Stray Kids One_Shots (x Reader)

Minho/ Lee Know I. (pt. 6.)

Azt hiszem megbántam a tegnap estét.

T/N:
Másnap reggel Minho ágyában ébredtem. Ő viszont sehol se volt. Felvettem az egyik ágyra dobott felsőjét és kimentem, hátha valahol a házba tartózkodik. Végig mentem az egész házon, de a doki sehol. Lementem a konyhába. És itt se találtam rá, viszont egy cetlire igen.

"Dolgozom! Öltözz fel és zárj be magad után. A kulcsot az ajtó melletti szekrényre tettem. Majd a következő kezelésen vissza adod. Ami szerdán lesz!" ~ Dr. Lee

Felmentem és felöltöztam, majd úgy tettem ahogy írta. Bezártam és elindultam haza. Egesz úton azon gondolkoztam, hogy miért pont szerdán. Az három nap múlva lesz. Haza érve szinte egész nap hívogattam vagy írtam neki, de egyikre sem válaszolt.
Eltelt három nap. Minho egyszer se vette fel, és nem is válaszolt. De viszont azt láttam, hogy megnézte az üzeneteket. Mindegy, ma úgyis megyek hozzá, mivel szerda van. Majd rákérdezek tőle, délután. Tudni akarom, hogy mi van köztünk, hogy mi volt ez az egész, hogy miért nem ír, vagy veszi fel, de még azt is tudni akartam, hogy miért szerdán lesz... Rengeteg kérdés és egyikre sincs válasz, mert mindet ő tudná megválaszolni. Elindultam és egy óra alatt ott is voltam a megbeszélt, szokásos időpontra. A varóba ezen felül még fél órát kellett várnom, ami nem megszokott. Majd szólt a recepciós, hogy fáradjak be a HUSZONHÁRMAS ajtón. Ami nagyon meglepett, mert Minho ajtaja... eddig a huszonhatos volt. Mondjuk ez megmagyarázná, hogy, miért csak ma kell jönnöm. Átköltözött az irodája.
Mikor beléptem háttal ült nekem. Vagyis azt hittem, de mikor megfordult lesokkolódtam. Nem ő ült a székbe.
- Ki vagy te? - kérdeztem rá azonnal.
- Szia T/N! Üdvözöllek. Én HyunJin vagyok. És...
- Hol van Minho? - léptem egy lépést hátrébb.
- Minho most nincs itt. Most be kell érned velem.
- Nem! Minho az orvosom!
- Lehet. De T/N... Mától én vagyok az orvosod.
- Tessék?!?! - kérdeztem rá idegesen. - Mi az, hogy te vagy az orvosom?!
- Minho leadott téged...
- Tessék? - teljesen ledöbbentem.
- Átadott téged nekem... Azt mondta, hogy nem akar többé az orvosod lenni..., hogy nem rúd meggyógyítani, ezért inkább leadott téged, vagyis inkább át. De ne aggódj. A kezelések ugyan úgy fognak folytatódni. Semmi nem változik.
- Semmit nem tudsz rólam!
- Igazából, de! Mindent. Minho ide adott minden adatot, illetve feljegyzést.
- Ah... Ez... ez nekem most... most... nem... nem megy... Haza kell mennem...
- A kezelést folytatni kell. Ugye tudod?
- Igen, de ez most nem megy... majd. Legközelebb. - elővettem a kulcsát.- Ezt add át neki! - oda dobtam neki a kulcsot.
- Rendben... T/N!?!
- Most mennem kell...
Elindultam haza felé, szinte az egész utat végig sírtam. És nem értettem semmit, hogy mit miért tesz. De ő döntött. És én is...
Hazaérve mindent végig gondoltam. Sikerült Minhonak felnyitnia a szemem.

Minho:
Hétfő:
Sétáltam az épületbe mikor megláttam HyunJint.
- Hé! - szóltam neki. - HyunJin, várj! - kiabáltam neki.
- Szia neked is, Minho!
Épp az irodák felé tartunk.
- Szeretnék adni neked valamit.
- Nincs szülinapom.
- Vicces vagy! Nem voltál bent tegnap...
- Tudom. Szombaton jöttem, a heti beszámolóra, mint ahogy te is. De te, ahogy elnézem bent voltál.
- Igen...
Bementünk az irodámba, és lehuppantam a székembe, HyunJin meg majdhogynem előttem állt meg.
- Hogyhogy? Hisz szombaton már bejöttél. - kérdezi mire én megvontam a vállam.
- Kurva nagy hibát követtem el...
- Lefeküdtél vele.
- Le...
- És, most?
- Tessék. - nyújtom neki T/N adatait tartalmazó korlapot.
- Ez mi? - kérdezi értetlenül.
- Már beszéltünk róla.
- Most komolyan leadod? - kérdezte, majd elvette a dossziét.
- Ezért voltam bent tegnap. Beszéltem az osztályvezető főorvossal.
- Gondolom nem mondtad el neki, hogy miért akarod leadni.
- Nem. Nem mondtam el...
- Akkor mit mondtál neki? - kérdezte miközben leült velem szembe.
- Azt, hogy nem vagyok képes meggyógyítani, tovább folytatni vele a terápiákat, a kezeléseket. Hogy te sokkal jobb orvos vagy, ezért akarom átadni neked, mert én már nem tudok mit tenni.
- Tudja, hogy a tetleges kezelések jönnek?
- Igen... tudja.
- Nem mondott rá semmit?
- Nem. Annyit mondtam neki, hogy te sokkal jobban értesz hozzá, sokkal több önértékelési problémával kapcsolódó beteget gyógyítottál ki, mint én. Ezért nem is kérdezett semmit.
- És csak úgy megengedte?
- Annyit mondott, hogy gondoljam át. És ha ezek után is úgy gondolom, akkor adjam át neked az aktákat. - rám nézett, majd újra lapozgatni kezdett.
Csend honolt közöttünk. Majd végül én törtem meg a csendet.
- Szerdára hívtam. Legközelebb akkor fog jönni hozzád. - bólintott. - Én meg holnap leszek itt csak. Legközelebb meg szombaton.
- Hogyhogy nem jössz be?
- Kértem egy pár szabadnapot.
HyunJin még aznap vissza jött.
- Átolvastam. - dobta le élém a dossziét tartalmazó feljegyzéseket. - Biztos ezt akarod?
- Igen!
- Teljesen átgondoltad Minho?
- Teljesen HyunJin! - néztem határozottan a szemébe.
- Rendben. - nem mondott mást csak becsapta maga után az ajtót.
Eltelt a hét. Egész végig otthon voltam. Ki se mozdultam otthonról. Ha éhes voltam is inkább csak rendeltem. Egész nap a nappaliba ültem, és az ablakon bámultam kifelé. Minden egyes nap újra- és újra pörgettem, lejátszottam az akkor nap történéseit. Gondolkoztam. Nem tudtam hova tenni az érzéseim.
Aznap, ha nem hív fel, hogy segítsek lehet meg se történt volna köztünk az ami... legalábbis akkor nap nem. Később biztosan. És bánt, de már nem az, hogy megtörtént, hanem, hogy nem tudom, hogy mi történt vele. Rá se kérdeztem, csak kihasználtam az ártatlanságát, hogy nincs jó állapotba. És azóta semmit nem tudok róla. Se azt, hogy hogy van, se semmit. Amint vissza megyek dolgozni az lesz az első, hogy ezt megkérdezzem HyunJintől, és, hogy beszéljek vele.
Szombat:
Reggel az első utam a klinikára vezetett. Bementem az irodába és lepakoltam. 10-re vártam az egyik betegem, hogy legyen időm, még HyunJinnel is beszélni. Fél 9 körül járt az idő mikor kopogtak az irodám ajtaján.
- Szia! Hallottam, hogy már bent vagy.
- Szia! - köszöntem vissza.
- Minho?
- Igen?
- Beszélhetünk?
- Igen, jó, hogy jöttél. Én is akartam veled beszélni.
- Miről? - kérdezte szemráncolva, és leült velem szembe.
- T/N- ról/ről. Hogy van? Haladsz vele a terápián?
- Nem jelent meg...
- Egyszer se? - kérdeztem furcsálva.
- De. Az első alkalommal. De nem maradt sokáig, csak még meg nem tudta, hogy nem te vagy az orvosa többé. Utána nem jött.
- Hm... érdekes. Na mindegy. Ma úgyis beszélni akarok vele. Majd elmegyek hozzá.
- Nem hiszem, hogy ez jó ötlet lenne...
- Miért?
- Minho... - nem foglalkoztam vele, csak elkezdtem mondani, amit tudatni akarok vele.
- Amúgy lehet vissza veszem tőled. Azt hiszem szeretem, de ezt még nem tudom 100%- ra biztosan, de érzek valamit. Főleg mióta lefeküdtünk, nem tudom kiverni a fejemből. Majd azt mondjuk oda se adtam neked, hisz nem jelent meg... szerencsére, ez meg így pont jó...
- Minho... - szólt erélyesebben rám, ezzel félbeszakítva engem.
- Mi a baj HyunJin? - nem tetszett ez az arckifejezés.
- Ezt pénteken hozták a szülei. - átnyújtott nekem egy kibontott levelet, amin az én nevem áll. - T/N küldte. A szülei hozták, de ők se olvasták el, az ő kérésére. Azt mondták, hogy adjam át neked.
- Kibontottad?
- Igen.
- És el is olvastad?
- Igen, mivel a betegem... ... ... - mondott valamit még, de azt nem hallottam. - Olvasd el!
Nem is kellett többet mondania. Leültem és elolvastam.
Az elő pár sor után könnyek gyűltek a szemembe, aminek nem is kellett sok, de ki is csordult. Egyre tovább olvastam annál jobban sírtam. HyunJin felém állt és rátette a vállamra a kezét. Nem tudtam végig olvasni. Hirtelen pattantam fel a székből. Levegőt nem kaptam már.
- Mikor? - ennyit kérdeztem.
- Szerdán...
A levélben nem sokat írt, legalábbis, amit én olvastam. A többit HyunJin olvasta fel nekem. Eszméletlenül fájt. A lényege az volt, hogy szeret, hogy belém szeretett, és aznap elmondta a szüleinek is. Aminek az lett az eredménye, hogy össze veszett velük. Én meg aljas módon kihasználtam és ott hagytam... magára, de még HyunJinnek is átadtam. Azt írta, hogy nem szeretett ki belőlem, de megértette az üzenetemet. Csalódott. És a betegségében se segítettem. Csak rosszabb lett, azzal, amit tettem vele.
- Hogy történt?
- Felvágta az ereit...
Össze törtem. Az én hibám. És soha többet nem tudok vele beszélni, nem tudom neki elmondani, azt, amit el akartam, de még bocsánatot se tudok kérni tőle. Nem is búcsúztam el... és ahogy elváltunk. A levél. Minden. Keserves erős sírásba kezdtem.
- A szülei találtak rá mikor haza értek. Vérben ázva, a fürdőszobában.

A temetésén állok. Hátul, legyökerezett lábbal. Ha máskor már nem, de most elbúcsúzok tőle, amint mindenki elment. Végig sírtam az elmúlt napokat, mint ahogy most is. Elvesztettem, azt, akit szerettem. Mostmár tudom, hogy mindennél fontosabb volt. Nem véletlenül éreztem az első perctől kezdve, azt, amit.

3 hónap telt el. Minden nap elolvasom a levelét.
HyunJin kezel, a depresszió miatt. Az első perctől kezdve...

2019. január 12.

Heyhoooo! Itt is van az utolsó rész! 😁 Remélem tetszett.
Egy gyors kérdés a Felix II.- ből, valaki akar második részt? 🤔 jelezzétek... köszi 😇😇😇