszönöm!
Megitta a kávéjét, majd elment a cuccaiért. Már nagyon izgultam hogy lesz egy lakótársam. Mire visszaért, a neki kijelölt szobában már meg volt ágyazva. Lepakolta a dolgait, majd elment zuhanyozni.
Én a nappaliban olvastam az egyik kedvenc könyvemet, közben teát szürcsölgettem, de egyszer csak meghallottam hogy nyílik a fürdőszoba ajtaja.
- Elforduljak? - káltottam.
- Nem, nem muszály! - nevette el a mondata végét.
Próbáltam elkerülni a kínos helyzetet és inkább belebújtam a kezemben lévő könyvbe, de akaratlanul is, odanéztem. Megláttam a fehér törölközővel a derekán végigsétálni a nappalin. Rögtön a felső testén akadt meg a szemem. A hátán vízcseppek futottak végig, a teste pedig egyáltalán nem volt izmos, nekem mégis megakadt rajta a szemem. -Amindenit! -szólaltam meg halkan.
Akkor rámnézett, majd elkezdett nevetni, és beszaladt a szobájába.
Én csak akkor eszméltem rá, hogy mi is csúszott ki a számon.
- Hülye, hülye, hülye! - ütögettem a fejem a könyvvel.
Bementem a szobámba, leoltottam a villanyt, majd a sötétben feküdve, gondolatok követték egymást.
- Diana, én el szerettem volna mondani hogy.. - a szobámba belépve elakadt a szava. Azt hitte alszom. Majd folytatta halkan:
- hogy jóéjt.
Kiment, és becsukta az ajtómat.
- neked is. -suttogtam halkan, majd lehunytam a szemem, és elaludtam.