Stray Kids One_Shots (x Reader)

Seungmin

Seungmin már jó ideje udvarol nekem, tiszta aranyos. Mindig mikor elhív valahova, hoz nekem valamit, akár egy szál rózsát vagy bombont, legutóbb például egy karláncott vett nekem. Nagyon aranyosak tőle ezek a kis dolgok, de hiába mondom neki, hogy nem kellenek, azért is hozza őket. Ma is egy ilyen nap van. Már nem tudom megszámolni, hogy hanyadik "randinkra" megyünk el együtt. Hónapok óta tart ez az állapot. Egy hónap után volt hajlandó először lehívni sétálni. Nagyon jól telt ez a kis idő, amit akkor együtt töltöttünk. De ezt már szívesen át ugornám arra a részhez, hogy nem csak kezén fogva sétálunk, rejtőzködve a kiváncsi szemek elől. Ezt nem a rajongókra értem, mert tudom és megértem, hogy nem könnyű egy idollal együtt, de ez így olyan, mintha csak játszana és nem is akar semerre se haladni, csak jó neki a társaságom, hogy beszélünk, kezén fogva sétálunk, és elmegyünk ide- oda. Még csak a csókig se jutottunk el... egyszer sem. Még csak kezdeményezés se volt. Én félek lépni és nem akarok rámenősnek tűnni. De mielőtt elkezdtünk randizgatni előtte már ismert egy bő hónapja.
Már este fél 9. Lassan itt kell lennie. Egész délelőtt gondolkoztam, és arra jutottam, hogyha a mai nap sem történik semmi, akkor ennyi volt, bármennyire is fájna. Megpróbálok én lépni, hátha csak fél, bár ő nem olyan fajta fiú. Gondolat menete, egy csengő hangja szakítja félbe. Már rohanok is ajtót nyitni. Az ajtóba 3 szál vörös rózsa és egy Seungmin fogad.
- Hoztam neked rózsát. - mondja egy hatalmas mosoly kíséretében.
- Köszönöm. - elvettem a felém tartott virágot és megpusziltam az arcát.
Gyorsan vázába tettem és elindultam Seungminnel az oldalamon a kocsija felé.
- Hova megyünk ma? - kérdezem miközben a biztonsági övvel bajlódom.
- A mai nap legyen meglepetés.
- Naaa, legyszi mond el!
- A-a, nem! - néz rám egy percre majd vissza az útra. - A mai nap meglepetés lesz.
- Sose csináltál még ilyet, és tudod, hogy nem szeretem a meglepetéseket.
- Szokj hozzá. Amúgy is egyszer kibírod.
- Ahh... egész úton ezen fogok agyalni, de igen. - mosolyogva néztünk össze egy fél percre.
Az út további része csendben telt élvezzük egymás társaságát és a zene lágy és hallk dallamát. Hátra dőlve, csukott szemmel relaxáltam még oda nem érünk. Simogatast éreztem meg a kezemen ezzel egy időben pedig a motort is leállította.
- Megérkeztünk.
- Remek, már alig bírtam egyhelyben ülni.
- De lenne egy kérésem feléd. - nagyon furán nézett rám, nem értettem, hogy mit akar.
- Öhm... rendben... mondjad.
- Be szeretném kötni a szemed ezzel a kendővel. - jól láthatóan felemelte a sötét anyagot, hogy én is lássam.
- Miért? - kérdeztem egy kicsit furcsálva a dolgot.
- Mert itt hagyjuk a kocsit. Kicsit feljebb kell menni innen. És szeretném, ha továbbra is meglepetés maradna a számodra. Na?
- Hát, rendben. - kiszálltunk a kocsiból és mögém sétált, hogy be tudja kötni a szemem. - De remélem nem most fog rólad kiderülni, hogy szerv kereskedő vagy... - erre csak elkezdett nevetni.
- Sose lehet tudni. - nem láttam, de tudtam, hogy mosolyog.
- Ohh, hát ebben az esetben elég biztató vagy.
- Reméltem, hogy így lesz, mert ez volt a célom.
Elindultunk végig fogta a kezem és mondta merre menjek vagy hova lépjek. 10 perc gyaloglás után megálltunk és elengedte a kezem. Pár percet álltam meg egymagam, kezdett frusztrálni a helyzet, de ekkor megéreztem az illatát és a közelségét.
- Megérkezdtünk. - súgta a fülembe és le vette a kendőt a szememről.
Mindenre gondoltam, de erre nem. Egy domb tetején voltunk fölöttünk jól láthatóak a csillagok, és a dombról is eszméletlen a kilátás. Előtte egy út volt, ami egy plédhez vezetett a pléd körül meg égősorok sokasága helyezkedett el. Egyszerűen gyönyörű és tökéletes volt. Nem tudtam megszólalni.
- Na tetszik? - kérdezte, és megfogta a kezem úgy vezetett a plédhez.
- Nagyon. - le voltam nyűgözve, már csak annak is örültem, hogy ennyit ki tudtam nyögni neki.
- Akkor jó. Örülök neki, ez volt a célom.
A pléden volt egy kisebb táska szerűség, amiben, mint kiderült étel és ital volt.
Leültünk a plédre és beszélgetni kezdtünk. Jó sokáig társalogtunk és nevettünk. Majd a csillagokat és a tájat kezdtem nézni. Ő törte meg ezt a meghitt csendet.
- Tudod T/N... én mindig is így képzeltem.
- Mégis mit? - néztem rá érthetetlenül.
- Ezt... - majd megcsókolt.
Nagyon lágyan, lassan, és érzékien csókolt. Figyelt a tempóra és lassan kezdte mozgatni a száját. A csók végén csak egymás szemébe néztünk. Szavak nélkül is értettük egymást.
- Ezt már nagyon rég meg akartam tenni.
- És milyen jól tetted, végre. - elnevette magát.
- Szeretlek T/N!
- Szeretlek Seungmin!
A pléden fekszünk. Én Seungmin karján, még ő a karom én addig a mellkasát simogatom. Nem beszélünk csak nézzük az előttünk levő tájat, és égboltot. Ennél boldogabb és ennél tökéletesebb estém nem is lehetne.

2018. december 3.