Legyen szabad a Grund!*Pál utcai fiúk fanfiction*

4. fejezet - A rózsa

Boka szemszöge:

Miután Emmát körbevezettem, leültünk az udvaron lévő padra. Beszélgettünk, és mesélt egy kicsit magáról. Szlovákiából jött, amin csodálkoztam, mert csak egy kicsit volt érezhető a palóc tájszólás.

- Nagyon szépen beszélsz magyarul. Hogy csinálod?

- Egy évvel ezelőttig minden telet és nyarat Magyarországon töltöttünk, mert itt éltek a nagyszüleim.

- És mi történt egy évvel ezelőtt?

- Boka ne legyél már hülye! - Csónakos (aki oda súgott nekem) és a többi Pál utcai egy oszlop mögül feszülten figyeltek engem és Emmát.

- Jaj, ne haragudj, én nem tudtam.. - hebegtem kínosan.

- Semmi baj. A tesómat jobban megviselte ez az egész..

- Van tesód?

- Igen, egy bátyám. Neked van testvéred?

- Igen, van egy húgom. - kis csönd után elkezdek a zsebemben matatni, és elővettem egy apró, drótból készült rózsát - Ezt ő csinálta nekem.

- Wow! Ez csodaszép! - láttam Emma arcán, hogy tényleg nagyon tetszik neki az apró dísz.

- Neked adom. - mondtam megtörve a csendet.

- Micsoda? Komolyan?

- Persze. Látom hogy tetszik.

- Igen, tényleg csodálatos. Hát, köszönöm! - Emma félénken kiveszi a kezemből a rózsát.

- Örülök, hogy tetszik. - ezt követően megpillantottuk az egymást lökdöső Pál utcaiakat, akik minket néztek.

- Látom itt vannak a barátaid, megyek is. Még egy csomó dolgot el kell intéznem. Köszi a körbevezetést! - Emma fel állt, és bement.

- Na, mesélj, mi volt? - a Pál utcaiak körbeállták a már-már paradicsom vörös Bokát.

- Nagyon kedves lány..

- Ennyi? Mesélj már valamit!

- Miért érdekel titeket hogy milyen lá..

- Várjunk csak, ki az ott az új lány mellet?

- Engedj oda, had nézzem! - már ekkor nagyon rossz előérzetem volt..

- Ez nem lehet..Boka ez..

- Ez Áts Feri...

Másnap:

Nem tudtam elaludni aznap éjjel. Állandóan csak Emma járt a fejemben. Na meg Feri. Komolyan, hogy lehet egy ilyen szép és kedves lánynak a szívében hely egy ilyen utolsó senkiházi.. Ezért másnap borzasztóan fáradtan érkeztem meg az iskolába. Angollal kezdtünk. Éreztem ahogyan tekintete égeti az arcomat, de direkt nem néztem még a közelébe sem. Valamit kérdezett tőlem a második óra után, de én csak valami semleges választ adtam rá. Őszintén nem is érdekelt igazán, mit akar.  Ezt ő is észre vette.

- Mi a franc bajod van velem?

- Miről beszélsz? Nekem semmi bajom veled.

- Nem hazudsz valami jól. Látom az arcodon.

- Igen?  Tudod mit? Igen, bajom van veled. De nem mondom meg mi. szóval ha csak ennyit akartál, akkor ha gondolod, mehetsz is.. - úristen mekkora egy ökör voltam. A haragot, amit Áts után éreztem, a törékeny kis Emmán töltöttem ki. Szörnyű ember vagyok..

- Rendben..És ne haragudj.. - Emma sírni kezd, majd kirohan a teremből.

Ezt a jelenetet végignéző barátaim nagy kerek szemekkel, és vissza fojtott lélegzettel nézték egy ideig az ajtót, majd engem.

- Boka te normális  vagy?! - kiabált rám Csónakos, miközben én az ajtót bámultam.

- Nem tudom Csónakos. Nem tudom..

Avery_Ross