Had szeresselek

Bárcsak tudnálak utálni. 6.rész

Laura sz.m 

Egy ideig még ott ültünk , aztán felálltam. Ő rám nézett azokkal a szép világos kék szemeivel. Nyújtottam neki egy kezet ,hogy ő is fel tudjon állni és élt is lehetőséggel.

Már semmi harag nem volt bennem. Még akkor elszállt amikor megláttam, hogy könnyezik. Csak nem értettem. Igazából most se nagyon értem. 

Lassan elindultunk haza. Gondoltam haza kísérem ezért fel is vetettem neki a kérdést, de megelőzött.

-  Öhm.....van kedved.....esetleg haza kísérni?- kérdezte félénken, ami bevallom aranyos volt.

- Hát jó ............. Legyen.- mentem bele mintha győzködni kellet volna.

Szépen lassan elindultunk, nem siettünk sehova. Jázmin csendben ment mellettem. Néha ugyan rám nézett de nem szólalt meg. Kicsit el volt pirulva. 

Így sétáltunk egészen egy buszmegállóig ahol meg állt. Leültünk a buszmegállóban lévő kis padra. Kezdett idegesíteni, hogy semmit sem beszélünk, pedig az elején olyan jól elvoltunk. Mit történt? 

- Jázmin?- szólaltam meg először én.

- Mi?.....ja..igen?- kapkodta a fejét. Látszik, hogy kirángattam egy elég mély gondolatmenetből. 

- Mi volt az oka, hogy nem beszéltél velem annyi ideig?- kérdeztem egyenesen, határozottan,de valahol legbelül féltem a választól.

Lassan visszafordult a cipője felé és  bele kezdett.

- Tudod............sokan kihasználtak már és féltem, hogy te is ezt akarod. Tényleg.- mondta félénken.

- Komolyan?- kérdeztem hitetlenül.

- i-igen. Tudom ciki.- amikor ezeket kimondta olyan cuki volt, hogy gyakorlatilag el is felejtettem kételkedni. 

- Igen egy kicsit, de ha megígéred, hogy még egyszer ezt nem csinálod meg velem és meghívsz egy sütire megbocsájtok.- mondtam direkt nem rá nézve egy fél mosollyal az arcomon. Igazából már rég bocsájtottam neki.   Aztán mikor vissza néztem rá egy olyan ragyogó őszinte örömmel teli arcot láttam, hogy késztetést éreztem arra, hogy lefotózzam. 

- jó.- Ekkor letörölt egy két könnycseppet, majd magéhoz  húzott és megölelt aztán a fülembe súgta,hogy: -Köszönöm.-és még jobban magához szorított.

- Én is téged- válaszoltam vörösen majd még vörösebb lettem mert rá jöttem ,hogy mit mondtam. 

- Az-az.....szívesen......öhm...mindegy.- nee már megint ez a rohadt dadogás. 

Eltolt magától még mindig  ugyan azzal a mosolyával amivel megölelt. Épp szólásra nyitotta volna száját mikor meghallottuk a buszt. Ami beállt elénk.

Jázmin fel pattant és kezemnél fogva húzott maga után, amit én engedtem is neki. Megmutattuk a bérletünket és valahol közép tájt leültünk egy helyre. Ott hirtelen tarkón vágott a felismerés. Mi a fasz, végig kézen fogva sétáltunk a busz felé? Lenéztem a kezünkre ami még mindig összekulcsolva volt az én ölemben, majd a mellettem ülő lányra figyeltem aki épp a teflonjában csinálta valamit. Olyan cuki volt ahogy koncentrált a készülékre. Elmosolyodtam a látványon, de nem figyelhettem egész úton ,az elég ijesztő lett volna ezért kinéztem az ablakon és kémleltem a várost.  

Hirtelen éreztem, hogy rezeg a telefonom. Gondoltam biztos valamelyik lehendő osztály társam az. Kivetem a telefont a zsebemből és ,ahogy megláttam mi áll benne olyan örömöt éreztem mint még soha. 

Jázmin Horváth ismerősnek jelölt. 

Ekkor éreztem, hogy valaki a vállamra hajtja a fejét. Annyit mondott mosolyogva, hogy: - Ébressz fel ha a György Aladár utca következik. 

Miért érzem úgy, hogy ez a lány fenekestül forgatja majd fel az én kis megszokott életemet?

Jázmin sz.m 

Az Úton egy percet sem aludtam. Viszont kihasználtam, hogy ezt hiszi és  gyanú nélkül lehetek hozzá ennyire közel. Hallottam a szív dobbanásait, a lélegzetét, csodálatos volt.

Persze minden jónak vége szakad. Megérkeztünk. Egyszer csak arra lettem  figyelmes, hogy egy kész cirógatja az arcom. Az érintésétől libabőrös lettem.

- Ha hó....megérkeztünk álomszuszék.- mondta egy kis vidámsággal a hangjában lefogadom, hogy mosolyog. 

-Jó jó................. kelek- próbáltam rossz kedvet és álmosságot színlelni, ami jól is ment mert nem volt jó felkelni róla.

Leszálltunk a buszról  és már csak egy rövid séta volt hazáig. Szépen lassan elindultunk, nem akartam sietni. Hangtalanul mentünk egymás mellet ,de ez nem kínos csönd volt hanem a biztonságosa csönd. Mind ketten tudtuk, hogy ha ő kérdez tőlem azzal neki is rossz lesz, és én is tudtam, hogy most inkább  nem kéne kérdezgetnem. Most bocsájtott meg. 

Nem telt el sok idő a házunk előtt voltunk. Egymást néztük, nem akartam elengedni apropó mi van? Eddig kézen fogva jöttünk? 

- Nézd én nem tudom mi az  ami nekem vagy neked árthat de valahogy érzem, hogy ez nem játék. Látom, hogy ez a dolog tényleg veszélyes é nem kéne a közeledbe lennem. De az ellenkezőjét nem akarom még egyszer átélni.  Nem tudom mi van velem. De nem akarom, hogy megint eltűnj meg stb. Ezért hidd el , hogy nem akarlak kihasználni oké?- hadarta el egy szuszra.

-Sajnálom, mindent sajnálok és rendbe igyekezni fogok hinni neked.- hazudtam........megint. muszáj volt, nem akarom már is elveszíteni, és tudom ,hogy pontosan így fogom. 

Kis ideig még kint voltunk és beszélgettünk semleges dolgokról majd szépen lassan bementem. Anyum fogadott bent már látta a fülig érő vigyorom. 

- Kicsim.....milyen volt az első találkozás mi ez a hatalmas öröm.

- Semmi, csak..............jó fejek az osztály társak.

- Valami fiu? ...........vagy lány esetleg.- kérdezte félve a végét. 

-Nincs semi de most fel mehetek, elfáradtam- színleltem fáradságot.

-Meny csak ....de hallani akarok róla!- kiabálta utánam.

Én csak felmentem befeküdtem az  ágyamba és vettem elő  telefonom gondoltam írok neki.

Áhhh végre vége a fél évnek már nagyon vártam. Alig volt időm bármire is így ezt is elhanyagoltam. Viszont ha minden igaz akkor a beadandó rajzom kész és nem kell délutánonként ezzel foglalkoznom , szóval több időm lesz rátok.  Láttam azóta 7-en követtek be nagyon köszönöm, tudom nem nagy szám de nekem sokat jelent. köszi.