❝heavydirtysoul❞ || woochan

first hand

- egy óra lesz az egész, képes vagy rá! - az öltönybe csomagolt, fiatal titkár üde mosollyal biztatta főnökét, mikor a tárgyaló terem ajtaja elé érkeztek.
bang chan szintén elegánsan mutatkozott és a haja is fel volt zselézve. mély levegőt vett, majd kitárta a maguk előtt álló két szárnyas szerkezetet.
- üdvözlök mindenkit a mai találkozón! ma azért gyűltünk össze, hogy meghallgassuk a jyp entertainment nevében felszólaló bang chant! - egy idős férfi, név szerint lee sooman vezette fel a megbeszélést, majd a helyiségben elhelyezkedő hosszú asztal végéhez invitálta az említettet.
chan egy olyan mosolyt húzott végig arcán, amelyet még woojin azelőtt sosem látott főnökén. a fiatal hölgyek persze azonnal padlót fogtak, az urak pedig szemet forgattak.
az elegáns szürke hajú finom, lágy hangon kezdte meg beszámolóját a reklámról és annak fontosságáról. titkára mindeközben a fal mellett állt és csodálva hallgatta a beszédet. a percek teltek és halk moraj hallatszódott a székek között.
- hozzá kellene mennem. - súgta egy hosszú, barna hajú lány a másiknak. - gondolj bele mennyi pénzt kaszálnék vele!
- ne is mondd! - vágott közbe a mellette ülő. - az apja park jinyoung, istenem! arany élet vár a jövendőbelijére! - sóhajtoztak egyszerre.
woojin nem értette mi ez az egész. pénzzel akarják összekötni az életüket? de hát mi van channal? az aranyos mosolyával, amikor megkapja a reggeli kakaóját, vagy a jelentős tanácsaival, amikor titkára elront valamit a laptopján? ezek a lányok még annyira sem ismerik az örököst, mint a nemrég kezdett fiú és még így is... mintha nem is egy emberről beszélnének.
- hívjuk el a szombati bulira! - ajánlotta egy jól fésült srác a lányoknak. - amikor már halál részeg, kérünk tőle néhány szivességet. ha értitek mire célzok. - szavai hallattán a hölgyek halk kuncogásban törtek ki, a mögöttük álló pedig egyre rosszabbul érezte magát.
ki akarják használni? kérdezgette saját magától, miközben jól tudta a választ. még sosem találkozott ilyen emberekkel, pedig azt hitte, régi, undok tesi tanáránál nincs gonoszabb a világon.
a halk pletykálgatások az egész asztalt körbe ölelték, míg egyre hangosabbak lettek. néhányan direkt tettek fennhangon megjegyzéseket, éreztetve az előadást tartóval, hogy senkit sem érdekel. woojin szemei chanét keresték. az elöl álló még mindig mosolyogva beszélt, mintha a körülötte lévők nem is léteznének. a barna hajúnak kezdett hányingere lenni. lerít főnökéről a keserű szomorúság és a fiú tudta, hogy ez az egész miatta van. ő kérte meg az emo királyát, hogy részt vegyen ebben a káoszban, ő akarta, hogy örömteli arccal csinálja végig a beszédet. elkeseredett arccal bámulta chant, aki egy másodperc erejéig ránézett. egy pillantást akart csak vetni titkárára de mély barna íriszei rajta ragadtak.
woojin sírt. vastag könnycseppek húzódtak végig gyönyörű bőrén.
- elnézést kérek, amiért megzavarom a gyűlést. - szólalt meg elcsukló hangon. - de nekünk most sürgősen távoznunk kell, kérem fogadják bocsánat kérésünket. - ezzel meghajolt, megragadta főnöke csuklóját és maga után húzta.
annyi minden járt a fejében. az elhangzott, undorító mondatok, chan szomorú arca, a munkája, amit biztosra vett, hogy ezzel az egésszel elveszített. az épület előtt állt csak meg, ami már nem tűnt olyan szépnek és kecsegtetőnek, mint mikor belépett.
-  mi történt? - chan aggódva vizsgálta woojin keserű képét.
- én nem... nem akartam, hogy szomorú légy. azok az emberek... - a kócos, barna hajú dadogott, motyogott és hadarni próbált, a szürke mégis jól értett mindent. - ők ott gonoszak! te pedig nem ezt érdemled! - apró kezeivel a sós folyadékot próbálta felitatni. - tudom, hogy semmi jogom nem volt ezt csinálni... sajnálom. - szipogott halkan.
pici mancsai, két nagyobba lettek csomagolva. chan így húzta magához az előtte állót, majd karjaival izmos mellkasába zárta woojin arcát.
- köszönöm, hogy kimentettél. - suttogta boldogan.
bang chan boldog volt.